FRISSÍTVE – Halálos baleset történt az észak-erdélyi autópályán

•  Fotó: Kolozs Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség

Fotó: Kolozs Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség

Egy személy életét vesztette, ketten pedig megsérültek egy közúti balesetben, amely az észak-erdélyi autópálya Gyalu és Magyarnádas közötti szakaszán történt hétfő reggel.

Krónika

2024. január 15., 09:032024. január 15., 09:03

2024. január 15., 12:052024. január 15., 12:05

Frissítés

A baleset helyszínén végzett első rendőrségi vizsgálatok szerint egy SUV nagy sebességgel belerohant az előtte haladó teherautóba az autópálya első sávján. „A helyszínen végzett első vizsgálatok azt mutatják, hogy a Gyalu–Magyarnádas irányban, az 56-os kilométernél egy 38 éves Fehér megyei férfi által vezetett személygépkocsi összeütközött az előtte haladó teherautóval, amelyet egy 48 éves Kolozs megyei férfi vezetett. Az ütközés következtében sajnos meghalt a személygépkocsi anyósülésén ülő utas, egy 57 éves Fehér megyei férfi. A személygépkocsi vezetőjét és az autó egyik utasát, egy 23 éves fiatalembert kórházba szállították” – közölte a Kolozs megyei rendőrség.
A két sofőrt alkoholszondával tesztelték, de egyikük sme fogyasztott szeszes italt, mielőtt volánhoz ült volna.
A tájékoztatás szerint jelenleg a baleset környékén a leállósávon zajlik a közlekedés.

Az első információk szerint kamion és személygépkocsi ütközött. Egy személy beszorult az autó roncsai közé,

a helyszínre érkező mentősök már nem tudták megmenteni a nagyjából 50 éves férfi életét.

A két sérült férfit kórházba szállítottak – közölte a Kolozs Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség.

Magyarnádas irányában leállt a közlekedés a mentési művelet és a helyszínelés idejére.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 26., szombat

„Hiába futsz el, barátom, a végén visszajössz” – Orbán Viktor válaszolt a közönség kérdéseire a Tusványoson

Orbán Viktor miniszterelnök a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem hagyományos előadása után idén is maradt a színpadon, hogy válaszoljon a közönség több esetben igencsak személyes jellegű kérdéseire.

„Hiába futsz el, barátom, a végén visszajössz” – Orbán Viktor válaszolt a közönség kérdéseire a Tusványoson
2025. július 26., szombat

Tőkés László a Tusványoson: Erdély jövője a román-magyar párbeszédtől függ

A román-magyar párbeszéd közös jövőnk tekintetében nélkülözhetetlen, Erdély és benne az erdélyi magyarság ügye a román partnerek, barátok nélkül megoldhatatlan – hangoztatta Tőkés László szombaton az erdélyi Tusnádfürdőn.

Tőkés László a Tusványoson: Erdély jövője a román-magyar párbeszédtől függ
2025. július 26., szombat

Zivatarokra figyelmeztető riasztásokat adtak ki több erdélyi megyére

Narancssárga és sárga jelzésű riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a várható zivatarok miatt.

Zivatarokra figyelmeztető riasztásokat adtak ki több erdélyi megyére
2025. július 26., szombat

Orbán Viktor a Tusványoson: ha most lennének a választások, fölényes győzelmet aratnánk

Saját belső felméréseink szerint ha most vasárnap lennének az országgyűlési választások, akkor 106 egyéni választókerületből 80-at mi nyernénk, ami fölényes győzelem, elsöprő többség – jelentette ki Orbán Viktor a Tusványoson.

Orbán Viktor a Tusványoson: ha most lennének a választások, fölényes győzelmet aratnánk
2025. július 26., szombat

Medve kergetett meg egy a Keresztényhavasra túrázó férfit

Egy fiatal férfit üldözőbe vett egy medve a Cenk és a Keresztényhavas közötti túraútvonalon. A túrázót végül a csendőrség mentette meg.

Medve kergetett meg egy a Keresztényhavasra túrázó férfit
2025. július 25., péntek

„Nem akarunk a menüsoron szerepelni” – Szili Katalin Tusványoson az őshonos kisebbségek jövőjéről

A nemzeti kisebbségek jogainak hatékony érvényestéséhez szükség van arra, hogy a közösséget képviselő etnikai pártok bejussanak a parlamentbe, és ott legyenek a döntéshozatalnál.

„Nem akarunk a menüsoron szerepelni” – Szili Katalin Tusványoson az őshonos kisebbségek jövőjéről
2025. július 25., péntek

Tusnádfürdőn hangsúlyozták: a nemzetpolitika eredményes, a közös munka folytatása elengedhetetlen

A magyar kormány nemzetpolitikájának sikerességét és a további együttműködés szükségességét hangsúlyozták a külhoni magyar politikai szervezek vezetői pénteken az erdélyi Tusnádfürdőn.

Tusnádfürdőn hangsúlyozták: a nemzetpolitika eredményes, a közös munka folytatása elengedhetetlen
2025. július 25., péntek

Egyedülálló néprajzi emlék lett a lángok martaléka Szilágy megyében

Súlyos tűzvész pusztította el Szilágy megye egyik legjelentősebb néprajzi emlékét, a Csizér községben található Lupuț-portát, közismert nevén Horea házát.

Egyedülálló néprajzi emlék lett a lángok martaléka Szilágy megyében
2025. július 25., péntek

Lerombolják a nagybányai strandot, helyén hamarosan megkezdődik az aquapark építése

Több mint húsz évvel a bezárása után végleg lebontják a nagybányai strandot. A helyén egy korszerű aquapark épül, amelyet részben uniós támogatással valósítanak meg, és amely régóta várt beruházás a város lakói számára.

Lerombolják a nagybányai strandot, helyén hamarosan megkezdődik az aquapark építése
2025. július 25., péntek

Kiszáradt két erdőháti folyó a nagy szárazság következtében

A hosszan tartó szárazság következtében teljesen kiszáradt a Tőz folyó és a Timercsa-patak Arad megye észak-nyugati részén, az Erdőhát vagy Körösköz nevű tájegységben.

Kiszáradt két erdőháti folyó a nagy szárazság következtében