A város fölött elterülő, Szászrégenre, valamint a Görgényi- és a Kelemen-havasok vonulatára pazar kilátást nyújtó kirándulóhely ismét azzá vált, ami valaha is volt: bozótos, szemetes önkormányzati legelővé.

Csak egy rendszám nélküli motorbiciklit nyergelő fiatalember és az imitt-amott elterülő építkezési hulladékok jelzik a „civilizáció” jelenlétét, és azt, hogy egyesek még így is „igénybe veszik” a rétet. Sem a flekkensütők, sem a padok, sem a játszóterek elemei nem kerültek ki a helyükre. Az élő sövény rég kipusztult, a mesterséges tó csak egy szabályos gödör maradt, a sétányokat belepte a gaz. Csak az egykori legyalult hepehupák nem keletkeztek újra. A város szabad­időparkjának elképzelt hatalmas terület ugyanazt a szomorú hangulatot árasztja, mint a két oldalán elterülő két temető. Csakhogy a sírkerteknek még vannak gondozóik, akik virágot ültetnek és gyomtalanítanak.

„Oda” Nagy András, oda a terv

„A város legszebb projektje volt. És ezt nem azért mondom, mert az én mandátumomhoz fűződik” – fejtegeti szomorúan Nagy András, aki hét esztendővel ezelőtt vált meg a polgármesteri székétől.

A 2012-es választások előtt – függetlenül azok eredményétől – semmi előjele nem volt annak, hogy a városban valakinek is eszébe jut áthúzni Nagy András tervét. Mint mondja, ha sikerült volna újráznia, néhány hónap alatt befejezi a város, a megye és a térség legnagyobb és legpompásabb parkját. De a választások előtt még vereség esetén – mint ahogy egyébként történt – sem hitte volna, hogy addigi alpolgármestere a projekt ellen fordul, amint magasabb tisztségbe kerül.

A több millió lejes beruházás nagy részét a környezetvédelmi minisztérium égisze alatt működő Környezetvédelmi Alap biztosította, de a városkasszában is volt annyi önrész, hogy a polgármesteri hivatal egy parkkal ajándékozhassa meg a harmincezer fős település lakóit. A Kerekerdő és környéke addig is rendkívül népszerű volt az őshonos régeniek sorában: a szászok az egyik oldalában, a mostani Marion vendéglő körül tartották a hagyományos Maifestet, a magyarok pedig az erdő túlsó oldalára, a valamikori Kétfához vonultak ki majálisozni.

Pedig azok megvoltak, ám mivel a szabadidőközpont még nem készült el teljesen, nem helyeztük ki, nehogy ellopják. Nos azóta is folyik a per, és áll, degradálódik a beruházás. Eddig semmiféle kárt nem sikerült a nyakunkba varrni. Nincs is mit, mert kárt nem okoztunk. Egyetlenegy kár van, mégpedig az, hogy a régeniek nem vehették birtokba a város egyetlen szabadidőközpontját” – állítja Nagy András, akit tanúként hallgattak ki az ügyben. Az ügyészek azokat vádolják, akik átvették az addigi munkálatokat. Nagy szerint viszont az a tény is a tisztességes eljárás mellett szól, hogy azok látták a kézjegyükkel a részleges átvételi dokumentumokat, akik a pénz nagyját biztosították. „Ha törvénytelenség, lopás, sikkasztás történt volna, elsősorban az Országos Környezetvédelmi Ügynökség lett volna megkárosítva. Ők viszont mindent rendben találtak, aláírták a jegyzőkönyvet” – teszi hozzá a volt polgármester.

Patthelyzet, amelyből lehetetlen kilépni

Kérdésünkre, hogy milyen jövő vár a legelő-parkra, Márk Endre nem tudott választ adni:

Fel kellene ismét értékelni az eddig elvégzett munkálatokat, és újból ki kellene írni a versenytárgyalást. Csakhogy amíg a perben nem születik jogerős ítélet, az önkormányzat egy lépést sem tehet. A második csavar meg abban rejlik, hogy a hazai közbeszerzési törvények szerint egy kifizetett munkát nem lehet másodjára is kifizetni. Bár logikusnak tűnik, mégsem alkalmazható minden esetben. Ugyanis mindaz, amit az eltelt hét év alatt az idő vasfoga részben vagy teljesen „megrágott”, magától nem jöhet helyre. Szavatossági időről, hétéves távlatból pedig nem lehet beszélni. És, ha lehetne is, nem sokat segíti; az építkező azóta csődbe ment.

– sorolja a legfontosabb teendőket Márk Endre. Ráadásul a tavat is fel kellene valahogy tölteni, de hogy miként, nem tudni. A fúrást végző szakemberek ugyanis 80 méteres mélységben sem találtak vizet. Két megoldás maradt: vagy folytatni a fúrást, vagy meghosszabbítani a városi vízvezetéket. Hogy mikor és milyen körülmények közt, arra senki nem tudja a választ.