Képviselőtársból vetélytársak? Kulcsár-Terza József és Zakariás Zoltán a KMKF korábbi ülésén
Fotó: Erdélyi Magyar Szövetség
Az Erdélyi Magyar Szövetséget is meglepetésként érte a Magyar Polgári Erő napokban bejelentett megalapítása, ám nem tartanak attól, hogy jelentős érvágást jelentene számukra az új magyar párt létrehozása. Zakariás Zoltán, az EMSZ egy hónappal ezelőtt megválasztott elnöke a Krónikának elmondta, egyelőre nem világos számára, mi a parlamenti képviselőtársa, Kulcsár-Terza József nevével fémjelzett alakulat célja, de fel fogja ajánlani nekik, hogy csatlakozzanak az EMNP és az MPP fúziójából létrejött EMSZ-hez. Az RMDSZ nem kommentálta megkeresésünkre az új párt felbukkanását.
2023. április 20., 18:332023. április 20., 18:33
2023. április 20., 19:542023. április 20., 19:54
Előzmény nélküli helyzet alakult ki, miután – mint azt megírtuk – Magyar Polgári Erő néven új erdélyi magyar pártot hozott létre az EMNP és az MPP egyesülésével elégedetlen székelyföldi csoportosulás. Ennek nyomán az RMDSZ képviselőházi frakciójában egyszerre három pártelnök is helyet foglal, mégpedig Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ), valamint Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Erő (MPE) vezetője.
Lapunk értesülései szerint az új párt bejegyzése még úgy is meglepetésként érte az RMDSZ és az EMSZ vezetőit egyaránt, hogy az EMNP és az MPP hosszú ideig elhúzódó egyesülését nem mindenki nézte jó szemmel a két párton belül, és az ellentábor a polgári párton belül volt markánsabb.
Mint arról beszámoltunk, az RMDSZ és az MPP között született együttműködési megállapodás alapján 2016. óta parlamenti képviselőként tevékenykedő Kulcsár-Terza József többedmagával – köztük a pártból kizárt Biró Zsolttal – az MPP Mezei János nevével fémjelzett vezetőségét szabálytalanságok sorával vádoló belső ellenzékhez tartozott. Néhány évvel ezelőtt Erdélyi Polgári Mozgalom néven belső platformot is létrehozott, amely azonban már nem hallatott magáról, miután a 2020-as parlamenti választáson – immár az RMDSZ és az EMSZ közötti egyezség révén – a sepsiszentgyörgyi politikus ismét befutó helyet kapott a tulipános listán, és újabb mandátumhoz jutott. Sokan úgy vélik, a mostani pártalapítás elsősorban a 2024-es választásokkal állhat összefüggésben, amikor az új alakulat nyújtotta „politikai hátszéllel” Kulcsár-Terza alkupozícióba kerülhet, és könnyebben kialkudhat újabb, harmadik törvényhozói mandátumot az RMDSZ-nél.
Megkérdeztük a politikai fejleményről az RMDSZ elenzékének számító EMSZ elnökét, miként vélekedik az új, az EMSZ számára is ellenzékinek számító párt létrehozásáról, már csak azért is,
Zakariás Zoltán a Krónikának elmondta, tudomása volt arról, hogy az MPP-n belül voltak elégedetlenségek az EMNP-vel történt fúzió miatt, és arról is, hogy Kulcsár-Terza József is ehhez a csoportosuláshoz tartozott, azt viszont nem tudta, hogy ebből párt lesz, amelyiknek képviselőtársa lesz az ügyvivő elnöke. „Mindez nem volt benne a pakliban. Az EMSZ úgy jött létre, arra törekedtünk, hogy az erdélyi magyar nemzeti oldal egységes legyen. Az EMNP és az MPP volt Romániában a két utolsó párt, amelyet még a korábbi szabályok alapján, 25 ezer támogató aláírás alapján jegyeztek be. Aztán a román politikai elit teljesen liberalizálta ezt a folyamatot, ma már három ember is bejegyezhet pártot, ezt felhasználva sértődött, bukott politikusok kis pártocskákkal próbálnak visszajönni a közéletbe. Úgy látszik, ez begyűrűzött a magyar társadalomba is. A jövőben eldől, mit akarnak pontosan, miért csináltak új pártot” – fejtette ki kérdésünkre az EMSZ március 18-ai kongresszusán elnökké választott Zakariás Zoltán.
Fotó: Kulcsár-Terza József/Facebook
A székelyudvarhelyi politikus elmondta, mivel fúzió esetén biztosítani kell a párttagság folytonosságát, a korábban az MPP-t erősítő Kulcsár-Terza József tagja volt az EMSZ-nek is. Hozzátette, annál többet ő sem tud az MPE alapító tagjairól, mint amit a Krónika is megírt, egyedül a sepsiszentgyörgyi városi tanácsosi mandátumért a 2020-as helyhatósági választáson indult Kurtuly Istvánról hallott. Zakariás közölte, az EMSZ az MPE-től függetlenül halad a maga útján, a tavaly novemberi pártfúzió óta
„Továbbra is azt valljuk, hogy szükség van a politikai pluralizmusra Erdélyben, az egymilliós magyarság nem tud egypártrendszerben létezni, hiszen bebizonyosodott, hogy alternatíva híján román pártra szavaz. Ezt a veszélyt el kell kerülni. Az EMNP-re és az MPP-re nyomás nehezedett a tagság részéről, hogy a kettősséget meg kell szüntetni, ezt a pártvezetőségek megértették, és sikerült is megvalósítani az egyesülést. Mi ebben a szellemben készülünk a jövő évi választásokra, aztán hogy az új párt miként akar illeszkedni ebbe, az a jövő dolga. Azt sem tudjuk, mekkora támogatottsággal rendelkeznek” – fejtette ki az EMSZ vezetője.
Zakariás kérdésünkre hozzátette, már csak azért sem tart attól, hogy az MPE átcsábít önkormányzati tisztségviselőket az EMSZ-től, mert ez esetben utóbbiak a hatályos törvények alapján elveszítenék a mandátumukat. A parlamenti képviselő úgy véli, szerinte a Magyar Polgári Erő alapítói ugyanúgy megtalálták volna a helyüket az EMSZ-ben, mint az egykori polgári párt többi tagja, éppen ezért amikor tárgyalni fog Kulcsár-Terzával, felajánlja, hogy tevékenykedjenek az EMSZ-en belül. „Szerintem helyük van az EMSZ-ben, amennyiben ugyanezt az értékrendet képviselik. Egészen más konstelláció volt hónapokkal ezelőtt, amikor ők nekifogtak a pártalapításnak, akkor még a pártfúzió sem történt még meg, azóta talán a feltételek is megváltoztak. Viszont nem tudom, hogy ők tulajdonképpen mit akarnak, sok minden nem derül ki, esetleg eszközként akarják használni a pártot tárgyalásokra, majd a jövőben kiderül” – állapította meg Zakariás Zoltán.
Lapunk állásfoglalást, reakciót kért az MPE megalakulásáról az RMDSZ-től is, a Hegedüs Csilla szóvivőhöz eljuttatott kérdéseinkre azonban nem érkezett válasz. Kelemen Hunor szövetségi elnök a Hargita Népe napilapnak úgy vélekedett: nincs abban semmi különös és kivetnivaló, hogy új pártok alakulnak vagy átalakulnak, összeolvadnak, vagy épp kiválnak egymásból. „Ilyen a politikai pluralizmus. Eddig is két magyar politikai párt volt az RMDSZ mellett, ez most is így van, nem látok ebben változást” – jelentette ki az RMDSZ elnöke.
Magyar Polgári Erő néven új erdélyi magyar pártot hozott létre az EMNP és az MPP egyesülésével elégedetlen székelyföldi csoportosulás. A politikai alakulat ügyvivő elnöke Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő, korábbi polgári párti politikus.
Közönségtalálkozón vesz részt a kincses városban a világűrt nemrég megjárt Kapu Tibor. A magyar űrhajóssal szelfit is készíthet a Kolozsvári Magyar Napok közönsége.
Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított három személyt vizsgálnak a Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat (DIICOT) Szatmár megyei nyomozói, két gyanúsított 30 napos előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság.
Év végéig elkészül a súlyos égési sérülteket kezelő temesvári kórház, jövő év tavaszán pedig használatba adják a Marosvásárhelyen épülő, hasonló jellegű kórházat is – jelentette ki pénteken Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
Az építőmunkások hibájának következtében beton került a Feleki patakba Szeben megyében a Nagyszeben és Fogaras közötti leendő autópálya építőtelepéről, ami szennyezést okozott és halakat pusztított el.
Barabási Albert László szerint, ha Leonardo da Vinci ma élne, minden bizonnyal a hálózatok ábrázolásával foglalkozna. A csíki származású világhírű hálózatkutató a Kolozsvári Magyar Napok keretében pénteken tartott előadást.
A béke nem csupán a háborúk elkerüléséről szól, hanem arról is, hogy a nemzeti közösségek a saját nyelvükön, saját kultúrájukban élhessenek szülőföldjükön.
Zivataros lesz az időjárás pénteken szinte az egész országban – figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A Fehér megyei Kudzsiron működő fegyvergyárban történt tűzesetet nem a vállalat alkalmazottai, hanem egy szomszéd jelentette a 112-es segélyhívó számon, és a segélyhívó diszpécserei azt hitték, hogy tréfáról van szó – árulta el a gazdasági miniszter.
Országos sztrájkra készülnek szeptember 8-án a helyi önkormányzatok alkalmazottait tömörítő szakszervezetek, mivel elégedetlenek a kormány által kilátásba helyezett leépítésekkel és forrásmegvonásokkal.
Végre konkrét előrelépés történt a Brassó tágabb agglomerációs övezetét, így Háromszéket is kiszolgáló, a vidombáki nemzetközi reptértől a Cenk alatti városon át egészen Sepsiszentgyörgyig „zakatoló” helyiérdekű vasút ügyében.
szóljon hozzá!