Hat féléves ösztöndíjprogramot hirdetett meg a magyarországi Edutus Főiskola határon túli, doktori tanulmányokat folytató és doktorjelölt fiatalok számára kedden Kolozsváron. A nyílt pályázat nyertesei tagságot nyernek a Collegium Talentumba.
2015. március 31., 19:212015. március 31., 19:21
„Ez nem csak egyfajta ösztöndíjprogram, hanem sokkal jelentősebb tudományos és emberi támogatást nyújt. A nemzetpolitikai stratégia része a külhoni magyar fiatal értelmiségiek segítése\" – magyarázta Dr. Kandikó József, a Collegium Talentum elnöke a Babeş–Bolyai Tudományegyetem belvárosi épületében tartott sajtótájékoztatón.
Mint részletezte, a doktorjelölt hallgató személyes tutort kap, folyamatos publikációs lehetőséghez jut és nemzetközi konferenciákon vehet részt. A kedvező elbírálást nyert doktorjelöltek tíz hónapon keresztül havi 72 ezer forint (1060 lej) ösztöndíjat kapnak, amit a kötelező képzési programokon készpénzben fizetik ki a diákoknak. A szerződéseket ugyanakkor fél évre kötik, így aki nem végzi el az előírt féléves munkát, azzal nem kötnek új szerződést.
A Krónika kérdésére Kandikó József elmondta: a program idei költségvetése 150 millió forint, ez több mint a tavaly volt, így a korábbi húsz helyett összesen harminc jelentkezőt tudnak felvenni az ösztöndíjprogramba. Hozzáfűzte: mivel rendkívül sok szakterületről érkeznek az ösztöndíjas doktorjelöltek, ezért az előadások és vitafórumok többsége a magyarságtudattal, a nemzetfejlesztéssel, a közös történelmi és kulturális témákkal foglalkozik.
„Fontos megemlíteni, hogy támogatjuk a nyelvvizsgákat is, az idegennyelv-ismereti követelményeket nagyon szigorúan veszszük\" – jelentette ki Kandikó József. A háromnapos továbbképzésekre egyébként félévente két alkalommal kerül sor, a diákoknak csak az útiköltséget kell fizetniük, a szállást és étkezést a program keretében finanszírozzák.
A részletes felvételi tájékoztató szerdától a www.collegiumtalentum.com oldalon érhető el. Soós Anna, a BBTE rektorhelyettese úgy értékelte: a Collegium Talentum egy jól felépített program, amely személyre szabott és pontosan feltérképezhető.
Idén is lesz Erzsébet-tábor szórványbeli diákoknak
Idén is meghirdette az Erzsébet-tábort a szórványban vagy kisebbségben élő diákok számára a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. A rendezvényt idén is a székelyföldi Ivóban és a magyarországi, Balaton-parti Zánkán szervezik meg. A tábor romániai lebonyolító partnere a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ).
A pályázati kritériumok szerint a táborban Zánkán 8–15 év közötti, Ivóban pedig 12–18 év közötti, magyarul tanuló, szórványban vagy kisebbségben élő, szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek vehetnek részt, akik a magyar kultúra ápolásában aktív szerepet vállalnak (néptánccsoport, cserkészcsapatok tagjai stb.).
Ivóban 2015 júliusában 280, míg a zánkai táborban 2015. augusztus 15–29. között 500 tanuló üdültetését biztosítják. Pályázni kizárólag csoportosan lehet, 10 diák, és egy őket ismerő pedagógus alkot egy csoportot. A táborozás önrésze 20 lej/fő. Az érdeklődők a pályázati csomagokat 2015. április 21., 15 óráig nyújthatják be az RMPSZ megyei vagy körzeti szervezeteihez. További információk a www.rmpsz.ro honlapon találhatók.
Előzetes letartóztatásba helyeztek pénteken egy pedagógust Bánffyhunyadon, aki a gyanú szerint szexuálisan zaklatta a diákjait.
A romániai magyar elemisták számára összeállított anyanyelvi kommunikáció tankönyvekben jelenleg jóval kevesebb klasszikus irodalmi mű szerepel, mint korábban.
Mintegy 260 ezer lej értékű csempészcigarettát és a járművet is lefoglalta a rendőrség egy Szatmár megyei rutinellenőrzés során. A zárjegy nélküli cigarettát szállító sofőrt őrizetbe vették.
Nyílnak már a különleges tavaszi virágok a kolozsvári botanikus kertben: többek közt a tavaszi tőzike és a kárpáti sáfrány.
Előrelépés történt az aranyosgyéresi légi támaszpont fejlesztésének ügyében: több cég jelentkezett a román védelmi minisztérium által kiírt, csaknem félmilliárd lejes költségvetéssel bíró korszerűsítési licitre.
Kétszázezer euró értékű dizájnerdrogot foglaltak le a Szatmár megyei rendőr-főkapitányság munkatársai egy szatmárnémeti kábítószerdíler kocsijában.
Jogerős börtönbüntetésének letöltése elől Magyarországra akart menekülni egy zágoni férfi, akit egy rutinellenőrzésen a román–magyar határ közelében vettek őrizetbe a rendőrök.
Végső búcsút vettek a szatmárnémeti színházban a tavaly novemberben elhunyt Paulovics László képzőművésztől, a város díszpolgárától, a Harag György Társulat örökös tagjától.
Emberkereskedelem miatt került előzetes letartóztatásba egy kolozsvári élelmiszerbolt két tulajdonosa, miután kényszerrel vettek rá két személyt, hogy nekik dolgozzanak.
A 2025-ös próbaérettségit a tanév 4. oktatási moduljában szervezik, március 24-től kezdődően.
szóljon hozzá!