2009. május 21., 09:092009. május 21., 09:09
Az EMNT elnöke megelégedéssel nyugtázta, hogy a magyar összefogás kiterjedési köre egyre szélesedik, hiszen a választási fórumokon és különféle találkozókon az RMDSZ és az MPP képviselői szinte minden esetben együttesen vesznek részt, és a helyi önkormányzatokkal, egyházi közösségekkel és civil szervezetekkel együtt támogatásukról biztosítják a magyar EP-jelöltek listáját.
Tőkés László jelezte: tapasztalatai alapján érzékelhető mind az RMDSZ-en, mind pedig a Magyar Polgári Párton (MPP) belül olyan „erőcsoportok” működése, amelyek ellenérdekeltek a magyar lista sikerében. „Hogy az RMDSZ-en belüli csoportosulások miért nem akarnak erős EP-képviseletet, azt csak találgatni tudom – fogalmazott a püspök. – Az MPP hivatalos pártlapjában, a Polgári Életben pedig a nemzeti-polgári oldalhoz méltánytalan módon már a román nacionalista sajtó támadásait is felülmúlva még személyre szóló alaptalan vádaskodásoktól sem riadnak viszsza.”
A sajtótájékoztatóra kiadott nyilatkozatában az EP-képviselő figyelmeztet: a nevezett lap legutóbbi számának vezércikke egyenesen a román kormány decentralizációs terveit részesíti előnyben az EMNT autonómiatörekvéseivel szemben, vagyis „a caracali autonómiamodellt” tartja kívánatosnak a Székelyföld területi autonómiája helyett.
„Márpedig nemzetpolitikai céljainkért össze kell tudnunk fogni” – szögezte le Tőkés. Ennek apropóján tért ki a kormánynak alárendelt intézményekben folyó „etnikai tisztogatásra”, és kifejtette: most sürgős tűzoltásra van szükség, ezért felszólít mindenkit, aki teheti, hogy vegyen részt a pénteki, csíkszeredai tömegdemonstráción.
„A megoldás az lehetne, ha a szakmai szervezeteknek lenne joga nevesíteni a magyar megyék köztisztviselőit” – véli az EMNT elnöke. Mint mondta: törvény által garantált és intézményes keretek között szabályozva kell megoldani ezeket a kérdéseket, a cél tehát, hogy alanyi jogon járjanak közösségi jogaink.
Székelyföld nem lehet a NER játszótere – írta a Tisza Párt elnöke szombati, erdélyi látogatásáról szóló közleményében; a látogatásról videót is feltöltött a Facebook-oldalára.
A jövő héten újraindítják a dévai vár hírhedt, eredetileg csaknem 4 millió euróba kerülő új felvonóját, amelyet tavaly márciusban avattak fel, de mindjárt másnap elromlott, majd többször is üzemképtelenné vált.
Nyílt levélben fordult Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei főapát az őt a rendházból kilakoltatni akaró városi önkormányzat fejéhez, Florin Birta polgármesterhez, miután az elöljáró levélben javasolt találkozót.
Marosvásárhelyen kezdte meg erdélyi látogatását Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki pénteken többek között felkereste a Teleki Tékát és megkoszorúzta a Bolyaiak és Sütő András sírját.
Augusztus elsején, pénteken megkezdte lelkészi szolgálatát Csíksomlyón Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány és az erdélyi gyermekotthon-hálózat alapítója. Böjte Csaba Tusnádfürdőről kerékpárral tette meg az utat Csíksomlyóig.
Halálos közlekedési baleset történt péntek délután Arad megyében, a megyeszékhelyhez közeli Zimándköz határában. A balesetben egy magyarországi kamionos és egy aradi nő volt érintett, utóbbi életét vesztette.
Egyre nagyobb területet hálóz be Romániában az e-SIGUR közúti ellenőrző- és bírságolórendszer, amely egyelőre mobil sebességmérők révén „szedi áldozatait”, viszont hamarosan több száz fix traffipaxot is kihelyeznek országszerte.
Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.
A békésen alvó, majd a hirtelen telefoncsörgésre felriadó, ettől még kissé öntudatlan nyugdíjas korosztályú személyeket vették „célkeresztbe” a csalók.
A hegyimentő-szolgálat egy „rendkívül fontos” szervezet, amellyel a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya szorosan együttműködik, de a finanszírozása nem a központi hatóságok hatáskörébe tartozik – közölte Raed Arafat, a DSU vezetője.