Hiába bővült az otthon?

Nagyszalonta – Nincs pénz a tegnap átadott szociális-egészségügyi létesítmény működtetésére. Egyelőre nem lehet működtetni a nagyszalontai szociális-egészségügyi központ tegnap felavatott épületszárnyát, mert hiányoznak a szükséges pénzösszegek. A munkaügyi minisztérium 700 ezer lejt fordított a városban elfekvőként emlegetett létesítmény új épületszárnnyal való bővítésére, a 44 férőhelyesre fejlesztett központ idei működéséhez viszont további 822 ezer lejre lenne szükség.

2007. január 10., 00:002007. január 10., 00:00

Szijjártó Zoltán, a központ vezetője elmondta: 450 ezer lejre számít a megyei önkormányzattól, a többit szerinte helyi szinten és a külföldi támogatóktól ki lehet gazdálkodni. Az ünnepi átadáson jelenlevő politikusok is ígéretet tettek a támogatás további folyósítására, azonban a megyei önkormányzatnak erre az évre még nincs költségvetése, így nem tudni, hogy a szalontai otthonra mennyit tudnak fordítani. A most átadott épületrész berendezett szobákkal, ágyakkal, rendelővel várná a rászorulókat. Az egészségügyi biztosító azonban csak egy orvos és egy asszisztens bérének fizetését vállalja, az újabb 20 idős rászorulót ellátó beteggondozók bérére, az étkeztetéssel és az épület fenntartásával járó költségekre egyelőre nincs pénz. Az önkormányzatnál 60 ember iratkozott fel az igénylők listájára, ám egyelőre senki nem költözhet be az uniós elvárásoknak minden szempontból megfelelő otthonrészbe.
Nagyszalontán a kórház átszervezése után, egy kiürített ingatlanban 2003-ban kezdte meg működését a szociális-egészségügyi központ. Akkor egy épületrészt tettek rendbe a célra, és abban 24 idős egyedülálló, beteg ember gondozását vállalták fel. A környéken öregotthon nincs, ellenben sok idős, magára maradt ember igényelte a szolgáltatást, így a központ hamar benépesült, sőt hónapokon belül az is kiderült: befogadóképességének megháromszorozására lenne szükség. Az ingatlan rendbetételéhez 2004-ben láttak hozzá, a meglévő központ szomszédságában álló épület felújítására akkor 370 ezer lejt adott a munkaügyi minisztérium. A pénz akkor csak az épület állagmegőrzésére, külső munkálatok elvégzésére volt elég. Tavaly újabb 317 ezer lejt utalt ki a központnak a minisztérium, amiből az épületbelsőt is felújították, és további 20 rászoruló befogadására tették alkalmassá. „500 négyzetméteres alapterületű az új ingatlan, hat szobát, orvosi rendelőt, gyógytornatermet, irodákat és mosdókat alakítottunk ki benne, a termek berendezését egy svájci alapítványtól kaptuk, de segített egy holland alapítvány is” – nyilatkozta a Krónikának Szijjártó Zoltán, a központ vezetője.
Az új épületszárny átadásán Cseke Attila államtitkár, Tódor Albert alprefektus, Valer Boieriu és Sóki Béla parlamenti képviselő, Ritli László megyei egészségügyi igazgató és Török László polgármester is jelen volt. Cseke Attila államtitkár hangsúlyozta, a Bihar megyei elöljárók összefogott lobbizásának köszönhető, hogy a szükséges pénzösszeget a megyébe tudták irányítani.
Biharban különben Székelyhídon, Érmihályfalván, Papfalván és Diófáson is alakítottak ki a szalontaihoz hasonló intézményeket, az öt központ közül a nagyszalontainak a leghatékonyabb a működése. A központ mellett a város szociális konyhát is működtet, amely az elfekvő állandó lakóinak az étkeztetését is ellátja. A szociális konyha, a központ régi és újonnan átadott épületrészei egyazon, a városi kórház melletti kéthektáros parkos területen találhatók, ahol a polgármester szociális komplexumot szeretne létrehozni.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 18., szerda

Pokolinak látta a lemondása óta eltelt másfél évet Novák Katalin

Pokolinak látta a lemondása óta eltelt másfél évet Novák Katalin, Magyarország korábbi köztársasági elnöke, de önkénteskedett, és az Istenbe vetett hite átsegítette a nehézségeken.

Pokolinak látta a lemondása óta eltelt másfél évet Novák Katalin
2025. június 17., kedd

Meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot a Kis-Küküllő vizének sókoncentrációja

Újabb hullámban jutott magas sótartalmú víz a Kis-Küküllőbe a parajdi sóbányánál zajló hétfői munkálatok nyomán, így a folyó vizében a sókoncentráció kedden meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot.

Meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot a Kis-Küküllő vizének sókoncentrációja
2025. június 17., kedd

Elsőfokú árvízvédelmi készültség érvényes kedd éjfélig a Sebes-Körösön

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Sebes-Körös vízgyűjtő területére.

Elsőfokú árvízvédelmi készültség érvényes kedd éjfélig a Sebes-Körösön
2025. június 17., kedd

BBTE: Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák

Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemre, a felsőoktatási intézményben 150-200 magyarországi egyetemi hallgató tanul évente – mondta kedden Markó Bálint tanulmányi rektorhelyettes.

BBTE: Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák
2025. június 17., kedd

A nyomtatott erdélyi magyar sajtó is súlyosan megsínylené az áfaemelést, figyelmeztet a MÚRE

A deficitcsökkentő intézkedések keretében a lehetséges áfaemelésnek a nyomtatott sajtóra gyakorolt hatására hívja fel a figyelmet a MÚRE. Az újságíró-szervezet a közszolgálati rádió, illetve televízió nehéz helyzetére is figyelmeztet.

A nyomtatott erdélyi magyar sajtó is súlyosan megsínylené az áfaemelést, figyelmeztet a MÚRE
2025. június 17., kedd

Elhalasztott hídavató: hiányosságokat fedeztek fel a 165 millió lejes építményen

Az aradi önkormányzat ellenőrző szakbizottsága technikai hiányosságokat fedezett fel a Partiumot és a Bánságot összekötő ferdekábeles hídon, ezért kötelezte a tervezőt és a kivitelezőt, hogy javítsák ki a hibákat.

Elhalasztott hídavató: hiányosságokat fedeztek fel a 165 millió lejes építményen
2025. június 17., kedd

Mélybe zuhant egy lift Temesváron, négyen is kórházba kerültek

Büntetőeljárást indított a Temes megyei rendőrség, miután kedden három személy – köztük egy gyermek – egy temesvári tömbház felvonójával a második emelet magasságából a mélybe zuhant.

Mélybe zuhant egy lift Temesváron, négyen is kórházba kerültek
2025. június 17., kedd

Új szakokkal is várja a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a felvételizőket

A Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a 2025–2026-os tanévre 5598 tandíjmentes helyet hirdet meg az alapképzésre felvételizőknek, emellett több, mint 10 000 tandíjköteles hely áll az érdeklődők rendelkezésére.

Új szakokkal is várja a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a felvételizőket
2025. június 17., kedd

Több erdélyi megyében is viharosra fordul az időjárás

Viharokra figyelmeztet kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Több erdélyi megyében is viharosra fordul az időjárás
2025. június 17., kedd

Parajdi sóbánya: nincs közvetlen omlásveszély, de gondot okoz a lakosság vízellátása

Az országos vízügyi igazgatóság katasztrófavédelmi főosztályának igazgatója a hétfő esti parlamenti meghallgatásakor kijelentette, hogy a parajdi sóbányánál nincs azonnali omlásveszély, viszont a lakosság vízellátásának szempontjából nehéz a helyzet.

Parajdi sóbánya: nincs közvetlen omlásveszély, de gondot okoz a lakosság vízellátása