2010. április 26., 08:452010. április 26., 08:45
A Hitvallók és ügynökök interjúkon, ügynöki jelentéseken és vallomásokon keresztül mutatja be, hogyan próbálta az elnyomó rendszer elpusztítani az egyházat, és hatalma alá vonni azt a keveset, ami még megmaradt belőle. A film gerincét Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát és püspök monológja adja, de megszólalnak benne az üldözöttek is, és lassanként az is kiderül, kik voltak azok, akik a katolikus egyház rendszerét belülről segítettek bomlasztani.
A filmvetítés utáni beszélgetést Gergely István (Tiszti) római katolikus esperes nyitotta. Elmesélte: ő maga is átélte a borzalmakat, sőt arra is jól emlékszik, amikor 1977 nyarán őt is megkörnyékezte a román titkosszolgálat. Tőkés László európai parlamenti képviselő, az esemény házigazdája megdöbbentőnek nevezte, hogy a kommunista múlt bűneinek „anyanyelvi” változatával szembesülhetett a filmben, hiszen számára az állambiztonsági szerv elsősorban a román Szekuritátét jelenti. Bármilyen fájdalmas is azonban, a múlt feltárása elkerülhetetlen, hiszen a háziasszony is jól tudja, hogy a házban rendet kell tartani, és ideje van a nagytakarításnak is.
Ő is ezért ragaszkodik a szembenézéshez és az igazság kiderítéséhez, nem pedig bosszúvágyból vagy egyéb megfontolásból – hangsúlyozta Tőkés. Hozzátette: a református egyház lusztrációja erős ellenállásba ütközik, de a munka folytatódni fog. Tőkés azt is megjegyezte, bánja, hogy a szépszámú közönség soraiban nem látja a nagyváradi és környéki római katolikus plébánosokat és református lelkipásztorokat. „Példát veszünk rólatok” – mondta a megjelent magyarországi katolikusoknak és a film készítőinek.
Mélyen odafigyelve, az emberekkel azonosulva lehetett csak ezt a filmet elkészíteni – vallotta Petényi Katalin író-rendező. Azt mondta, azért is érezte szükségét a Hitvallók és ügynökök leforgatásának, mert előbb-utóbb szenzációhajhászok kapnák fel a témát, épp a lényeget elhallgatva. „Az ártatlanok üzenetét kell közvetítenünk, és hírt hoznunk azokról, akik beépülve az ellenséget segítették” – fogalmazott. Kabay Barna producer-rendező a filmkészítés felelősségét hangsúlyozta, kiemelve: nem gyorsan elkészíthető, olcsó munkát akartak, hiszen nem mindegy, hogyan jut el a mostani fiatalokhoz a múlt híre.
Szabó Gyula, a forgatást megelőző hároméves kutatást végző csoport vezetője azt emelte ki, hogy minden hatalom hajlamos az emberek megzsarolására.
Az egyetlen módja annak, hogy ezt elkerüljük, hogy ezt a zsarolási potenciált felszámoljuk, tehát feltárjuk a múltat, csak így lehetünk szabadok. Várnai László plébános az egyházba vetett bizalom helyreállítását látta a múltfeltárás egyik lényeges eredményének. Horváth Tamás plébános szerint éppúgy, ahogy az akkori ellenség meglátta a veszélyt a közösségek alakulásában, úgy ismerték fel az akkoriak a lehetőséget benne, s így sikerült a magyarországi katolicizmust átmenteni a rezsimen. A meghívottak felszólalása után a közönség tagjai szólhattak hozzá a látottakhoz-hallottakhoz.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.
A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.
A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.
Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.