Fotó: Facebook/Kézdivásárhely Önkormányzata/Primăria Târgu Secuiesc
A felavatása előtt rongáltak meg egy frissen felújított bölcsődét ismeretlenek Kézdivásárhelyen. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben, de a lakosság együttműködését is kérik.
2021. november 02., 16:372021. november 02., 16:37
A megdöbbentő esetről a Kovászna megyei város vezetése számolt be hivatalos Facebook-oldalán. „Megdöbbentő és sajnálatos eset történt a hétvégén: ismeretlen tettesek hatalmas kárt okoztak az éppen átadás előtt álló 3-as számú bölcsődében” – áll a bejegyzésben. Eszerint
„A vandalizmus során keletkezett kárfelmérés most zajlik, az önkormányzatnak elő kell teremtenie az összeget, amelyből kijavítja a jelentős kárt. A rendőrség nyomoz az ügyben, de arra kérjük a lakókat, hogy ha valaki tud bármit az esetről, látott vagy hallott valamit, jelezze felénk” – kérte a lakosság együttműködését a tettesek felderítésében a városvezetés.
Mint írták, „a legszomorúbb az”, hogy az épület decemberben beköltözhető lett volna, többszáz kisgyerek szívesen tért volna vissza bele.
A csendőröknek kellett elkergetniük vasárnap este egy medvebocsot, amely egy ház udvarán álló fára mászott fel a Fehér megyei Felsővidrához tartozó Mărtești faluban.
Bár újraindult a dicsőszentmártoni vízmű, az általa szolgáltatott víz nem iható – derült ki vasárnap este.
A vasárnapi mérések szerint tovább nőtt a Kis-Küküllő vizének sótartalma Balázsfalvánál, de a Nagy-Küküllő mihálcfalvi és a Maros gyulafehérvári szakaszán is a megengedettnél magasabb értékeket mértek.
Olyan hírek láttak napvilágot a román nyelvű sajtóban, miszerint a kolozsvári Cholnoky Jenő Földrajzi Társaság akadályozta volna meg a Korond-patak elterelését. Imecs Zoltán elnök a Krónikának elmondta, a civil szervezetet csak véleményezésre kérték fel.
Egyedülálló módszert próbál ki a Brassó megyei Barcarozsnyó önkormányzata, hogy távolt tartsa a medvéket a településtől. Brassó megyében ugyanis nagyon gyakori a nagyvad felbukkanása a lakott településeken és a települések közelében.
Továbbra is aggasztóan magas a sókoncentráció mind a Korond-patak és a Kis-Küküllő, mind a Nagy-Küküllő és a Maros vizében – nyilatkozta szombaton Parajdon Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.
Mága Zoltán magyarországi hegedűművész 24 tonna segélyt adományozott szombaton a háromszéki Nagyborosnyón élő árvízkárosult családoknak.
Nagyon rossz jövőképre kell felkészülni a Kis-Küküllő mentén szakértők szerint, mivel nem lehet eltüntetni a vizekbe, altalajba bejutott brutális sómennyiséget a természetből.
Igényelhetővé vált az úgynevezett „de minimis” kártérítés a Parajdon bejegyzett, vagy ott munkapontot működtető vendéglátóipari és idegenforgalmi vállalkozások számára.
A süllyedések továbbra is veszélyeztetik a parajdi sóbánya struktúráját, de az eddigi beavatkozásokkal sikerült csökkenteni a hirtelen beomlás kockázatát – közölte a gazdasági miniszter.
szóljon hozzá!