Forgatókönyv tanévkezdésre: a diákok harmada tér vissza első körben az iskolapadokba

•  Fotó: Rostás Szabolcs

Fotó: Rostás Szabolcs

Jelen pillanatban nem lát okot a tanévkezdés elhalasztására Nelu Tătaru egészségügyi miniszter, de biztos, ami biztos alapon, óvatos lesz a kezdés.

Bálint Eszter

2020. július 21., 10:032020. július 21., 10:03

„Ebben a pillanatban nem látok okot arra, hogy ne tudjuk megszervezni a választásokat, és ami még fontosabb, hogy ne kezdődhessen el a tanév. De elővigyázatos lesz a kezdés. Van forgatókönyv az esetszám megnövekedésének felgyorsulására, mint ahogy arra is, hogy a szabályok betartásával két-három hét után a számok csökkenni kezdenek” – fogalmazott az egészségügyi tárca vezetője a Digi 24 hírtelevízió hétfő esti műsorában.

A tanévkezdésre egy forgatókönyvet is megemlített, ami szerint

első körben csak a diákok harmada térne vissza az iskolapadokba, kétharmaduk online venne részt az órákon, majd vetésforgóval tanulnának hol otthon, hol az iskolában.

Hasonló óvatos tanévkezdésről beszélt a múlt héten Monica Anisie oktatási miniszter is, aki a koronavírus-világjárvány miatt szintén nagyon kevés esélyt lát arra, hogy az ősszel a megszokott keretek között el lehessen kezdeni  tanítást.

„A legjobb forgatókönyv az, ha a diákok egy része az iskolában lesz, a többiek online rendszerben követik az órákat, majd a járványhelyzet alakulásának függvényében vetésforgó lesz. Számolunk azzal is, hogy nem lesz semmi gond. De nem hiszem… Az egyik forgatókönyv az volt, hogy kezdjünk normálisan, de ez nem normális helyzet.

Idézet
Ha pedig még rosszabbá válik, akkor online folytatjuk a tanítást” – fogalmazott Monica Anisie.

Arra a felvetésre, hogy a diákok nem elégedettek azzal, ahogyan az online oktatás zajlott, a miniszter megjegyezte, a következő időszakban képzéseket fognak tartani a pedagógusoknak. Jelezte egyúttal: pénzt utaltak ki táblagépek vásárlására, a tenderfüzet is elkészült, a határidő szeptember 10-e.

korábban írtuk

Oktatási miniszter: tanévkezdésre megkapják a beígért táblagépeket és laptopokat a romániai iskolák
Oktatási miniszter: tanévkezdésre megkapják a beígért táblagépeket és laptopokat a romániai iskolák

A minisztérium által vásárolt 250 ezer táblagépet és laptopot legkésőbb szeptember 10-éig eljuttatják az iskolákba – jelentette be szerdán a World Vision Alapítvány által szervezett online konferencián Monica Anisie tanügyminiszter.

1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. február 14., péntek

Elhunyt Bánffy Katalin grófnő, Bánffy Miklós lánya

Életének 101. évében elhunyt Bánffy Katalin memoáríró, a losonci Bánffy család grófi ága nevének utolsó viselője, Bánffy Miklós lánya.

Elhunyt Bánffy Katalin grófnő, Bánffy Miklós lánya
2025. február 14., péntek

Nem csak a magyaroknak fájna a közigazgatási átszervezés

Nem közigazgatási átszervezésre van szükségünk, hanem a finanszírozási rendszer reformjára, az állam csúcsvezetésébe felkapaszkodók hülyeségeket beszélnek – jelentette ki a Romániai Községek Szövetségének elnöke. Aki nem magyar, nem is erdélyi.

Nem csak a magyaroknak fájna a közigazgatási átszervezés
2025. február 14., péntek

Sívakációra „vonul” több erdélyi megye

Számos erdélyi megyében pénteken szünidőre vonulnak a diákok, hiszen elkezdődik a sívakáció. Székelyföldön azonban még várniuk kell a gyerekeknek egy hetet, de olyan erdélyi megye is van, ahol már letudták a sívakációt.

Sívakációra „vonul” több erdélyi megye
2025. február 14., péntek

Meghaladta a Romániába bevándorlók száma az országból kivándorlókét

Több mint 100 000 nem európai uniós állampolgár dolgozik Romániában, ezzel az országba bevándorlók száma meghaladta a kivándorlókét. A bevándorlók főleg ázsiai országokból érkeznek a jobb megélhetésért Romániába.

Meghaladta a Romániába bevándorlók száma az országból kivándorlókét
2025. február 14., péntek

Felfüggesztett börtön a több ezer küldeményt visszatartó, folyóba dobó erdélyi postásoknak

Nyolc postást felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek hivatali visszaélés bűncselekménye miatt Fehér megyében. A vád szerint a küldöncök több mint 3000 postai borítékot – nagyrészt bírósági idézéseket – szándékosan nem szállítottak ki a címzetteknek.

Felfüggesztett börtön a több ezer küldeményt visszatartó, folyóba dobó erdélyi postásoknak
2025. február 14., péntek

Megvan, kik építhetik meg az Arad és Nagyvárad közötti gyorsforgalmi út első szakaszát

Román–ukrán konzorciumnak ítélték az Arad és Nagyvárad közötti gyorsforgalmi út első szakaszának tervezési és építési jogát.

Megvan, kik építhetik meg az Arad és Nagyvárad közötti gyorsforgalmi út első szakaszát
2025. február 14., péntek

Újabb görögországi célpontra lehet eljutni Wizz Airrel június közepétől Kolozsvárról

A Wizz Air légitársaság bejelentette, hogy a nyári szezonban új útvonalat vezet be a járatkínálatába: Kolozsvárról a görögországi Heraklionba lehet majd repülni hetente három napon. A Wizz Air összesen 14 országba indít járatokat a kincses városból.

Újabb görögországi célpontra lehet eljutni Wizz Airrel június közepétől Kolozsvárról
2025. február 14., péntek

Terrorista fenyegetés több kolozsvári oktatási intézményben

Összesen kilenc kolozsvári oktatási intézmény – köztük a Babeș–Bolyai Tudományegyetem – kapott pénteken terrorista fenyegetést.

Terrorista fenyegetés több kolozsvári oktatási intézményben
2025. február 14., péntek

A boltosoknak is bajuk van a Bolttal: sofőrök tüntettek Szatmáron

Több tucat Bolt-sofőr tüntetett pénteken Szatmárnémetiben az alacsonynak tartott minimális fuvardíj, illetve az utazásmegosztó vállalat által kért részesedés mértéke miatt.

A boltosoknak is bajuk van a Bolttal: sofőrök tüntettek Szatmáron
2025. február 14., péntek

Különgép helyett menetrend szerinti repülőjárattal utazott haza a frissen államfővé „előlépett” Ilie Bolojan, a csomagját is ő maga cipelte

Különgép helyett menetrend szerinti repülőjárattal utazott haza Nagyváradra Bukarestből csütörtökön este Ilie Bolojan, aki szerdán vette át az államfői tisztséget a lemondott Klaus Iohannistól.

Különgép helyett menetrend szerinti repülőjárattal utazott haza a frissen államfővé „előlépett” Ilie Bolojan, a csomagját is ő maga cipelte