Hiába van hatmillió euród, még nem jelenti, hogy értesz is a fürdőműködtetéshez

A májusban átadott marosújvári gyógyfürdő kinti nagymedencéje •  Fotó: Rostás Szabolcs

A májusban átadott marosújvári gyógyfürdő kinti nagymedencéje

Fotó: Rostás Szabolcs

Jelentős várakozások előzték, egyúttal nagy figyelem övezte Marosújvár közel 7 millió euróból megépült gyógyfürdőjének elkészültét és megnyitását, az azóta eltelt több mint két hónap pedig elégnek is bizonyult a hiányosságok feltárására. A létesítmény esetében is bebizonyosodott, ami oly sok beruházás során Romániában: pénzzel nem pótolható a tudás, egy fürdő kivitelezéséhez, működtetéséhez elengedhetetlen egy kis hozzáértés, és persze le kell számolni a hazai idegenforgalom fejlődését gátló butaságokkal.

Rostás Szabolcs

2023. augusztus 03., 10:132023. augusztus 03., 10:13

2023. augusztus 03., 10:192023. augusztus 03., 10:19

„Befizethetnek, de szekrényt, karkötőt nem tudunk biztosítani” – mondja közömbös arccal a marosújvári gyógyfürdő pénztárosa. Első hallásra nem tűnik tragikusnak a helyzet, már az irdatlan sok parkoló személygépkocsi látványa alapján megállapítottuk, hogy teltházat fogtunk ki, de hát majd csak letelepszünk valahol, és elleszünk karkötő nélkül is.

No de nem úgy van az: a májusban átadott létesítmény területén szinte sehol nem tudja letenni az ember a csomagját, mert a nyugágyak mellett alig akad zsebkendőnyi szabad hely.

És az egyetlen étteremben nem lehetséges a készpénzzel vagy kártyával történő fizetés, kizárólag a pénztárnál feltöltött karkötők alapján. Vagyis a Fehér megyei kisváros, valamint a megyei önkormányzat összefogásával megépült komplexumról – amely nyáron naponta 700 vendég befogadására alkalmas – nagyon hamar, és már a bejáratnál kiderül, hogy kicsi.

A benti édes vizű medence túl forró •  Fotó: Rostás Szabolcs Galéria

A benti édes vizű medence túl forró

Fotó: Rostás Szabolcs

Nagy talány, miért nem terveztek-biztosítottak nagyobb területet a fürdővendégek számára, hogy elegendő nyugágy híján legalább a lepedőt leteríthessék a fűre, betonra. Szabad terület lenne bőven, ráadásul a közelben elhagyatott épületek is árválkodnak, amelyek csak ledózerolásra jók. A futball- és kosárlabdapálya helyett hasznosabb lett volna a napozóterület kibővítése.

Tulajdonképpen az sem szolgál a fürdő működtetőinek mentségére, hogy a lehető legzsúfoltabb napot, vasárnapot pécéztük ki a fürdőzésre. Nyeltünk nagyokat, és miután nagy nehezen mégis akadt karkötő, kifizettük a felnőttenként 70, gyermekenként 35 lejes napi belépőt (7 év alatti gyerekeknek ingyenes), elvégre ha 100–150 kilométert autózik az ember, és a környéken nincs más választása, nem fog sarkon fordulni. Hanem megvárja, amíg távoznak a három órára befizető vendégek, és felszabadul néhány karkötő. Szabad öltözőszekrény híján a csomagokat a fedett uszodatérben, sűrű bocsánatkérések közepette elhelyeztük a „kiváltságos” fürdővendégek nyugágyai fölé, a hatalmas nyílászárók alatti párkányra, aztán irány fürödni.

Igazi erőpróbát jelent kiállni a sort az egyetlen vendéglőben •  Fotó: Rostás Szabolcs Galéria

Igazi erőpróbát jelent kiállni a sort az egyetlen vendéglőben

Fotó: Rostás Szabolcs

A három benti medence közül a 22x23-as mintegy 34 fokos édes vize rettenetesen forró, ilyenkor nyáron hűteni kellene.

Bár a 14x23-as sós vizű medencénél ugyanennyi fokot tüntettek fel, a vize a valóságban enyhébb, és rendben is van, a szintén sós vizű, kisebb gyógymedencében fél óránál tovább nem ajánlott a mártózás. A két jacuzziba esélyünk sincs beférkőzni, folyton kint tartható a megtelt tábla, viszont a sókamrát, gőzfürdőt, szaunát már kevesebben választják.

Persze utóbbiba csupán minden harmadik-negyedik szaunázó visz magával törülközőt, pedig öles betűkkel figyelmeztetnek használata kötelező voltára. Amúgy itt-ott mintha nem fejezték volna be teljesen a fürdőt, a szaunák előtt például még mindig kábelek állnak ki a padlócsempéből, mint valami meredező kígyók. És a benti zuhanyzókat sem helyezték el megfelelő helyen, folyton el kell sétálni mellettük-alattuk.

Tűt sem lehet leejteni •  Fotó: Rostás Szabolcs Galéria

Tűt sem lehet leejteni

Fotó: Rostás Szabolcs

Bár a fürdő területén tartózkodó vendégek száma becsléseink szerint megközelítik az ezret, a kinti, 49 méter hosszú és 20 méter széles nagy úszómedence érdekes módon nem túlságosan zsúfolt. Ennek az lehet az oka, hogy a vizet nem melegítik, így nem elég csak mártózni, mozogni kell, hogy az ember ne fázzon. A másik, 25 méter hosszú sós vízű medencében már nyugodtan el lehet lebegni, tekintettel a víz erős sókoncentrációjára és 30 fokosságára.

A vadonatúj marosújvári fürdőben a legnagyobb kálváriát az étkezés jelenti.

A – mint már említettük – egyetlen vendéglőben két feltétellel fogyaszthat a fürdővendég: ha jutott neki karkötő a pénztárnál, amit feltölthet, valamint ha kiállja az egy-másfél órás sort. A pancsolástól megéhezett emberek többsége kínjában nem tudta, sírjon vagy nevessen a tipikusan romániai állapotokon; egyébként az emeleti bárban sem jobb a helyzet, ott egy üdítőért, sörért háromnegyed órát kell ácsorogni. Nem véletlen, hogy a komplexum területén úton útfélen a hűtőládából, raffia táskából falatozó fürdőzők látványa tárul a szem elé, sokan eleve a hozott árura fogadtak.

Kígyó nőtt ki a földből? Rálátás a szaunákra •  Fotó: Rostás Szabolcs Galéria

Kígyó nőtt ki a földből? Rálátás a szaunákra

Fotó: Rostás Szabolcs

Szóval az Erdély egykori legnagyobb sóbányájáról, Magyarország legelső sós gyógyfürdőjéről híres Marosújvár új fürdőkomplexumát csak az edzetteknek ajánlott kipróbálniuk, vagy legalábbis a vendégseregmentes napokon. Ami elsősorban azért szomorú, mert manapság, amikor egy hasonló létesítmény kivitelezése – mint látjuk – nem pénzkérdés, Marosújvár pedig egykori sóbányájának köszönhetően kiváló természeti adottsággal rendelkezik, a világ legtermészetesebb dolga lenne ellesni, miként csinálják mások – jól.

Ki lehetett volna próbálni idejében, mit tud például a Gyulai Várfürdő a magyar–román határ túloldalán, ahová évről évre román állampolgárok (közülük többségében román nemzetiségűek) tízezrei járnak kikapcsolódni előszeretettel, mivel el vannak ragadtatva a körülményektől. A szabadtéri termál- és édes vizű, hullám- és gyerek, továbbá úszómedencéktől, a benti gyógymedencéktől, a csúszdáktól, a több ezer négyzetméteres füves területtől, ahol az őshonos és ritka fafajták hűvösében kellemes a kikapcsolódás.

Erőgépek is a fürdőzők rendelkezésére állnak •  Fotó: Rostás Szabolcs Galéria

Erőgépek is a fürdőzők rendelkezésére állnak

Fotó: Rostás Szabolcs

Tucatnyi étterem közül lehet választani, ahol a személyzet elsőre románul szólítja meg a vendéget, és minden információ román nyelven is fel van tüntetve. Mindez 3900 forintba (50 lej, 1 lej 77 forint) kerül felnőttnek, 3500-ba diáknak és nyugdíjasnak, aki pedig az AquaPalotára keresztelt fedett élményfürdőre vágyik, annak 2 600 forintos kiegészítő jegyet (hétvégi ár) kell fizetnie (gyerekeknek/nyugdíjasoknak 2100 forint).

Mindezzel egyik létesítménynek sem kívánunk reklámot csapni (az egyik nem szorul rá, a másiknak még sokat kell dolgoznia érte), összehasonlításképp állítottuk egymás mellé a két fürdőt. A körülmények amúgy is magukért beszélnek.

korábban írtuk

Mindent vissza? Megnyílik az új sós gyógyfürdő Marosújváron, ahol már csak áhított a monarchiabeli dicsfény
Mindent vissza? Megnyílik az új sós gyógyfürdő Marosújváron, ahol már csak áhított a monarchiabeli dicsfény

Az év Fehér megyei beruházásaként emlegetik a szombaton megnyíló marosújvári új sós gyógyfürdőt, amelytől „feltámadást” várnak az Osztrák–Magyar Monarchia, de még a Ceaușescu-diktatúra idején is pezsgő idegenforgalommal rendelkező városban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. április 18., péntek

Ne csak húsvétkor együnk bárányhúst

A húsvéti ünnep alapétele, a bárányhús iránt változó a romániai fogyasztók érdeklődése. Összeállításunkban arra keressük a választ, hogy a bárány mennyire marad meg húsvéti ínyencségnek, illetve van-e arra esély, hogy máskor is friss húst vásárolhassunk.

Ne csak húsvétkor együnk bárányhúst
Ne csak húsvétkor együnk bárányhúst
2025. április 18., péntek

Ne csak húsvétkor együnk bárányhúst

2025. április 18., péntek

A CFR megható gesztussal próbálta enyhíteni az U-szurkolók által bántalmazott fiatalok traumáját (Videó)

Szívet melengető gesztussal reagált a kolozsvári CFR a közelmúltban történt erőszakos, magyarellenes incidensre.

A CFR megható gesztussal próbálta enyhíteni az U-szurkolók által bántalmazott fiatalok traumáját (Videó)
2025. április 18., péntek

Halálos baleset történt az egyik erdélyi megyében

Egy ember meghalt, ketten súlyosan megsérültek egy péntekre virradóra történt közúti balesetben a Krassó-Szörény megyei Toplec település térségében.

Halálos baleset történt az egyik erdélyi megyében
2025. április 17., csütörtök

Magyarországiak szenvedtek halálos balesetet Romániában

Két magyarországi gépjármű ütközött össze csütörtök délután a tornyai határátkelő közelében, Arad megyében. A balesetben életét vesztette egy 76 éves magyarországi illetőségű féri, női utasa könnyebb sérüléseket szenvedett.

Magyarországiak szenvedtek halálos balesetet Romániában
2025. április 17., csütörtök

Többéves késés után végre elkészül egy alagút a páneurópai vasútvonalon (videóval)

Az eredetileg háromévesre tervezett munka kezdete után hét és fél évvel elkészülhet végre egy vasúti alagút a IV-es számú páneurópai közlekedési folyosó Arad megyei szakaszán.

Többéves késés után végre elkészül egy alagút a páneurópai vasútvonalon (videóval)
2025. április 17., csütörtök

Húsvétkor nem fogunk fázni, de megázhatunk

Az átlagosnál melegebb idő várható húsvétra az ország régióinak többségében, még akkor is, ha változékony égboltra és viharokra is kilátás van – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Húsvétkor nem fogunk fázni, de megázhatunk
Húsvétkor nem fogunk fázni, de megázhatunk
2025. április 17., csütörtök

Húsvétkor nem fogunk fázni, de megázhatunk

2025. április 17., csütörtök

Közel száz pap vett részt a hagyományos nagycsütörtöki krizmaszentelési szentmisén Gyulafehérváron

Nagycsütörtökön délelőtt tartották a gyulafehérvári székesegyházban a hagyományos krizmaszentelési szentmisét, amelyen közel száz pap és számos zarándok vett részt – közölte a közösségi oldalon a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség.

Közel száz pap vett részt a hagyományos nagycsütörtöki krizmaszentelési szentmisén Gyulafehérváron
2025. április 17., csütörtök

Árvíztől tartanak egy erdélyi gát megrepedt betonfala miatt, a vízügy nyugalomra int

Nem fenyegeti veszély a lakosságot és az infrastruktúrát, a Hunyad megyében található Valea de Pești (magyarul halasvölgyet jelent) gát normál paraméterekkel működik – közölte csütörtökön az Országos Vízügyi Igazgatóság.

Árvíztől tartanak egy erdélyi gát megrepedt betonfala miatt, a vízügy nyugalomra int
2025. április 17., csütörtök

Újabb tíz vadonatúj villamossal bővül az aradi tömegközlekedési flotta

Nagyszabású projekt keretében bővítik a közlekedési hálózatot: síneket cserélnek, autóbusz- és villamosjáratokat terjesztenek ki a külvárosokban, új villamosmegállókat telepítenek, és ötven fölé akarják emelni az új, energiahatékony villamosflotta számát.

Újabb tíz vadonatúj villamossal bővül az aradi tömegközlekedési flotta
2025. április 17., csütörtök

Óriási harcsát fogtak a Maroson – csak épp horgásztilalom idején

Egy 40 kilogrammos óriási harcsát fogott a Maroson egy alsókövesi férfi. A dolog szépséghibája, hogy tiltott módszerrel akasztotta horogra az óriási példányt, ráadásul horgásztilalom idején, amiért súlyos pénzbírságot kapott.

Óriási harcsát fogtak a Maroson – csak épp horgásztilalom idején