2012. február 22., 10:272012. február 22., 10:27
A városi közbiztonság javítása azonban továbbra is kivitelezésre váró terv maradt, pedig csak az utóbbi hónapok eseményeit tekintve is elmondható, hogy egyre sürgősebbé vált az illetékes hatóságok beavatkozása. Tavaly novemberben három fiatalt támadtak meg, egyiküket súlyosan bántalmazták. A sértettek feljelentést tettek, és kérték a városvezetés segítségét a tettesek felelősségre vonása érdekében. Szerencséjükre egy térfigyelő kamera rögzítette az esetet, így van esély rá, hogy pert nyerjenek bántalmazóikkal szemben. Idén januárban két fiatalt vertek meg egy benzinkútnál, február közepén két zsarolót tartóztattak le, akik megfenyegettek egy másik személyt: pénzt kértek tőle, de a sértett jelentette az esetet a rendőrségen, és a tetteseket lefülelték. Mindemellett az elmúlt években sok kétes ingatlanügy is felmerült, házakat, tömbházlakásokat tulajdonítottak el kiszolgáltatott emberektől. A tanácsülések témái között is rendszeresen szerepel egy-egy ilyen eset, de eddig még nem sikerült megoldást találni az efféle ügyekre.
A szaporodó bűncselekmények, zsarolások, erőszakoskodások, csalások megfékezése érdekében jött létre Nagy Pál, az EMNT udvarhelyszéki szervezetének elnöke, valamint Jakab Attila és Molnár Miklós önkormányzati képviselők kezdeményezésére a Közbiztonságért Testület. Idén januárban a helyi tanács is rábólintott az alakulat működésére, így hivatalos keretek közt végezheti tevékenységét. Nagy Pál elmondta, 2010 tavaszán történt két, nagyobb visszhangot kiváltó eset – bántalmazás, verekedés –, melyek kapcsán felmerült, hogy lépni kell az ilyen helyzetek elkerülése érdekében, ezért aláírásgyűjtésbe kezdtek, és lakossági fórumot szerveztek. „Ekkor jött az ötlet, hogy létrehozzuk a Közbiztonságért Testületet, melynek célkitűzései közt szerepel az erőszakos cselekedetek, megfélemlítések visszaszorítása, a lakásmaffia megfékezése. De nemcsak a bűnözés ellen kell fellépni, hanem a közösséget érintő különféle problémákat is orvosolni kell. Olyan dolgokon kell javítani, mint a közvilágítás, a közlekedés. Szeretnénk, ha a lakosok éreznék, hogy rend van a városban” – mondta Nagy Pál.
Nem minden városlakó van megelégedve a rendőrség, ügyészség vagy adott esetben a polgármesteri hivatal munkájával. Nagy Pál kifejtette, többen is úgy érzik, sem a városvezetés, sem a rendőrség, sem az ügyészség nem végzi megfelelően a dolgát. A testület ezen próbál segíteni: hatást gyakorolnának a hatósági szervek működésére. Jelenleg egy irodát keresnek, ahova a városlakók bemehetnek panaszaikkal. Mint megtudtuk, a napokban is összeült a testület, és ezúttal arról döntöttek, hogy hivatalos levelet írnak a városban tevékenykedő közjegyzőknek, akik révén a lakásszerződések megköttetnek, így próbálva elkerülni a csalásokat. Ugyanakkor a belügyminisztériumnak is küldenek egy levelet, melyben felhívják a figyelmet az állami intézmények helyi kirendeltségeinek (mint például a rendőrség és az igazságszolgáltatás) tevékenységére. Nagy Pál elmondása szerint napok kérdése, és sikerül teljes gőzzel munkába állni, várják majd a városlakók észrevételeit, panaszait, melyekben segítséget nyújtanak szaktanácsadással, vagy az illetékes szervekre hatást gyakorolnak.
Szőke László udvarhelyi újságíró, aki jelenleg a Magyar Nemzet napilap munkatársa felvállalta, hogy nyilvánosságra hozza a városban zajló különös bűncselekményeket elkövető személyek nevét. Próbál segíteni a lakásmaffia és bántalmazások áldozatain, annak ellenére, hogy emiatt rendszeresen fenyegeti az udvarhelyi alvilág. Blogján nemcsak a történeteket írja le nevekkel, hanem a fenyegetések hangfelvételeit is közli. Legutóbb február 11-én tartott előadást Székelyudvarhelyen, akkor is arra biztatva a városlakókat, hogy fogjanak össze, és ne ijedjenek meg a „maffiákoktól” – ahogy ő nevezi –, hanem közös erővel lépjenek fel ellenük.
Pál Gábor
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.
A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.
A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.
Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.