Új erdélyi magyar pártot alapítottak az RMDSZ ellenzékéből kiábrándultak

Rostás Szabolcs 2023. április 18., 08:00 utolsó módosítás: 2023. április 18., 13:15

Magyar Polgári Erő néven új erdélyi magyar pártot hozott létre az EMNP és az MPP egyesülésével elégedetlen székelyföldi csoportosulás. A politikai alakulat – amelynek ügyvivő elnöke Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő, korábbi polgári párti politikus – előrebocsátotta: nem ellenfélként, hanem néhol versenytársként, máshol partnerként tekint az EMSZ-re és az RMDSZ-re.

Új erdélyi magyar pártot alapítottak az RMDSZ ellenzékéből kiábrándultak
galéria
Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő látja el az MPE ügyvivő elnöki teendőit Fotó: Haáz Vince

Mindössze négy hónappal az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) tavaly novemberben szentesített fúziója után az Erdélyi Magyar Szövetségen (EMSZ) és az RMDSZ-en kívül ismét három magyar politikai alakulat szerepel a hazai politikai porondon. Az új párt megalapítását hétfőn késő este szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményükben jelentették be a szervezet alapító tagjai. Közölték, hogy a bukaresti törvényszék március 15-én jóváhagyta a Magyar Polgári Erő bejegyzését, a döntés március 28-án jogerőssé vált, és iktatták a politikai pártok jegyzékében.

A közlemény szerint az MPE alapítását olyan aktív közéleti szereplők kezdeményezték, akik az eddig kialakult politikai struktúrákat nem tekintik megfelelőnek tevékenységükhöz.

„A Magyar Polgári Párt szellemi jogutódjaként olyan politikai szervezetet hoztunk létre, amely figyelembe veszi az Európában zajló eseményeket, a magyar kormány nemzetpolitikai törekvéseit és a magukra hagyott vagy kirekesztett nemzeti gondolkodású polgárok igényét, valamint a »helye és ideje van a versenynek, és helye és ideje van az együttműködésnek» alapelvét” – szerepel a kommünikében.

A bejelentés alapján az MPE alapítói Kulcsár-Terza Józsefet, az MPP Kovászna megyei szervezetének egykori vezetőjét bízták meg az ügyvivő elnöki feladatok ellátásával, egyben teljes körű felhatalmazást adva arra, hogy a párt első Országos Tanácsáig ügyvivő elnökséget állítson fel, és a szervezet képviseletében tárgyalásokat folytasson a politikai élet szereplőivel. A sepsiszentgyörgyi politikus 2016-ban szerzett parlamenti képviselői mandátumot a bukaresti törvényhozásban az RMDSZ és az MPP között született együttműködési megállapodás alapján. (Vele együtt akkor Biró Zsolt volt MPP-elnök jutott még be a parlamentbe).

A 2020-as parlamenti megmérettetésen az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Szövetség közötti egyezség nyomán ismét mandátumhoz jutott (ezúttal a nemrég az EMSZ elnökévé választott Zakariás Zoltánnal együtt), a nevéhez fűződik többek között, hogy kétszer is benyújtotta a bukaresti parlamentben Székelyföld autonómia-statútumát.

Többedmagával – köztük a pártból kizárt Biróval – a Mezei János nevével fémjelzett vezetőséget szabálytalanságok sorával vádoló belső ellenzékhez tartozott.

Ugyanakkor ő is csak akkor támogatta a néppárttal tervezett egyesülést, ha ennek nyomán az MPP nem veszíti el saját identitását. Bár az MPE közleménye nem nevezi meg a párt alapító tagjait, a bukaresti törvényszék honlapján fellelhető adatok szerint Mezei László Györgyről (a végzésben Vasile Gheorghe néven szerepel), Kurtuly Istvánról és Incze Lajos Andrásról van szó. Kiderül az is, hogy a párt központi székhelyét Szatmárnémetiben jegyezték be, jele pedig egy stilizált láng. Az alapítók közül Kurtuly 2020-ban az EMSZ színeiben Sepsiszentgyörgyön indult a helyhatósági választáson, de nem jutott mandátumhoz a városi tanácsban, a többiekről még ennyit sem tudni a világhálón való keresgélés nyomán.

Az új párt alapítói a romániai bíróságok portálján Fotó: Képernyőmentés

Az MPE megalapítását bejelentő közlemény kitér arra, hogy az erdélyi magyar „nemzeti oldalon” az elmúlt években hozott döntések nem bizonyultak eredményesnek, az egységesítés folyamata szerintük nem megerősödést hozott, hanem a lemorzsolódások és a kizárások miatt egyre gyengülő pártok fúziója által létrehozott szövetség sokuk bizalmát elvesztette. „Célunk a nemzeti érdekek politikai eszközökkel történő érvényesítése, amelyekhez hozzátartozik magyar identitásunk megőrzése, az autonómia különböző formáinak mindenkori következetes képviselete és elérése, szimbólumaink és anyanyelvünk szabad használatának biztosítása, nemzeti közösségünk szellemi és épített örökségének védelme és visszaszerzése, gyermekeink védelme, önazonosságtudatuk erősítése, biztonságuk és anyanyelven történő oktatásuk szavatolása, valamint közösségeink számára a hagyományőrzés és a fejlődés lehetőségének megteremtése” – sorolják célkitűzéseiket a Magyar Polgári Erő alapítói.

Meggyőződésüket fejezik ki, miszerint az erdélyi magyar politikai kultúra képes arra, hogy a verseny és együttműködés ne csak a magyar érdekek érvényesítését, hanem a magyarok közötti békességet is megerősítse, ezért nem ellenfélnek, hanem néhol versenytársként, máshol partnerként tekintenek a két magyar politikai szövetségre, vagyis az EMSZ-re és az RMDSZ-re. Hozzátették, a „versenyezni, ahol lehet, együttműködni, ahol szükséges” alapelvét közös dokumentumban kívánják rögzíteni az erdélyi magyar politikai szervezetekkel. Az új magyar párt képviselői közölték azt is, hogy készülnek a 2024-es romániai választásokra, így akik egyetértenek elveikkel és célkitűzéseikkel, jelentkezhetnek a Magyar Polgári Erő – általuk amúgy meg nem nevezett – létrehozóinál.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
4 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél
cX_G brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_P brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_S brat.ro/sati munkamenet Harmadik fél
evid_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_v_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_set_{customer_id} brat.ro/sati 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport