Hatékony szűréssel lehetne lassítani a járványt – Az oltás ritmusától függ a további mutációk megjelenésének kordában tartása

Indokolt lenne mindenkit szűrni, aki a brit mutációval megfertőződött személlyel kapcsolatba került •  Fotó: Veres Nándor

Indokolt lenne mindenkit szűrni, aki a brit mutációval megfertőződött személlyel kapcsolatba került

Fotó: Veres Nándor

Elkerülhetetlenül elérjük a napi tízezres új esetszámot – véli Fejér Szilárd. A sepsiszentgyörgyi vegyész, kutató szerint ha nem jelent volna meg a sokkal gyorsabban fertőző brit változat, nem terjedne ilyen gyors ütemben a koronavírus-járvány.

Bíró Blanka

2021. március 10., 12:012021. március 10., 12:01

Kétség nem fér hozzá, hogy a koronavírus mára már dominánssá vált brit mutációja okozza a járvány harmadik hullámát Romániában – szögezte le lapunknak Fejér Szilárd vegyész, a Pro Vitam diagnosztikai központ kutatója. Rámutatott, a sepsiszentgyörgyi laboratóriumukban végzett tesztek során egyértelműen kiderül, hogy ma már a pozitív esetek 80 százalékát az új típusú koronavírus nagy-britanniai mutációja okozza. A kutató elmondta, benne vagyunk a harmadik hullámban, hiszen kedden már elérte az ötezret a napi fertőzöttek száma,

ha nem lenne a sokkal gyorsabban fertőző brit változat, nem terjedne ilyen gyors ütemben a járvány.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a visszajelzések alapján a harmadik hullámban egyre több a fiatal korú beteg, aminek valószínűleg inkább az áll a hátterében, hogy az idősek körültekintőbbek, jobban vigyáznak, betartják az óvintézkedéseket, kerülik a kockázatos helyzeteket. A kórházi ellátásra szorulók átlagéletkora is csökken, ám az arány éppen azért tolódik el, mert nagy számú fiatal fertőződik meg, és ennek következményeképpen többen kerülnek közülük kórházba.

Fejér Szilárd arra számított, hogy már a múlt héten eléri az ötezret a napi fertőzöttek száma, ez csak ezen a héten következett be, de nem jelenti azt, hogy a harmadik hullám görbéje laposabb lesz, mint a második hullámé volt.

Idézet
Elkerülhetetlenül elérjük a napi tízezres új esetszámot, hiszen elég megnézni, mi történik Magyarországon, késleltetve, de ugyanaz vár Romániára is”

– véli a szakértő.

Aggasztónak tartja, hogy az országban megjelentek az újabb mutációk, a múlt héten egy egészségügyi szolgáltató kimutatta a dél-afrikai vírusvariánst két romániai páciensnél, majd hétfőn a közegészségügyi intézet (INSP) bejelentette, hogy megjelent a koronavírus brazil mutációja is. A utóbbi változat azért nagy kihívás, mert Brazíliában ezzel nagyon sokan újrafertőződtek, akik már korábban átestek a betegségen, több mint 25 százalékos volt az újrafertőződés, tehát ha a mutáció kikerüli az immunválaszt, gondokat tud okozni.

A kutató szerint az oltás ritmusától függ, hogy mennyire sikerül kordában tartani a további mutációk megjelenését.

Amíg a vírusnak van ideje minél több egyént megfertőzni, annál nagyobb az esély arra, hogy újabb és újabb változatok jelennek meg, melyek életképesebbek az előzőknél,

előnyre tesznek szert, és gyorsabban terjednek.

A harmadik hullám volumenét fokozott járványtani kivizsgálással, szűréssel, majd a fertőzöttek elkülönítésével lehet tompítani – hangsúlyozta Fejér Szilárd. Éppen ezért levélben fordult a közegészségügyi igazgatósághoz, javasolva, hogy változtassák meg a valószínűsíthető eset meghatározását. „Levélben hívtam fel a figyelmet, hogy a pozitív esetek 80 százalékánál a brit mutáció mutatható ki, amely gyorsabban terjed, tehát indokolt lenne mindenkit szűrni, aki a fertőzöttel kapcsolatba került. Már nem elég ha csak a tünetes kontaktoktól kérésre vesznek mintát” – részletezte a szakértő.

Meglátása szerint éppen azért kellene hatékonyan szűrni, majd elkülöníteni a fertőzötteket, mert a brit változat rendkívül gyorsan terjed, így lehetne lassítani a járványt. Nem kérdés, hogy a harmadik hullám is záros határidőn belül, várhatóan két hónap alatt lecseng, ahogy az Angliában is történt, ám nem mindegy, hogy ebben az időszakban mi történik, mennyire terhelődik le az egészségügyi rendszer.

Fejér Szilárd szerint a fertőzés hullámokban még visszatér, ezért lényeges monitorozni, megfigyelés alatt tartani az új variánsokat.

Románia jelenleg ezen a téren nem áll túl jól, ám a kutató bízik benne, hogy hamarosan a szűrések terén is lesznek előrelépések. Szerinte a következőkben a „húzd meg, ereszd meg” jellegű intézkedésekre lesz szükség, az esetszámok alakulásának függvényében kell korlátozásokat bevezetni, majd azokat lazítani, azért, hogy ne álljon le a gazdaság, de az egészségügyi rendszer se terhelődjön túl.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 22., vasárnap

Kitüntette az ortodox egyház Nagybánya korrupció miatt elítélt, külföldön elfogott expolgármesterét

Kitüntetést kapott Cătălin Cherecheș, Nagybánya korrupció miatt elítélt, külföldre szökött, ott elfogott, így jelenleg börtönbüntetését töltő volt polgármestere a román ortodox egyháztól.

Kitüntette az ortodox egyház Nagybánya korrupció miatt elítélt, külföldön elfogott expolgármesterét
2025. június 21., szombat

Tűz ütött ki az egyik kolozsvári kórházban

Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.

Tűz ütött ki az egyik kolozsvári kórházban
2025. június 21., szombat

Az ország egyik legnagyobb droglaborjára bukkantak a rendőrök az egyik erdélyi megyében

Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.

Az ország egyik legnagyobb droglaborjára bukkantak a rendőrök az egyik erdélyi megyében
2025. június 21., szombat

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken

Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken
2025. június 21., szombat

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát

Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát
2025. június 20., péntek

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben

Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben
2025. június 20., péntek

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása

A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása
2025. június 20., péntek

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon

Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon
2025. június 20., péntek

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján

Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján
2025. június 20., péntek

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán

Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán