Felelevenítette: az első világháborút lezáró trianoni határmódosítások eredményeként Kisiratos Romániához került, és a helyieknek nem volt beleszólásuk a sorsukba. „Annak idején a település nevét egy tollvonással elvették, és kaptunk egy román nevet (Dorobanți – a szerző). Ezt szerettük volna elkerülni, hogy megint mások erőltessenek ránk valamit. Most a 26 utcából 22 magyar nevet kapott. A törvény kimondja, hogy húsz százalékban kell román utcaneveknek is lenniük, s mivel van egy új lakónegyed, amelyben többnyire románok laknak, úgy döntöttünk, hogy azokat az utcákat román személyiségekről nevezzük el” – mondta a polgármester, aki szerint nem feltétlenül a magyar lakosság arányát akarták tükrözni a névválasztással, hanem az egyetemes magyar irodalom és történelem jeles alakjain kívül olyan személyiségeket választottak, akiknek sokat köszönhet a több mint 200 éves múltú település.

A 11 tagú helyi képviselő-testületben 9-en RMDSZ-esek, nem volt tehát nehéz elfogadtatni a tanácsi határozatot a névválasztásról, és mivel a megyei kormánymegbízott Tóth Csaba szintén a magyar érdekvédelmi szervezet tagja, a prefektúra sem gördített akadályt ez elé. Három nagyobb térképet is rendelt a községháza, ezeket a település két bejáratánál és a központban fogják kihelyezni, hogy tudjanak tájékozódni a Kisiratosra látogatók, vagy szükség esetén a mentősök, tűzoltók és a postakocsi vezetője is könnyebben boldoguljon. A változás a lakosságra is kötelezettséget ró, hiszen az okmányokat cserélni kell majd, de Korondi Erika szerint ezt ráér megtenni, amikor a jelenleg érvényes személyi igazolványok, jogosítványok stb. érvényességüket veszítik.

Így a település alapítójaként tisztelt Szalbek György – aki a mai kisiratosiak elődeit letelepítette a birtokán 1818-ban – és felesége, Török Zsófia neveit is viselik utcák a községben. „Török Zsófia szintén a falu patrónusának tekinthető, ő építtette fel a templomot, telket biztosított az iskolának, és az 1850-es években megmentette a falut a felszámolástól” – indokolta a választást.

korábban írtuk

Felavatták a Kisiratosi Pietát, az első és második világháborúban elesett helybéliek emlékművét

A távoli frontokon és fogolytáborokban életüket vesztett, ismeretlen helyen nyugvó néhai kisiratosi katonáknak mostantól közös emlékhelyük van: Kocsis Rudolf aradi szobrászművész alkotását szombat délután avattak fel a helyi temetőben.

Már 2019-ben kezdeményezték az utcanévválasztást, de a koronavírus-járvány miatt abbamaradt a folyamat, és körülbelül két éve lett megint aktuális. Akkor folytatta a tervezet kidolgozását Almási Gábor. „Próbáltunk egyensúlyt tartani a helyi személyiségek és az egyetemes magyar történelem és kultúra személyiségei között. A 22 magyar utcanévből 11 helyi személyiségé, 11 összmagyar vonatkozásban jelentős. Kisiratosnak a 20. században nem voltak utcanevei, csak számozások voltak. Egyetlen térképünk maradt fenn az 1880-as évek végéről, amelyen néhány név szerepelt – de akkor Kisiratosnak még csak hat utcája volt –, például Cigány utca, Zsillér utca. Úgy döntöttük, hogy inkább a személyiségeket vesszük figyelembe” – mondta a helytörténészként is tevékenykedő pedagógus, önkormányzati képviselő.

Több kisiratosi születésű vagy a településhez kötődő egyházi személyiségről neveztek el utcákat: néhai Páter Godó Mihály jezsuita szerzetes nevét eddig csak az iskola viselte, illetve szobra látható a templomkertben, de most már azt az utcát is róla nevezték el, amelyben a szülőháza áll. Néhai Túry László kanonokról, nagyprépostról is utcát neveztek el, továbbá Nagy Jánosról, aki a település első papja volt 1835 és 1879 között, utódjáról, Hügel Jánosról, akinek az idejében épült a jelenlegi templom és 26 évig volt plébános, Hodács Ágostonról, akire az idősebbek még emlékeznek, és aki Almási Gábor szavai szerint „a két világháború között vigyázott közösségünkre papként”. De művészek, népművelők is vannak a „névadók” között, mint néhai Bérczi Ferenc.

Almási Gábor hangsúlyozta: nem arról szól a névadás, hogy a köztudatból kitöröljék a régi dűlőneveket, falurészek köznyelvi elnevezéseit: „Eddig is megőriztük ezeket, anélkül, hogy hivatalos dokumentumban lettek volna rögzítve. Ezeket továbbra is meg kell tartanunk, és ez elsősorban rajtunk múlik. Vannak helytörténeti írások, elsősorban Sarusi Mihály könyvei, amelyekben rengeteg információt találni erről, s persze mi is használjuk ezeket a hétköznapokban. A helyi személyiségek nevének használata erősíti a magyar és a helyi identitást, azt, hogy eleink nehéz munkával tudták ezt a közösséget megtartani, felépíteni, gyarapítani, és talán arra sarkallja az embereket, hogy többet tudjanak meg a saját múltjukról, és abból akár példát is merítsenek.”