Gyerekbarát környezet kialakítása volt a fő szempont
Fotó: Aradi gyermekvédelmi igazgatóság
Az ország legtágasabb és -kényelmesebb gyerekbarát „vallomásszobáját” alakította ki Aradon magánszemélyek és vállalkozások adományainak köszönhetően a megyei szociálisügyi és gyermekvédelmi igazgatóság. A gyerekbarát felszereléseknek köszönhetően elkerülhető, hogy a bántalmazásnak áldozatul esett, vagy szemtanúként traumatizált kiskorúakat minél kevesebb alkalommal tegyék ki a meghallgatás kényelmetlen procedúrájának.
2024. december 12., 20:522024. december 12., 20:52
Két helyiséget rendeztek be és szereltek fel rejtett kép- és hangrögzítő eszközökkel, a berendezésénél fő szempont volt, hogy minél otthonosabban alakítsák ki a gyerekbarát környezetet, hogy a szexuális, fizikai vagy lelki bántalmazást szenvedett kiskorú áldozatok biztonságérzetét növeljék, így bizalommal beszéljenek az őket meginterjúvoló rendőrökkel, nyomozókkal, gyermekvédelmi felügyelőkkel vagy pszichológusokkal.
A bútorokon kívül a játékokra is figyelmet fordítottak, ezzel is gyerekbaráttá téve a „vallomásszobát”, amelynek az egyik fala egy a rendőrségi kihallgatásoknál is használt áltükör.
Áltükör a „vallomásszoba” egyik falán
Fotó: Aradi gyermekvédelmi igazgatóság
Örvendünk, hogy létrehozhattunk egy olyan helyiséget, amelyben a gyerekek és fiatalok bátran megnyílhatnak, kiönthetik a lelküket az őket kérdezőknek anélkül, hogy szembesülniük kellene a másik féllel, az agresszorral” – idézte az intézmény közleménye Stark Erika igazgatót.
A gyermekvédelmi igazgatóság vezetője kiemelte, hogy a kép- és hangrögzítő berendezéseknek köszönhetően nem kell többször is kihallgatni az áldozatot (egy-egy bűncselekmény esetén a nyomozást vezető ügyész, ügyvéd és bíró is kikérdezheti), hanem a nyilatkozatát bármikor elővehetik (nyilván a személyiségi jogok és az adatvédelmi törvény betartásával).
Az áldozatként vagy tanúként meghallgatott kiskorúakkal a gyermekvédelmi igazgatóság szakpszichológusai és 30 erre specializálódott rendőr foglalkozik majd. Egy szomszédos helyiségben pedig lelki tanácsadást is nyújtanak az azt igénylő fiataloknak (természetesen a szülő vagy hivatalos képviselő beleegyezésével).
Otthonos helyen könnyebben megnyílnak az áldozatok
Fotó: Aradi gyermekvédelmi igazgatóság
Az Agerpres hírügynökség szerint a közelmúltban Nagyváradon alakítottak ki hasonló „vallomásszobát”, de az méreteit tekintve kisebb. A következő időszakban Temesváron és Máramarosszigeten követik a példát.
Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.
Az RMDSZ a hétvégi egyeztetések során „megvédte a magyar iskolákat, osztályokat” – tájékoztat hétfői közleményében a szövetség.
A Brassó megyei Zernyesten működő medverezervárumba szállítják azt a három bocsot, amelyek anyját kilőtték, miután végzett egy olaszországi motorossal a Transzfogarasi úton.
Csíksomlyón szolgálni egy szerzetesnek prémium – válaszolta Böjte Csaba testvér a Krónikának, amikor arról faggattuk, hogyan fogadja a dévai plébániáról az ősi Mária-kegyhelyre való áthelyezését, ahol lelkészként folytatja szolgálatát.
Tetemes károkat okozott az ítéletidő hétfőn délután számos szilágysági településen. A vihar Zsibó városában háztetőket sodort le, fákat csavart ki tövestül, ugyanakkor Máramarosban és a Székelyföldön is tomboltak az elemek.
Letartóztattak Kolozsváron egy matematikatanárt két tanítványa – egy 14 és egy 15 éves lány – szexuális bántalmazásáért.
Hétfőn és kedden még országszerte kitart a kánikula, szerdától azonban több mint tíz fokkal is visszaesik a nappali csúcshőmérséklet, és zivatarokra is számítani lehet.
Meghosszabbította szerdáig az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a korábban kiadott vörös, narancssárga és sárga hőségriasztásokat.
Parajd és térsége lakosságának tartós biztonsága érdekében elengedhetetlen a sóbánya stabilitásának fenntartása az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusának keretében a helyszínen járt szakértői csoport szerint.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
szóljon hozzá!