Hulladékgazdálkodás: a tisztességesek veszítenek

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

A romániai önkormányzatok egy része egyszerűen nem tartja be a hulladékgazdálkodásra vonatkozó törvényt, nem fizeti a környezetvédelmi illetéket, nem is jelenti a lerakóba került szemétmennyiséget, a kötelezettség így azokat sújtja, akik tisztességesen járnak el. Kovászna megye például országos szinten első a szelektív hulladékgyűjtés terén, ám itt sem sikerült teljesíteni, hogy a szemét 50 százalékát újrahasznosítsák, közben sok más önkormányzat nem jelent vagy nem fizet.

Bíró Blanka

2019. november 18., 19:302019. november 18., 19:30

2019. november 18., 23:102019. november 18., 23:10

Fejér László Ödön háromszéki RMDSZ-es szenátor a témában kérdést intézett az azóta megbukott Viorica Dăncilă miniszterelnökhöz, és a válasz visszaigazolta a sejtéseket:

az önkormányzatok közel fele nem tartja be a törvényt, az illeték a tisztességesen gazdálkodókat sújtja.

A politikus hétfőn sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján ismertette a korábbi miniszterelnök válaszát, és az ebből levont következtetéseket. Kiderült: Romániában mind a 3188 közigazgatási egység köteles jelenteni, hogy mennyi hulladékot gyűjtött a területén, és abból mennyit szelektíven. Ennek ellenére

tavaly csak 2099 polgármesteri hivatal nyújtotta be a jelentését, és csak 1454 fizette be a környezetvédelmi illetéket.

Sőt 345 közigazgatási egység azt jelentette, hogy teljesítette az 50 százalékos elvárást, tehát nem kell illetéket fizetnie, ez a teljesítmény viszont megkérdőjelezhető. Az országban 49 hulladékkezelő központ működik, ezek is kötelesek jelenteni, ám 13 szintén figyelmen kívül hagyta ezt a kötelezettséget, egyszerűen nem jelentett semmit. Az illetékből 23 millió lej folyt be az államkasszába, ám a háromszékiek szerint azok az önkormányzatok, melyek nem fizettek, mintegy 16 millió lejjel károsították meg az államot.

Fejér László Ödön arra is választ várt a kormánytól, hogy mit tesznek azért, hogy az országban egységesen érvényt szerezzenek a törvénynek, ám ellentmondásos választ kapott.

A kormány szerint a különböző ellenőrző hatóságok összesen 12 millió lejre róttak ki büntetést a törvényszegőkre.

Idézet
Nincs az rendben, hogy a büntetés kevesebb, mint a befizetendő illeték értéke, hiszen ez nem ösztönzi a törvény betartását”

– hívta fel a figyelmet a politikus.

„A háromszéki polgármestereket az háborította fel, hogy nem mindenki tartja be a törvényt” – szögezte le a hétfői sajtótájékoztatón Ambrus József, a  Kovászna megyei Hulladékgazdálkodási Egyesület (ADI SIMD) igazgatója. Mint hangsúlyozta, „frusztráló és nem korrekt, hogy egyesek tisztességesen járnak el, fizetnek, mások pedig nem”.  „Ezt a gyakorlatot meg kell szüntetni” – húzta alá az igazgató. Ambrus Józsefnek ugyanakkor fenntartásai vannak azzal kapcsolatban is, hogy az országban 345 önkormányzat teljesítette az elvárásokat, és nem kell fizetnie, hiszen Kovászna megye országos szinten élen jár a hulladékgazdálkodásban, mégsem tudják tartani a célszámot. 

Idézet
Olyan önkormányzatok jelentik, hogy csak a hulladék fele kerül a lerakóba, ahol megyei szinten nincs megoldva a szelektív gyűjtés, ez csak papíron működhet így”

– vallja Ambrus József.

Mint az eseményen elhangzott, Háromszéken a lécfalvi hulladéklerakó beindítása után a korábbi 1-2 százalékról sikerült 26 százalékra feltornászni a szelektíven gyűjtött hulladék arányát, ám vannak megyék, ahol ez a mutató még mindig 1-2 százalék. Január 1-jétől várhatóan kénytelenek lesznek egy lejjel megemelni a hulladékszállítási díjat, mert kormányrendelettel a jelenlegi tonnánként 30 lejes hulladéklerakási illetéket 80 lejre növelik. Ezt a lerakóba kerülő vegyes szemét után kell befizetni, ezért arra törekednek, hogy minél nagyobb mértékben szelektáljanak, és kevesebb hulladék kerüljön a lerakóba, mondta az igazgató. Ambrus József hangsúlyozta, ahhoz, hogy megyeszinten teljesíteni tudják az 50 százalékos arányt, újabb beruházásokra lesz szükség: olyan rendszerre, amely tovább válogatja a háztartási szemetet, illetve olyanra, amely a lebomló hulladékot szárítja és kezeli. „Frusztráló, hogy míg mi Háromszéken mindent megteszünk, hogy teljesítsük az elvárásokat a hulladékgazdálkodásban, máshol nem tartják be a törvényt” – összegzett Ambrus József. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. április 18., péntek

Ne csak húsvétkor együnk bárányhúst

A húsvéti ünnep alapétele, a bárányhús iránt változó a romániai fogyasztók érdeklődése. Összeállításunkban arra keressük a választ, hogy a bárány mennyire marad meg húsvéti ínyencségnek, illetve van-e arra esély, hogy máskor is friss húst vásárolhassunk.

Ne csak húsvétkor együnk bárányhúst
Ne csak húsvétkor együnk bárányhúst
2025. április 18., péntek

Ne csak húsvétkor együnk bárányhúst

2025. április 18., péntek

A CFR megható gesztussal próbálta enyhíteni az U-szurkolók által bántalmazott fiatalok traumáját (Videó)

Szívet melengető gesztussal reagált a kolozsvári CFR a közelmúltban történt erőszakos, magyarellenes incidensre.

A CFR megható gesztussal próbálta enyhíteni az U-szurkolók által bántalmazott fiatalok traumáját (Videó)
2025. április 18., péntek

Halálos baleset történt az egyik erdélyi megyében

Egy ember meghalt, ketten súlyosan megsérültek egy péntekre virradóra történt közúti balesetben a Krassó-Szörény megyei Toplec település térségében.

Halálos baleset történt az egyik erdélyi megyében
2025. április 17., csütörtök

Magyarországiak szenvedtek halálos balesetet Romániában

Két magyarországi gépjármű ütközött össze csütörtök délután a tornyai határátkelő közelében, Arad megyében. A balesetben életét vesztette egy 76 éves magyarországi illetőségű féri, női utasa könnyebb sérüléseket szenvedett.

Magyarországiak szenvedtek halálos balesetet Romániában
2025. április 17., csütörtök

Többéves késés után végre elkészül egy alagút a páneurópai vasútvonalon (videóval)

Az eredetileg háromévesre tervezett munka kezdete után hét és fél évvel elkészülhet végre egy vasúti alagút a IV-es számú páneurópai közlekedési folyosó Arad megyei szakaszán.

Többéves késés után végre elkészül egy alagút a páneurópai vasútvonalon (videóval)
2025. április 17., csütörtök

Húsvétkor nem fogunk fázni, de megázhatunk

Az átlagosnál melegebb idő várható húsvétra az ország régióinak többségében, még akkor is, ha változékony égboltra és viharokra is kilátás van – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Húsvétkor nem fogunk fázni, de megázhatunk
Húsvétkor nem fogunk fázni, de megázhatunk
2025. április 17., csütörtök

Húsvétkor nem fogunk fázni, de megázhatunk

2025. április 17., csütörtök

Közel száz pap vett részt a hagyományos nagycsütörtöki krizmaszentelési szentmisén Gyulafehérváron

Nagycsütörtökön délelőtt tartották a gyulafehérvári székesegyházban a hagyományos krizmaszentelési szentmisét, amelyen közel száz pap és számos zarándok vett részt – közölte a közösségi oldalon a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség.

Közel száz pap vett részt a hagyományos nagycsütörtöki krizmaszentelési szentmisén Gyulafehérváron
2025. április 17., csütörtök

Árvíztől tartanak egy erdélyi gát megrepedt betonfala miatt, a vízügy nyugalomra int

Nem fenyegeti veszély a lakosságot és az infrastruktúrát, a Hunyad megyében található Valea de Pești (magyarul halasvölgyet jelent) gát normál paraméterekkel működik – közölte csütörtökön az Országos Vízügyi Igazgatóság.

Árvíztől tartanak egy erdélyi gát megrepedt betonfala miatt, a vízügy nyugalomra int
2025. április 17., csütörtök

Újabb tíz vadonatúj villamossal bővül az aradi tömegközlekedési flotta

Nagyszabású projekt keretében bővítik a közlekedési hálózatot: síneket cserélnek, autóbusz- és villamosjáratokat terjesztenek ki a külvárosokban, új villamosmegállókat telepítenek, és ötven fölé akarják emelni az új, energiahatékony villamosflotta számát.

Újabb tíz vadonatúj villamossal bővül az aradi tömegközlekedési flotta
2025. április 17., csütörtök

Óriási harcsát fogtak a Maroson – csak épp horgásztilalom idején

Egy 40 kilogrammos óriási harcsát fogott a Maroson egy alsókövesi férfi. A dolog szépséghibája, hogy tiltott módszerrel akasztotta horogra az óriási példányt, ráadásul horgásztilalom idején, amiért súlyos pénzbírságot kapott.

Óriási harcsát fogtak a Maroson – csak épp horgásztilalom idején