Hamarosan átadhatják a Sebes-Körös szurdokvölgyében épülő kempingeket

Bihar megye

Réven két faépület készült, és nyolc filagóriát is kialakítottak

Fotó: Bihar Megyei Tanács

Lassan elkészülnek a Sebes-Körös szurdokvölgyében, pontosabban Réven, Vársonkolyoson és Barátkán épülő kempingek: a Bihar Megyei Tanács sajtóosztályának tájékoztatása szerint a munkálatok már 95 százalékon állnak, így hamarosan megtörténhet a beruházás átadása.

Krónika

2025. január 24., 12:002025. január 24., 12:00

A Bihar megyei önkormányzat közleménye emlékeztet: a beruházás keretében Barátkán hat, fából készült nyitott, filagóriát építenek,

valamint egy épületet grillezővel, fedett terasszal, zuhanyzókkal és mosdókkal.

Vársonkolyoson négy pavilont létesítettek, egy főépület is készül, amelyben egy konferenciatermet, zuhanyzókat, mosdókat, irodahelyiségeket és egy tájékoztatási pontot alakítanak ki. Ugyancsak ebben az épületben fog működni a Bihar Megyei Hegyi- és Barlangimentő mentőszolgálat állomása, szálláslehetőséget biztosítva az alkalmazottak számára.

Réven pedig két faépület készült a vársonkolyihoz hasonló helyiségekkel, és nyolc filagóriát is kialakítottak.

Ugyancsak a projekt keretében egy korszerű kempinget is létesítenek Bihardobrosd községben, a Vida-tó mellett – ott is előrehaladott állapotban vannak a munkálatok a hivatalos tájékoztatás szerint.

Mind a négy helyszínen kavicsos talajú parkolókat alakítottak ki, hogy a természetkedvelők a kemping területén kívül hagyhassák a járművüket. Emellett a projekt keretében az övezetben található természetes anyagokból (kavics) sétányokat létesítenek és intelligens világítási rendszert alakítanak ki. Ugyanakkor mind a négy kempingben térfigyelő kamerákat helyeztek el.

korábban írtuk

Táborhelyek létesülnek, rendbe tesznek öt barlangot a Király-erdőben
Táborhelyek létesülnek, rendbe tesznek öt barlangot a Király-erdőben

Elkészültek a műszaki tervek, hamarosan nekifognak a Sebes-Körös szurdokvölgyében elképzelt új táborhelyek megépítésének. A több millió lej összértékű Bihar megyei turisztikai beruházás a Király-erdő több barlangját is érinti.

A kivitelezési munkálatokat a Besztrece-Naszód megyei Silvania cég végzi. A szerződés teljes értéke 8 527 242,65 lej áfával együtt. A beruházás finanszírozását európai uniós forrásokból biztosítják.

A projekt célkitűzése a Natura 2000-es védett területek szervezett és kulturált módon történő látogatásának ösztönzése, úgy, hogy az a legkisebb mértékben legyen hatással a természeti környezetre.

A megyei tanács közleménye aláhúzza: ezek a beruházások hozzájárulnak a biológiai sokféleség megőrzéséhez, valamint olyan övezeteket alakítanak ki a látogatóknak és a helyi közösségnek, amelyek segítségével ökológiai nevelést nyújthatnak számukra.

A projekt tartalmazza öt barlang fejlesztését is,

amelyek közül a Magyar-barlang és a Zichy-cseppkőbarlang esetében a látogatások biztosítása miatt végeznek beruházásokat, három esetében pedig a barlangi turizmus érdekében, ide tartozik a Szelek-, az Isztrákos- és az Osoi barlang is. A tendert megnyerő cég jelenleg a tervezési munkálatokat készíti el – közölték.

Ugyancsak az általános projekt keretében megtisztítják a bihardobrosdi Vida-tó medrét

– itt a tendereljárás folyamatban van.

„Ezek a projektek azt a célt szolgálják, hogy megóvják a természetet, azáltal, hogy a védett területek mellett kempingezésre alkalmas helyek kialakításával a turisták számára megfelelő körülményeket biztosítsanak. A turizmus az egyik legfontosabb eleme megyénk további fejlődésének” – nyilatkozta Mircea Mălan, a Bihar Megyei Tanács ügyvivő elnöke, aki a héten munkalátogatáson járt a Sebes-Körös szurdokvölgyében.

korábban írtuk

Jövő évtől lesz látogatható az isztrákosi barlang Bihar megyében
Jövő évtől lesz látogatható az isztrákosi barlang Bihar megyében

Új látványossággal gyarapszik jövő esztendőtől Bihar megye turisztikai térképe: az előzetes tervek szerint 2024. január 1-től válik látogathatóvá a Drágcséke község területén található isztrákosi barlang.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. február 07., péntek

Szermaradványok zöldségben-gyümölcsben: felületes az ellenőrzés, nem tudjuk, mennyit fogyasztunk belőlük

A mezőgazdasági minisztérium által nyilvánosságra hozott adatok alapján arra lehet következtetni, hogy az Országos Növényvédelmi Hatóság a Romániában forgalomba kerülő mezőgazdasági termények töredékében ellenőrzi a növényvédő szermaradványokat.

Szermaradványok zöldségben-gyümölcsben: felületes az ellenőrzés, nem tudjuk, mennyit fogyasztunk belőlük
2025. február 06., csütörtök

Hamarosan elrajtolnak az útfelújítási munkálatok a magyar-román határ mentén

Heteken belül mintegy 20 útszakasz felújítási előkészületei kezdődhetnek el a magyar–román határ térségében – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Cégénydányádon.

Hamarosan elrajtolnak az útfelújítási munkálatok a magyar-román határ mentén
2025. február 06., csütörtök

Diszkrimináció miatt panaszt tesz a kolozsvári mentős ellen a jogvédelmi szolgálat

Panaszt nyújt be az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat az ellen a kolozsvári mentős ellen, aki román nyelvű kommunikációra szólította fel egy ellátásra szoruló agyvérzésgyanús beteg magyarul beszélő családtagjait.

Diszkrimináció miatt panaszt tesz a kolozsvári mentős ellen a jogvédelmi szolgálat
2025. február 06., csütörtök

Sípályán halad át a határ – Újrarajzolná a térképet a két szomszédos megye

A Bihar és Fehér megye határán található Vârtop üdülőfaluban található sípályán áthaladó határ okozta visszás helyzetek megoldása, a törvénytelen építkezések közötti rendteremtés szándékával ültek össze a két megye és a helyi hatóságok képviselői a héten.<

Sípályán halad át a határ – Újrarajzolná a térképet a két szomszédos megye
2025. február 06., csütörtök

Termálvizes tó kialakításával folytatódik a hévízfelhasználás a magyar határ menti kisvárosban

Termálvizes mesterséges tó létrehozására és környezetének kialakítására nyert kétmillió eurós vissza nem térítendő támogatást Pécska önkormányzata. Az Ökotó kialakítását gyógy- és élményfürdő építése követi majd.

Termálvizes tó kialakításával folytatódik a hévízfelhasználás a magyar határ menti kisvárosban
2025. február 06., csütörtök

Zöld jelzést kapott, kezdődhet a fehéregyházi Petőfi Sándor-emlékhely felújítása és bővítése

A fehéregyházi Petőfi Sándor-emlékhely felújítási és bővítési munkálatainak megkezdését január 6-án hivatalosan engedélyezték – közölte a Maros Megyei Múzeum.

Zöld jelzést kapott, kezdődhet a  fehéregyházi Petőfi Sándor-emlékhely felújítása és bővítése
2025. február 06., csütörtök

Mind a négy óriásvakond nekiment a hegynek Erdélyben

Immár mind a négy „óriásvakond” a hegy mélyében vájja az alagutat a Brassó megyei Alsórákos térségében az egyik legnagyobb erdélyi közlekedési beruházás, a Brassó–Segesvár vasútszakasz felújítása-megépítése során.

Mind a négy óriásvakond nekiment a hegynek Erdélyben
2025. február 06., csütörtök

Több adócsalást, kevesebb rablást jegyeztek tavaly Bihar megyében

Jó évet zárt a Bihar megyei rendőr-főkapitányság, jelentősen növelték az elkövetett bűncselekmények felderítési arányát. Sok az adócsalás, de számos területen csökkent a bűnesetek száma, elsősorban az erdőlopások estek vissza.

Több adócsalást, kevesebb rablást jegyeztek tavaly Bihar megyében
2025. február 06., csütörtök

Újabb lósír és késő bronzkori régészeti leletek kerültek elő Sepsiszentgyörgyön

A 2019–2020-as ásatások során feltárt középső bronzkori lósírokhoz hasonló állattemetkezési helyet találtak a régészek a sepsiszentgyörgyi jégcsarnok építését megelőző leletmentesítés során.

Újabb lósír és késő bronzkori régészeti leletek kerültek elő Sepsiszentgyörgyön
2025. február 06., csütörtök

Halálra vertek egy fiatal férfit az egyik erdélyi megyében, kiskorúak is vannak a gyanúsítottak között

Meghalt egy 21 éves fiatalember szerda este a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulas községben; a gyanú szerint halálra verték, egy 36 éves férfi és két kiskorú a gyanúsított.

Halálra vertek egy fiatal férfit az egyik erdélyi megyében, kiskorúak is vannak a gyanúsítottak között