Hagyomány, nyitás

•  Fotó: Gozner Gertrud

Fotó: Gozner Gertrud

Kolozsvár – Az erdélyi tudományosság ünnepe. „Semmiképpen sem mondhatunk le az anyanyelvű tudományosság műveléséről, de elzárkóznunk sem szabad. Éppen ezért támogatjuk a nyitást, a más nyelven történő közléseket is” – fogalmazott Egyed Ákos akadémikus, történészprofesszor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) elnöke (képünkön jobbra) a hétvégi kolozsvári konferencián. A magyar tudomány napja Erdélyben című fórum központi témája a tudomány és a társadalom kölcsönhatása volt.

Benkő Levente

Benkő Levente

2007. november 26., 00:002007. november 26., 00:00

Az előbbi gondolattal az EME elnöke a múzeum-egyesület és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) közös szervezésében hatodik alkalommal lezajlott előadás-sorozat lényegét emelte ki. Mint mondta, Románia uniós csatlakozásával a romániai magyar tudományosságnak is szembe kell néznie az olyan kihívásokkal, mint a globalizáció – amelyben meg kell őrizni a nemzeti sajátosságokat –, vagy a nyitási lehetőség – amely lehetővé teszi, hogy a romániai magyar tudományos munkát más nyelveken is népszerűsíteni lehessen. Ugyanakkor – tette hozzá Egyed Ákos – a tudományosságnak a társadalmat kell szolgálnia, de a tétel megfordítható, hiszen „a társadalom sem lehet közömbös a tudomány iránt”. Példaként gróf Mikó Imrét és gróf Széchenyi Istvánt említette, akik vagyonuk jelentős részét áldozták a magyar tudományosság, ezáltal pedig a társadalom javára. Az Egyed Ákos által is emlegetett anyanyelvű tudományosság fontosságát támasztotta alá előadásában Péntek János nyelvészprofeszszor, a KAB elnöke (képünkön balra). Szilágyi N. Sándor professzort idézve mondta, hogy „a nyelv az intellektuális érzékszerv”. Hogy ennek művelésére milyen lehetőségei vannak a magyarságnak, elmondta: egy 2001-ben végzett felmérés szerint a Kárpát-medence legelterjedtebb nyelve a magyar, a lakosság 39,7 százaléka beszéli, s bár az egyetemi oktatásban a magyar nyelv még mindig háttérbe szorul – lassan fél évszázada, hogy Magyarország határain kívül nincsenek állami magyar egyetemek –, mind a mai helyzet, mind a kilátások jobbak, mint 1989 előtt. Péntek János hozzátette: a pozitív elmozdulás jele a KAB létrejötte is. „A Kolozsvári Akadémiai Bizottság létrehozásával a Magyar Tudományos Akadémia az EME részére nem vetélytársat, hanem partnert hívott életre, segíteni akarja a romániai magyar tudományosságot az integrálódásban” – magyarázta a KAB elnöke, hozzátéve: az EME és a KAB decemberben köt együttműködési megállapodást.

A magyar tudomány napja Erdélyben című fórumon erdélyi és magyarországi kutatók szakosztályonként tartottak előadásokat, majd Gyenge Csaba és Kása Zoltán egyetemi tanárnak, valamint Kovács Kiss Gyöngy történésznek átadták a 2007. évi gróf Mikó Imre-emléklapokat.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Életfogytiglant kaptak a nagyváradi Tóth Henrietta gyilkosai, húgának megkínzói

Életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta a Bihar megyei törvényszék azt a háromtagú nagyváradi bűnbandát, amelynek tagjai tavaly brutálisan meggyilkolták az általuk prostitúcióra kényszerített fiatal magyar nőt, húgát pedig súlyosan sanyargatták.

Életfogytiglant kaptak a nagyváradi Tóth Henrietta gyilkosai, húgának megkínzói
2025. május 10., szombat

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után

Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után
2025. május 10., szombat

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál

Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál
2025. május 10., szombat

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes

Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes
2025. május 09., péntek

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal

A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal
2025. május 09., péntek

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök

A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök
2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen