2010. július 27., 09:042010. július 27., 09:04
„Maros, Szatmár, Temes, Vaslui, Bákó és Teleorman megyében jelenleg a szemetet azokra a telepekre szállítják, amelyeket hivatalosan be kellett volna zárniuk, vagy elszállítják a hulladékot más megyék tározóiba” – mondta Borbély. A tárcavezető az említett hat megye önkormányzatát teszi felelőssé a kialakult helyzetért, mondván, a döntésekért felelős helyi szervek nem dolgoztak ki semmilyen tervet az Európai Unióhoz való csatlakozást követő időszakra, amikor a román államnak a hulladéktárolás problémájának korszerű megoldására kellett volna felkészülnie.
Borbély elmondta továbbá, egy New York-i látogatás során megtekintett egy háztartási hulladékhamvasztót, és kért egy tervet erről a rendszerről. A miniszter megjegyezte, hogy Brassó és Máramaros megye illetékesei érdeklődést mutattak egy ilyen típusú rendszer kiépítésére, amely a szemét elégetése során elektromos áramot fejleszt. „Elgondolkodtató, hogy az érdeklődők között nem találjuk pont azokat a megyéket, amelyek a hulladékproblémát elhanyagolták az elmúlt időszakban” – jegyezte meg Borbély. A környezetvédelmi miniszter arra ösztönzi az említett hat megye önkormányzatait, hogy minél hamarabb pályázzanak uniós alapokra a regionális szeméttárolók kialakítása érdekében.
Csökken a Korond-patak sótartalma – közölte Luci Ervin román vízügyi igazgató. Ez annak köszönhető, hogy kiszivattyúzzák a vizet a parajdi sóbánya omladozó régi részlege fölött, és csak a veszélyeztetett terület alatt engedik vissza a mederbe.
A 2025-ös romániai magyar nyelv és irodalom érettségi vizsga tételsora jól strukturált, követelmény-alapú volt, ugyanakkor méltó kihívás elé állította azokat a diákokat, akik valóban elmélyültek az irodalomban.
Kerékpártúrával egybekötött ünnepség keretében emlékeztek meg a pécskai és battonyai önkormányzatok, illetve a román és magyar határvédelmi szervek arról, hogy harminc éve nyitották meg a Tornya–Battonya határátkelőhelyet.
Megyeszerte szondáztattak a rendőrök Bihar megyében: akadt olyan sofőr, akit súlyosan részeg állapotban kellett a kocsiból kiszállítani, mások reggeli pálinkázás után ültek volánhoz.
Megemelkedett a Maros sótartalma a folyó Arad megyei szakaszán, ezért a helyi vízügyi igazgatóság figyelmeztette a mezőgazdaságban dolgozókat, hogy sem itatásra, sem öntözésre nem javallott a vize.
Továbbra is meleg lesz az idő az ország legnagyobb részén a következő időszakban, csapadékra inkább június 18-a körül és 25-e után lehet számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) hétfőn kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Gyergyóditró és Grințieș közötti (2A jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására adta hírül az Agerpres hírügynökség.
Az elmúlt 24 órában 17 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 18 személynek nyújtottak segítséget – számolt be hétfőn a Facebook-oldalán a Salvamont.
A csendőröknek kellett elkergetniük vasárnap este egy medvebocsot, amely egy ház udvarán álló fára mászott fel a Fehér megyei Felsővidrához tartozó Mărtești faluban.
Bár újraindult a dicsőszentmártoni vízmű, az általa szolgáltatott víz nem iható. Az országos vészhelyzeti bizottsághoz (CNSU) fordult segítségért a Maros megyei vészhelyzeti bizottság a Kis-Küküllő menti települések ívóvízellátásának biztosításához.