Éhínség következhet, ha elakad az élelmiszer-behozatal

Még nagy a választék. A vásárlási láz pár nap alatt lecsengett, és a hústermékek kereskedelme visszatért a rendes kerékvágásba •  Fotó: Haáz Vince

Még nagy a választék. A vásárlási láz pár nap alatt lecsengett, és a hústermékek kereskedelme visszatért a rendes kerékvágásba

Fotó: Haáz Vince

Egyelőre minden élelmiszerből kellő mennyiség áll a hazai vásárlók rendelkezésére, azonban a túlzott behozatalnak kitett romániai ellátást veszélyt fenyegetheti a közeljövőben. Több élelmiszeripari cég vezetőjét és politikust is megkérdeztünk a kialakult helyzetről.

Makkay József

2020. március 30., 14:482020. március 30., 14:48

2020. március 30., 16:362020. március 30., 16:36

A koronavírus-járvány az egészségügyi alkalmazottak mellett az elmúlt hetekben az élelmiszeriparban és kereskedelemben dolgozók számára jelentette a legnagyobb kihívást. A tejet, húst és egyéb mezőgazdasági termékeket feldolgozó vállalatok nehezen bírták az üzletek növekvő megrendeléseit.

A cégek úgy alakították ki a napi váltásokat, hogy a különböző napszakban dolgozó munkavállalók ne találkozhassanak egymással: ha a járvány felütné a fejét, ne kelljen az egész alkalmazotti gárdát karanténba küldeni. A 330 alkalmazottal dolgozó gyergyószentmiklósi húsfeldolgozó vállalat, a Benedek-termékeket forgalmazó Arterimpex Kft. termelési igazgatója, Pócs Sándor a Krónikának elmondta, nemcsak a gyár területén, hanem a Hargita megyében üzemelő 23 üzletükben is óránként fertőtlenítenek.

Idézet
Aki a délelőtti váltásban dolgozik, az a műszak végén befejezi a munkáját, átöltözik és hazamegy, utána félórán át mindent fertőtlenítünk, és csak azután léphet be az üzembe a második váltás”

– magyarázza az élelmiszeripari mérnök.

Hasonlóan drasztikus intézkedéseket léptettek életbe a Gabriella tejipari termékeket forgalmazó nyárádszeredai Agrotranscomex Kft. tejfeldolgozó üzemben is. Csizmadia György cégvezető lapunknak elmondta, hogy a fertőtlenítésekkel kapcsolatos általános óvintézkedések mellett azt is bevezették, hogy akinek hozzátartozója nyugat-európai országból jött haza, azt egy hónapra eltanácsolták a gyári munkától, ezt az időszakot otthon kell töltenie. A rendkívüli óvintézkedéseknek köszönhető, hogy eddig egyik élelmiszer-feldolgozó vállalat alkalmazottainál sem mutatták ki a koronavírus-fertőzést.

Nem drágul a sertéshús

Az ország egyetlen régióját, így Székelyföldet sem kímélte a két héttel ezelőtti hatalmas bevásárlási láz, amely a kereskedők szerint meghaladta a nagy egyházi ünnepek – karácsony és húsvét – előtti csúcs­idényt.

„A vásárlási hullámnak két csúcsa volt. Első körben az emberek a tartós alapélelmiszerekért – liszt, cukor, olaj – rohamozták meg az üzleteket, pár nappal később pedig következtek a húsáruk. Sokan mélyfagyasztó hűtőszekrényeket vásároltak, amit feltöltöttek hússal” – magyarázza Pócs Sándor.

Szerencsére a felvásárlási láz pár nap alatt lecsengett, és a hústermékek kereskedelme visszatért a rendes kerékvágásba, a kijárási tilalom bevezetése óta pedig csökkent.

A nagy méretű bevásárlási hullám kissé felfele mozgatta az árakat, de a gyergyói szakember szerint az átmeneti árdrágulásnak nem volt alapja.

A nagy húsforgalmazók az európai árak alapján szállítják Romániába is a disznóhúst – a teljes hazai disznóhúsfogyasztás 70 százalékát külföldről importáljuk –, és az európai árak nem nőttek. Sőt az elmúlt héten az európai fogyasztás stagnálása, illetve visszaesése miatt a hasított félsertés kilónkénti 2,50–2,60 eurós decemberi ára március végére 2,15–2,20 euróra csökkent. A sertéspestis miatt egyre jobban megviselt hazai disznófarmok állatállományát feldolgozó hazai vágóhidak 15-20 eurócenttel kérnek többet egy kg húsért, de Pócs Sándor szerint jobbára csak a kisebb húsfeldolgozók vesznek tőlük. A legtöbb romániai nagyáruház és nagybani húsforgalmazó cég külföldi hasított félsertést vásárol. Ez a masszív húsimport egyelőre olajozottan működik. A székelyföldi húsfeldolgozó vállalatnak ötven napra szóló szerződései vannak Magyarország egyik legnagyobb hússzállítójával, a Pick szalámigyár mohácsi vágóhídjával: a megrendelt áru folyamatosan érkezik, nincs fennakadás.

Kiszolgáltatott tejtermelő gazdák

A tejtermékek forgalmazásában is két héttel ezelőtt volt a csúcs, amikor a nyárádszeredai gyár sem tudott pár napon át eleget tenni az üzletek hirtelen megnövekedett kérésének. A napi 10-11 ezer liter tejet feldolgozó vállalat a kisüzemek közé tartozik, amely kizárólag helyi alapanyagból készít sajtot, túrót és más tejtermékeket. Mintegy háromszáz nyárádmenti tehéntartó gazda tejét vásárolja fel saját hűtőtankkal rendelkező tejcsarnokaiban. Noha az elmúlt tíz esztendőben a tehéntartás országszerte drasztikusan visszaesett, ahol maradtak helyi tejfeldolgozó cégek – amelyek a gazdák tejét részesítik előnyben –, ott sikerült megmenteni az állattenyésztésnek ezt az ágazatát.

Idézet
A tejtermelő gazdák sok gonddal-bajjal küszködnek, de aki ezt folytatja, mégiscsak elégedett, hiszen rendszeresen pénzhez jut. Havonta mintegy 350-400 ezer lejt fizetek ki a tejért. Öt gazdának 30-40 tehene van, a többség azonban 3-4 tehenes termelő, de akad olyan is, aki egy fejőst tart”

– magyarázza Csizmadia György, akinek száztehenes fejőállománya van. A nyárádszeredai cégtulajdonos sajnálatosnak tartja, hogy a román kormány hosszú évek óta a húsmarhatartást részesíti előnyben a tejtermeléssel szemben, így kiemelten a külföldről behozott húsmarhafajtákat támogatja, miközben a zömében román tarka teheneket tartó hazai tejtermelőkről megfeledkezett. Ez azért is rossz döntés, mert a tejtermelő gazdák többsége 60 év fölötti, idős ember, a fiatalok számára pedig ilyen körülmények között nem vonzó a tehéntartás.

Megtörténhet, hogy idén az ország szántóföldjeinek akár a felét nem sikerül bevetni •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Megtörténhet, hogy idén az ország szántóföldjeinek akár a felét nem sikerül bevetni

Fotó: Barabás Ákos

Megnehezített házhoz szállítás

A Bejön a vidék elnevezésű kolozsvári termelői vásár felfüggesztette működését a járvány miatt. Fancsali Ernő, a vásárok szervezője, illetve a gazdák termékeit Kolozsvár belvárosában, egy gazdaboltban is forgalmazó cég vezetője úgy látja, az új helyzetben kezd megerősödni az alternatív élelmiszer-kereskedelem, a házhoz szállítás. Több gazda, aki eddig rendszeresen részt vett növényi és állati eredetű termékekkel a kolozsvári termelői piacon, most interneten kínálja termékeit. „Azok a gazdák, akiknek már korábban kialakult egy stabil vásárlói közönségük, most könnyebben átvészelik ezt az időszakot. A házhoz szállítás azonban nem pótolja a vásárok elmaradását, de ez most kényszerhelyzet” – mondta lapunknak Fancsali Ernő.

Az élelmiszerek házhoz szállítását bonyolítja, hogy az egészségügyi igazgatóságok engedélyhez kötik a tevékenységet: a termelők csak olyan járművel végezhetik ezt a szolgáltatást, amire a hatóságok rábólintanak.

A kolozsvári Bolyai utcában naponta nyitva tartó termelői boltban bevezették az előrendelést. A vásárlók nagyobb mennyiségű zöldséget, gyümölcsöt vagy egyéb terméket is megrendelhetnek, amit a megbeszélt időpontban az üzletben vehetnek át.

Megkerestük a Kaufland és a Lidl képviselőit is, hogy az ország legnagyobb élelmiszer-forgalmazó nagyáruházaiként osszák meg tapasztalataikat lapunkkal, de a rendkívüli helyzetre való hivatkozással a válaszadást elhárították. Annyit sikerült megtudnunk, hogy a Kaufland az összes hazai élelmiszer-beszállító felé 7 napra csökkentette kifizetéseit, hogy ösztönözze a termelőket, elsősorban a friss zöldségellátás és a tartós élelmiszerek szállítása terén.

Megnehezített tavaszi mezőgazdasági munka

Magyar Loránd állatorvos, az RMDSZ Szatmár megyei parlamenti képviselője és a törvényhozás mezőgazdasági szakbizottságának tagja szerint egyre több panasszal keresik meg a gazdák és agrárvállalkozók. „Az agrártárca nem tudja kezelni a kialakult súlyos helyzetet. A mezőgazdasági miniszter időnként hangzatos sajtónyilatkozatokban ígér kiemelt mezőgazdasági támogatásokat a termelőknek, de ennek nem látom a hátterét. A mezőgazdasági szakbizottságban nem folyik munka: sem a kormány, sem a szakbizottság szociáldemokrata elnöke nem javasol olyan intézkedéseket, amelyek megnyugtató választ adhatnának a tanácstalan gazdatársadalomnak” – nyilatkozta a Krónikának az RMDSZ-politikus.

Magyar nagy gondnak tartja a vetőmag, a műtrágya, a növényvédő szer, a táptakarmányok és az állategészségügyi készítmények növekvő hiányát. A napokban több helyi vállalkozót visszafordítottak teherautójukkal a román–magyar határról, akik a Magyarországról vagy Nyugat-Európából eddig beszerezhető mezőgazdasági fogyóanyagokért mentek.

Megtörténhet, hogy idén az ország szántóföldjeinek akár a felét sem sikerül bevetni, amennyiben a következő hetekben nem könnyítenek az uniós országok teherszállításán, véli a politikus.

Magyar Loránd a romániai élelmiszer-ellátás nagy veszélyét a hatalmas importkitettségben látja: a legtöbb élelmiszerből nem vagyunk önellátóak, az ország szinte mindenből behozatalra szorul. Amennyiben a különböző államok mérséklik vagy meghatározatlan időre lezárnák az élelmiszer-kivitelt hazai fogyasztóik zavartalan ellátása érdekében, Románia nehéz helyzetbe kerülhet. A szakember szerint jövőre akár éhínség is kialakulhat, ha a hazai mezőgazdaságot nem sikerül nagyon rövid idő alatt helyzetbe hozni.

A gazdákat és agrárvállalkozókat az elnyert mezőgazdasági pályázatok elindításának befagyasztása is hátrányosan érinti. Azokkal a pályázatokkal is nagy gondok vannak, ahol a beruházások nagyobb része már megvalósult, de az utolsó kifizetések leálltak, mert a pályázat lebonyolítását felügyelő romániai szakhatóság munkatársai nem végeznek terepmunkát, ennek hiányában pedig a pénzátutalásokat felfüggesztették. Magyar Loránd szerint sokkal hatékonyabban kellene működnie a mezőgazdasági szektorhoz kötődő mindenféle adminisztrációnak, mert ennek hiányában leállnak a tavaszi mezőgazdasági munkálatok, aminek beláthatatlan következményei lesznek az ország élelmiszer-ellátására nézve.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 31., csütörtök

Újraállítják a „szegények orvosának” szobrát – elkészült a Darányi-büszt talapzata

Az andezit tömbből faragott posztamenst csütörtök kora délután elhelyezték a magyar református bölcsőde udvarán, ahol átmenetileg a néhai főorvos elveszettnek hitt mellszobrát is őrzik.

Újraállítják a „szegények orvosának” szobrát – elkészült a Darányi-büszt talapzata
2025. július 31., csütörtök

Nőtt a Kis-Küküllő sótartalma, miután az új csőrendszer nem tudta felfogni a Korond-patak megnövekedett vízhozamát

Nőtt a Kis-Küküllő vízének sótartalma, miután a vízzel elárasztott parajdi sóbánya fölé újonnan épült csőrendszer nem tudta teljes egészében felfogni a Korond-patak elmúlt napok esőzései nyomán megnövekedett vízhozamát – közölte a Maros megyei prefektus.

Nőtt a Kis-Küküllő sótartalma, miután az új csőrendszer nem tudta felfogni a Korond-patak megnövekedett vízhozamát
2025. július 31., csütörtök

Csak az elmúlt két hónapban több mint 40-szer riasztották a hatóságokat medvék miatt az egyik erdélyi városban

A brassói önkormányzat az elmúlt két hónapban több mint 40 beavatkozást hajtott végre medvék jelenlétére vonatkozó bejelentések miatt – jelentette be Dan Ghiţă alpolgármester a városi közgyűlés ülésén.

Csak az elmúlt két hónapban több mint 40-szer riasztották a hatóságokat medvék miatt az egyik erdélyi városban
2025. július 31., csütörtök

Nyomokban sem tartalmaz magyar nyelvet a marosvásárhelyi egyetemi gyógyszertár, tiltakozik az RMDSZ

Nyílt levélben fordult csütörtökön Kovács Mihály Levente, Marosvásárhely alpolgármestere és a városi közgyűlés kilenc RMDSZ-es tagja Leonard Azamfireihez, a marosvásárhelyi orvosi egyetem rektorához.

Nyomokban sem tartalmaz magyar nyelvet a marosvásárhelyi egyetemi gyógyszertár, tiltakozik az RMDSZ
2025. július 30., szerda

Török vállalat építheti meg a partiumi gyorsforgalmi út egyik szakaszát

A román közútkezelő társaság szerdán bejelentette, hogy kijelölték az Arad–Nagyvárad gyorsforgalmi út harmadik szakaszának kivitelezőjét. A 47,07 kilométeres gyorsforgalmi útszakasz megépítése 2,85 milliárd lejbe kerül áfa nélkül.

Török vállalat építheti meg a partiumi gyorsforgalmi út egyik szakaszát
2025. július 30., szerda

Művészettörténész: újra kell értelmezni a kolozsvári Telefonpalotához hasonló „szürke kockák” értékét

Műemléki védettséget kapott Kolozsvár egyik legmegosztóbb, mégis építészetileg kiemelkedő, a szocialista korszakból származó épülete, a Telefonpalota. A szocmodern épített örökség védelmének fontosságáról Pál Emese művészettörténésszel beszélgettünk.

Művészettörténész: újra kell értelmezni a kolozsvári Telefonpalotához hasonló „szürke kockák” értékét
2025. július 30., szerda

Amatőr versennyel és fesztivállal bővül a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny

Amatőr versennyel és fesztivállal bővül a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny, hivatalos nevén Tour of Szeklerland, melyet augusztus 7. és 9. között rendeznek meg.

Amatőr versennyel és fesztivállal bővül a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny
2025. július 30., szerda

Egy híján két tucat migránst találtak egy kamionban

Az Arad megyei határrendészek egy forgalomban megállított nyerges vontató rakterében 23 migránst találtak elrejtőzve – közölte szerdán a hatóság.

Egy híján két tucat migránst találtak egy kamionban
2025. július 30., szerda

Holtan találták az Arad megyei nevelőotthon bántalmazással gyanúsított alkalmazottját

Holtan találták meg a rendőrök kedd este azt az Arad megyei férfit, akinek eltűnését a családja kedden jelentette, és aki ellen büntetőeljárás volt folyamatban a szépfalui gyerekotthonban elkövetett bántalmazás ügyében.

Holtan találták az Arad megyei nevelőotthon bántalmazással gyanúsított alkalmazottját
2025. július 30., szerda

Meghibásodás miatt elhagyta két kocsiját egy vonat, órákig várták az utasok, hogy visszatérjen értük a mozdony

Kellemetlen incidens történt egy, Nagyváradról a román tengerparton található Konstancára tartó vonaton: a szerelvény egyszerűen elhagyta két kocsiját a nyílt pályán.

Meghibásodás miatt elhagyta két kocsiját egy vonat, órákig várták az utasok, hogy visszatérjen értük a mozdony