Faragó Péter képviselő, Pataky Lehel Zsolt újságíró, egyesületi elnök és Petar Stojanovic plébános az avatóünnepségen
Fotó: Pro Move Arad Egyesület
Átadták a restaurált első világháborús magyar emlékművet az Arad megyei Dezsőháza temetőjében. A magyar kormánytámogatásból helyreállított obeliszk a két világégés során elhunyt helyi magyar katonák előtt tiszteleg.
2017. október 30., 12:332017. október 30., 12:33
2017. október 30., 12:462017. október 30., 12:46
A vasárnap, a Mindenszentek-napi litánia után felavatott emlékművet a Bethlen Gábor Alap által kiírt, Az első világháború történelmi emlékeit őrző emlékművek rendbetételének, felújításának, helyreállításának támogatása című pályázaton elnyert magyar kormánytámogatással újította fel a Pro Move Arad Egyesület. A szervezet közleménye szerint a munkálatok Kocsis Rudolf aradi szobrászművész és restaurátor, egyetemi docens szakmai irányításával folytak.
Az ünnepségen Pataky Lehel Zsolt újságíró, az egyesület elnöke ismertette a külhoni magyar területeken található világháborús emlékművek felújítására meghirdetett program lényegét.
Fotó: Pro Move Arad Egyesület
Hangsúlyozta, hogy a világháború befejezésének centenáriumához közeledve tudatosítani kell mindenkiben:
„A felújítás, az odafigyelés remélhetőleg erősíti a magyar identitástudatot még az olyan elszórványosodott vidékeken is, mint az Arad megyei Dezsőháza” – tette hozzá az egyesület elnöke.
Fotó: Pro Move Arad Egyesület
Faragó Péter parlamenti képviselő, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke elismerően beszélt arról, hogy egy ilyen kis létszámú magyar közösségnek, mint a dezsőházinak az elődei méltó emlékművet állítottak a hőseiknek, és a mai maroknyi magyar is minden évben megemlékezik a száz évvel ezelőtt Európa-szerte elhunyt hőseire.
„Egy olyan harcban haltak meg, ami nem a mi háborúnk volt. Az ország azonban mégis belekeveredett, és népünk négy év alatt több mint 600 ezer magyar fiatalt veszített. Európa számos frontján haltak meg. A közös emlékezés megtartó erejében bízva azt kívánom, hogy tíz vagy akár ötven év múlva is itt legyünk, emlékezzünk a hazáért a halált vállaló hőseinkre, s ezen a vidéken is legyenek, akik továbbviszik az ezeréves magyar identitást” – mondta Faragó Péter.
Fotó: Pro Move Arad Egyesület
A beszédek után Petar Stojanovic plébános megáldotta a felújított emlékművet, majd a jelenlévők elhelyezték a kegyelet koszorúit. A műkő obeliszken két márványtábla látható: a nagyobbik az 1914–1918 között elesett 28 dezsőházi honvédnek a nevét tartalmazza, az utólag felszerelt kisebbiken pedig további hét, a II. világháború során 1942-ben elhunyt dezsőházi neve olvasható.
Dezsőházát a 19. század végén alapította Deseő Ádám seléndi földbirtokos. Aradtól 50 kilométerre északkeletre, a Zaránd-hegység északi és a Béli-hegység délnyugati dombságainak találkozásánál fekszik. Az 1960–1970-es évekig színmagyar település volt, az erőszakos iparosítás miatt azonban a munkaképes lakosság Aradra és környékére költözött a jobb munkalehetőség miatt, míg a faluba a gyoroki szőlő- és borgazdaságnál dolgozó moldvaiakat telepítettek be. A 2011-es népszámlálásákor mintegy hetvenen vallották magukat magyar nemzetiségűnek, de becslések szerint ma már ennél kevesebb magyar él a településen.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.
A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.
A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.
Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.
Eddig csak javasolták az Arad megyei gazdáknak, hogy se itatásra, se öntözésre ne használják a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett Maros vizét, csütörtök délután azonban a megyei vészhelyzeti bizottság egyenesen megtiltotta ezt.
Nincsenek élő halak a parajdi bányakatasztrófa miatt megnövekedett sótartalmú Kis-Küküllő szennyezett szakaszán, és hódelhullást is tapasztaltak az elmúlt napokban.
Minden június 18-án a Lakásbetörések Megelőzésének Európai Napja alkalmából a rendőrség különféle rendezvényekkel hívja fel a lakosság figyelmét az éberségre, és javainak védelmére. Háromszéken szórólapokat osztogattak a rendőrök.
A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) pszichológia tanszéke meghirdette, hogy kutatási programjuk keretében ingyenes pszichológiai kezelést vehetnek igénybe az alvászavarokkal, álmatlansággal küzdők.
szóljon hozzá!