Csak fél szemmel „vigyáz” az állam a gyerekfelügyelettel bajlódó szülőkre

Bíró Blanka 2020. szeptember 25., 18:43

Máris számos kritika érte a szülők számára gyermekfelügyeleti szabadságot biztosító kormányrendeletet, amelyet már a szenátus is megszavazott. A törvény ugyanis csak a járvány miatt kötelezően elrendelt online oktatásban részesülő, 12 év alatti gyerekek szüleire vonatkozik, sok egyéb, gyakori „otthonmaradásos” kényszerhelyzetre nem terjed ki. Az RMDSZ módosításokat eszközölne.

Együtt nehezebb. Sok szülőnek nagy gondot okoz az otthonról tanuló gyerek felügyelete Fotó: Haáz Vince

Gyerekfelügyeleti szabadságot kérhetnek a tizenkét év alatti kiskorúak szülei, ha a hatóságok online oktatást rendelnek el a koronavírus okozta járványhelyzet miatt. Az intézkedést a 2020/147-es sürgősségi kormányrendelet szabályozza, az ezt jóváhagyó törvény tervezetét pedig hétfőn a szenátus is elfogadta, a döntéshozó kamara a képviselőház lesz. 

A sürgősségi kormányrendelet azonban addig is érvényben van, ám elemzők és politikusok már a hiányosságaira is rámutattak.

Például a gyerekfelügyeleti szabadságot nem lehet kérni abban az esetben, ha a krónikus betegségben szenvedő gyerek szülei döntenek az online tanrend mellett, sőt hibrid oktatás esetén sem lehet kérni szabadságot azokra a napokra, amikor a gyerek kénytelen otthon maradni. Szintén gondot okoz, hogy a javaslatok szerint a gyereket otthon kell tartani, ha fertőzésre utaló tünetei vannak. A szülő hétévesnél kisebb beteg gyerek esetében jogosult ugyan betegszabadságra, ám ez nem haladhatja meg az évi 14 napot.

Internetes fórumokon egyre több kisgyerekes szülő panaszkodik, hogy nehézséget okoz a felügyelet megoldása, ám a felsorolt esetekre egyelőre semmilyen megoldás nem körvonalazódik.

Csak hatósági intézkedések esetén jár

A 2020/147-es sürgősségi kormányrendelet értelmében gyerekfelügyeleti szabadságot kérhetnek a szülők, amennyiben a koronavírus-járvány miatt felfüggeszti a fizikai jelenléttel történő oktatást az az iskola vagy óvoda, ahova gyermekük jár. Azokra is érvényes a rendelet, akiknek súlyos fogyatékkal élő felnőtt vagy kiskorú van a gondjaikra bízva, ha a koronavírus-járvány következtében felfüggesztik az ápolt intézményes gondozását. A veszélyhelyzet alatt és után, a tanév végéig a 12 év alatti gyerekek szülei – fogyatékkal élők esetében 26 év a korhatár – fizetett szabadnapra jogosultak, hogy felügyeljék gyermeküket.

A szülőnek ez esetben a munkaadójához kell kérést benyújtania, mellékelve a gyerek születési bizonylatát, a másik szülő saját felelősségre kitöltött nyilatkozatát, hogy ő nem tartózkodik otthon, tehát van munkahelye, nincs szabadságon, vagy nem kap munkanélküliségi segélyt.

Csép Andrea Maros megyei parlamenti képviselő a Krónikának elmondta, a munkáltató kifizeti a gyerekfelügyeleti szabadság ideje alatt a szülő bérének 75 százalékát, ami nem lehet több, mint az országos átlagbér 75 százaléka. A munkaadó csak akkor kérheti a megyei munkaerő-elhelyező ügynökségektől (AJOFM) az összeg megtérítését, ha igazolni tudja, hogy kifizette a vonatkozó adókat, illetékeket, ezek után 15 napon belül visszakapja a pénzét.

A munkaadó nem utasíthatja vissza az alkalmazott gyerekfelügyeleti szabadságra vonatkozó indokolt kérését: a kormányrendelet bírságot is előirányoz

– hívta fel a figyelmet az RMDSZ képviselője.

„Figyeljenek a krónikus betegekre!”

Csép Andrea a napokban a munkaügyi minisztériumhoz fordult, kérve, hogy sürgősen találjanak megoldást azokra a helyzetekre, amikor a szülők azért döntenek az online oktatás mellett, mert a krónikus beteg gyerek különösen veszélyeztetett koronavírus-fertőzés esetén.

Például egy cukorbeteg kisgyerek szüleinek joguk van arra, hogy az online oktatást válasszák, mert féltik a fertőzéstől. Ha a szülő dönt az online oktatás mellett, a sürgősségi kormányrendelet alapján nem jár gyerekfelügyeleti szabadság.

Viszont a krónikus betegségben szenvedő gyerekek esetében különbséget kell tenni, és biztosítani kell a szülőnek a lehetőséget, hogy otthon maradjon vele” – hangsúlyozta lapunknak a képviselő. A politikus jelezte, mivel a sürgősségi kormányrendelet a parlament elé került, benyújtja a vonatkozó törvénymódosító javaslatokat, de abban bízik, hogy a kormány addig orvosolja a hiányosságot.

Hozzátette, a krónikus beteg gyerekek szüleinek támogatása nem jelent nagy terhet az állami költségvetésnek, viszont hatalmas segítség a családoknak, hiszen ezeknek a 12 év alatti diákoknak biztonságra és felügyeletre van szükségük. A szülőknek is fontos, hogy dolgozhassanak, hiszen ha csak 75 százalékos fizetést kapnak, az megviseli a családok költségvetését, de vannak helyzetek, amikor csak így lehet megoldani az otthonról tanuló kisdiákok felügyeletét – szögezte le a képviselő.

Meg kell oldani a tüsszögő gyerek felügyeletét

A javaslatok szerint a szülőnek kell minden reggel ellenőriznie a gyerek egészségi állapotát, és ha bármilyen tünetet észlel, nem engedheti óvodába-iskolába. Ilyen esetekben viszont már nem jár a gyerekfelügyeleti szabadság, ha másként nem lehet megoldani, a hétévesnél kisebb gyerekek szülei kérhetnek betegszabadságot.

A háziorvos egy év alatt 14 nap betegszabadságot adhat a beteg kisgyerekek szüleinek – mondta el lapunknak Seres Lucia orvos. Hozzátette, speciális esetekben szakorvosi javallatra ez meghosszabbítható évi 45 napra. „Ha a gyerek tüsszög, folyik az orra, vagy köhög, nem lehet közösségbe vinni, hiszen kizárólag teszttel állapítható meg, hogy koronavírus-fertőzött, vagy sem. A kiscsoportosoknál ez gyakran előfordul.

Ha minden tüsszentéskor a szülő kivesz három nap betegszabadságot, két hónap alatt kimeríti a keretet. Sajnos erre nincs megoldás. Minden családban meg kell találni a módját a kisgyerekek felügyeletének”

– erősítette meg a háziorvos. Hangsúlyozta, ha a gyereknek tünetei vannak, nem szabad közösségbe vinni, a háziorvossal telefonon kell felvenni a kapcsolatot, nem kell a rendelőbe rohanni, mert a várótermek bezsúfolódnak, és más fertőzést is felszedhet a gyerek.

Közben internetes fórumokon egyre több szülő panaszkodik, hogy gondot jelent számára a gyerek felügyelete. Az is felmerült, hogy a családok fogjanak össze, a szülők felváltva vigyázzanak a gyerekekre. A háziorvos viszont nem tartja jó ötletnek, hogy több beteg kisgyerek egyazon közösségbe kerüljön.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél
cX_G brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_P brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_S brat.ro/sati munkamenet Harmadik fél
evid_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_v_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_set_{customer_id} brat.ro/sati 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.

 

NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV

Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.

 

ANONIM
NORMÁL

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport