Fotó: Haáz Vince
A Magyar Polgári Párt (MPP) a jövőben is folytatni fogja a helyzetteremtő politikai küzdelmét az autonómia elérése érdekében, a Székelyföldnek autonómiát előirányzó törvénytervezet szenátusi elutasítása nem jelenti az autonómiaküzdelem végét - mutatott rá közleményében az MPP.
2018. május 30., 10:132018. május 30., 10:13
2018. május 30., 12:092018. május 30., 12:09
A kommüniké szerint a keddi szavazás - amelynek során a statútumot csak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 9 szenátora támogatta, miközben a jelen lévő mind a 96 román szenátor a tervezet elutasítására voksolt - csupán megerősíti, hogy Romániában a közgondolkodás még nem képes befogadni az európai szellemiséget.
Sajnálatosnak tartjuk a kettős mérce alkalmazását, hiszen mi ugyanannak a nemzetközösségnek vagyunk tagjai, ahol Baszkföldön, Dél-Tirolban vagy az Aland-szigeteken természetes és elfogadott a területi autonómia" - olvasható a közleményben.
Az MPP úgy értékeli, hogy ami jár Európa más országaiban, annak járnia kell Székelyföld esetében is, és az autonómia ügyének törvényes keretek közötti képviselete nem értékelhető Románia ellen irányuló cselekedetnek. A párt a keddi szavazást olyan állomásnak tekinti, amikor "egy újabb téglát bontottak ki az elutasítás falából".
amelyet az RMDSZ jelöltlistáján parlamenti mandátumhoz jutott Kulcsár-Terza József képviselő, az MPP háromszéki elnöke egyéni törvénykezdeményezésként terjesztett a bukaresti parlament elé.
A bukaresti képviselőház után a kétkamarás román parlament szenátusa is elutasította kedden azt a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kidolgozott és Kulcsár-Terza József háromszéki képviselő által beterjesztett törvényjavaslatot, amely területi autonómiát irányozna elő a Székelyföldnek.
A háromszéki képviselő korábban többször is jelezte: már azt is eredménynek tekinti, hogy civilizált párbeszéd alakult ki a román parlamentben az autonómiáról, és nem voltak szélsőséges kirohanások. Hasonlóan nyilatkozott korábban Izsák Balázs, az SZNT elnöke is, aki szerint a mostani vita kiindulópontja lehet az autonómiáról szóló intézményes párbeszédnek.
Kelemen Hunor az Erdélyi Magyar Televíziónak adott korábbi interjújában úgy vélekedett: a mostani próbálkozás annyi újdonságot hozott, hogy a román politikusok egy része megpróbálta visszafogottan kezelni a kezdeményezést, de változatlanul nem akarnak őszinte párbeszédet folytatni erről a kérdésről.
A román elnöki hivatal szerint az etnikai alapú autonómia nem kívánatos, mert ahelyett, hogy a közösségek fejlődését szolgálná, fennáll a veszélye, hogy akadályozza azt.
A kultúra az a folyton élő kovász, amely az újabb és újabb nemzedékeket folyamatosan érleli hozzá a nemzettesthez, a minisztérium programjai pedig Kárpát-medencei dimenziót adnak a kulturális értékőrzésnek.
Tizenöt Kárpát-medencei borászat nedűi, mesterkurzus és bormaraton, élőzenés koncert, borkvíz – minden a borról szól július 27-28-án a Károlyi-kastély kertjében – közölte a Partiumi Falugazdász Hálózat.
Sikerekről és kudarcokról is beszámoltak a külhoni magyar szervezetek vezetői a pénteki nemzetpolitikai kerekasztalon az erdélyi Tusnádfürdőn, ahol az elmúlt időszakban elért eredményeket vették számba és a jövőbeli kihívásokat térképezték fel.
Hatósági felügyelet alá helyezték pénteken a Beszterce-Naszód megyei Mezőszentmihály község (Sânmihaiu de Câmpie) polgármesterét, alpolgármesterét, a polgármesteri hivatal titkárát és egy leendő helyi tanácsost.
Holtan találtak egy 24 éves fiatalembert egy mezőn, az Arad megyei Kalodva és a Temes megyei Lapusnyak közötti, a nyakán seb van – közölte pénteken a Temes Megyei Rendőrség.
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken munkaebéden tárgyalt a határon túli magyar szervezetek vezetőivel Tusnádfürdőn – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.
Egyre nyíltabbak a szuverenitás elleni támadások és egyre inkább kezdik az „álcát levetni” magukról – mondta Tuzson Bence magyar igazságügyi miniszter pénteken Tusnádfürdőn.
Bár saját bevallása szerint a fokozott tusványosi rendfenntartói jelenlét miatt nem fogja a helyszínen provokálni a magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője, azért interneten keresztül folytatja az uszítást.
Őrizetbe vették a Beszterce-Naszód megyei Mezőszentmihály polgármesterét, az alpolgármestert, a helyi jegyzőt és egy leendő helyi tanácsost a helyi választási eljárás során a szavazatokkal kapcsolatos korrupció és hamisítás bűncselekménye miatt.
Lesodródott az úttestről, áttört egy kerítést, egy lakóháznak ütközött, majd felborult péntek reggel egy nyerges vontató Csíkszentdomokoson.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)