Hova építenek az ortodoxok?

Szatmárnémeti – Nem épülhet meg a tervezett ortodox templom az egyház által kérvényezett helyen, az Árpád (Vasile Lucaciu) utcai parkban – határozott csütörtökön a szatmárnémeti városi tanács.

2007. október 26., 00:002007. október 26., 00:00

A vonatkozó részleges városrendezési tervet azért nem szavazta meg a képviselõ-testület, mert – amint az Nits János, az urbanisztikai bizottság elnökének indoklásából kiderült – a templom építésének terve nem felel meg a városi zöldövezetekre vonatkozó jogszabályok elõírásainak, ugyanis a kért terület zöldövezetként van nyilvántartva. Amint arról már beszámoltunk, tavaly februárban viszszaszolgáltatták a görög katolikus egyháznak az ortodoxok által használt Szent Mihály és Gábriel arkangyalokról elnevezett kegyhelyet. Ezért az ortodox egyház úgy döntött, hogy központi fekvésû elvesztett templomuk közelében építenek újat. Kezdetben a régi fõtéri parkban, a római karolikus székesegyház és a divatház közötti területen szerettek volna építeni, azonban ezt többek között a legnépesebb tanácsi frakcióval rendelkezõ RMDSZ sem akarta. Végül – politikai alku eredményeképpen – a központhoz közel fekvõ, Árpád utcai parkra nyújtottak be kérvényt, ahol egyébként már áll egy ortodox templom. A tanács néhány hónapja áldását adta erre az elképzelésre, azonban ezt az elvi döntést egy részleges városrendezési terv elfogadása kellett kövesse, hogy tényleg építhessenek. Szerdán azonban megjelent a Hivatalos Közlönyben a 2007/59-es sürgõsségi kormányrendelet, amely még inkább megszigorította a városi parkokban való építkezésre vonatkozó tiltást. Ennek értelmében nemcsak a városrendezési tervben zöldövezetként nyilvántartott területeken nem szabad építkezni, hanem olyan parkosított részeken sem, amelyek hivatalosan nem zöldövezetként vannak nyilvántartva. Ez a rendelet tisztázott egy másik kérdést is: a központi parkban sincs helye a templomnak, ami ugyan növényzettel borított, viszont beépíthetõ területként szerepel az önkormányzatnál. Ioan Socolan Szatmár megyei ortodox esperes, aki a Krónikától értesült a határozatról, csütörtök délután még nem tudta, hogyan változtatnak terveiken. „Nemigen vannak a városban olyan közterek, amelyek ne lennének zöldövezet státusban vagy növényekkel beültetve – magyarázta Nits János. – Egyelõre senki nem tudja, mi lehet a következõ lépés. Építhetnek az ortodoxok kertben, ami nem számít zöldövezetnek, vagy vásárolhatnak telket.”

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást

Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást
2025. május 05., hétfő

EMSZ: az ország polgárai egyértelmű üzenetet küldtek, elég volt a múlt embereiből

A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.

EMSZ: az ország polgárai egyértelmű üzenetet küldtek, elég volt a múlt embereiből
2025. május 05., hétfő

Elsöprő győzelmet arattak a nemek a koronkai lakóparképítésről kiírt népszavazáson

A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.

Elsöprő győzelmet arattak a nemek a koronkai lakóparképítésről kiírt népszavazáson
2025. május 05., hétfő

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak

Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak
2025. május 05., hétfő

Helyben minden a régi: tarolt a liberális jelölt a Bihar megyei időközi választáson

Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.

Helyben minden a régi: tarolt a liberális jelölt a Bihar megyei időközi választáson
2025. május 05., hétfő

Viharosra fordul az időjárás az ország nagy részén

Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.

Viharosra fordul az időjárás az ország nagy részén
2025. május 04., vasárnap

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn

Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn
2025. május 04., vasárnap

Őrizetbe vették az egyik temesvári szavazókör elnökét

Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.

Őrizetbe vették az egyik temesvári szavazókör elnökét
2025. május 03., szombat

Soltész a Partiumban: sorsfordító, történelemfordító időket élünk

Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.

Soltész a Partiumban: sorsfordító, történelemfordító időket élünk
2025. május 03., szombat

Hankó Balázs Székelyhídon: mi magyarok együvé tartozunk

Mi magyarok együvé tartozunk, itt Európa szívében, a Kárpát-medencében – jelentette ki Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombaton a partiumi Székelyhídon a határon átívelő, Álmosdra vezető zarándoklat kiindulópontjánál.

Hankó Balázs Székelyhídon: mi magyarok együvé tartozunk