2011. április 22., 01:542011. április 22., 01:54
Az utóbbi napokban eltűnt a Román-magyar megbékélés parkjában álló Szabadság-szoborcsoport több bronzból készült eleme, emiatt az Arad megyei RMDSZ feljelentést tesz – közölte csütörtökön Király András, a szervezet elnöke, aki szerint egy diadém, egy tőr és egy kard tűnt el a szobrokról.
„Értesítettük a városházát, amely be is nyújtotta feljelentését az ügyészségen” – mondta Király. Hozzátette: javasolni fogja, hogy a városi vezetés ismét üzemelje be a néhány évvel korábban felszerelt kamerás megfigyelőrendszert a Román-magyar megbékélés parkjában.
Bognár Levente aradi alpolgármester elmondta: ellenőrizni fogják, hogyan volt lehetséges a bronztárgyak eltűnése, mivel a megbékélés parkjának szomszédságában egy rendőrőrs működik.
Az alpolgármester azt is elmondta, hogy a szoborcsoport alkotóelemein kívül más tárgyak is – 22 díszoszlop, két pad és néhány szemeteskosár – eltűntek a parkból.
Nem az aradi Szabadság-szoborcsoport az egyetlen magyar vonatkozású emlékmű, amelyet megrongálnak az utóbbi időszakban. Mint arról tájékoztattunk, egy héttel korábban Wass Albert marosvécsi sírjáról tűnt el a bronzplakett.
Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke, valamint Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester csütörtökön bejelentették, hogy büntetőjogi feljelentést tesznek három férfi ellen, akik a tavaly meggyalázták az 1849-es kökösi csata helyszínén álló Gábor Áron-emlékművet, az erről készült filmfelvételt pedig feltöltötték egy videomegosztó portálra.
Tamás elmondta, nemrég szerzett tudomást „A magyaroknak” című, az internetre egy évvel korábban feltöltött félperces felvételről, amelyen az látható, ahogy egy férfi vizel az emlékmű előtt, egy másik férfi pedig a meztelen fenekét fordítja a márványtábla felé.
Antal Árpád és Tamás Sándor közölték: sikerült kideríteni a két férfi identitását: a 31 éves brassói Sava Florin Bogdan, illetve a 19 éves nagyszebeni Bobeşiu Constantin Gheorghe „akcióját” egy harmadik személy rögzíti kamerával, egy 24 éves személy pedig yrronick1 név alatt a YouTube-ra töltötte fel a felvételt.
Gábor Áron emlékműve Kökösön |
A háromszéki elöljárók hangsúlyozták: nem a Csibi Barna Avram Iancu-akasztására adott válasz a felvétel, hiszen az a csíkszeredai fiatalember március 14-i akciója előtt egy évvel történt.
Mindketten sérelmezték, hogy az illetékes hatóságok nem intézkedtek a Gábor Áron-emlékmű meggyalázása kapcsán. „Hangsúlyozzuk, hogy ellenezzük a szélsőségességet, bármelyik oldalról is érkezzen (…), ellenezzük az ilyen megnyilvánulásokat, de azt akarjuk, hogy az igazságszolgáltatás nem csak az ilyen tetteket elkövető magyarok, hanem a románok esetében is intézkedjen. Hatalmas botrány volt a médiában a csíkszeredai incidens kapcsán, még a parlamentben is erről vitatkoztak, ez a film azonban egy éve ott van a YouTube-on, az igazságszolgáltatás azonban nem vett róla tudomást.
Közös húsvéti felhívással fordult a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) és a magyarországi Emberi Méltóság Tanácsa (EMT) a Kárpát-medencei magyarsághoz, fogjon össze a régióban található magyar emlékhelyek megvédéséért, és emelje fel szavát a szoborgyalázások ellen.
„Az idei évben négy hónap alatt közel tucatnyi magyar emlékhelyet, szobrot rongáltak meg a Kárpát-medencében” – hívja fel a figyelmet Berényi József, az MKP és Lomnici Zoltán, az EMT elnöke egy közös nyilatkozatban.
„A kassai Esterházy-szobor és a vereckei honfoglalási emlékmű után erre a sorsra jutott az Ungvár főterén álló Petőfi-szobor is. Az erdélyi Marosvécsen Wass Albert síremlékét gyalázták meg, Aradon a Magyar-román Megbékélés Parkjában álló Szabadság-szoborcsoportot rongálták meg. Néhány héttel ezelőtt pedig a délvidéki Adán takarták le Damjanich János szobrát, és további emlékhelyeket is megrongáltak” – emlékeztet Berényi és Lomnici.
Közös véleményük szerint ezeknek az utóbbi időben rendkívüli módon elszaporodott cselekedeteknek az elkövetői a kegyelet jogát vonják kétségbe.
„Magyar emlékhelyeink, szobraink közös történelmünket, kultúránkat szimbolizálják. Múltunk, nemzeti méltóságunk megőrzése mellett a nemzetiségek közti együttműködést is jelképezik” – fogalmazott Berényi és Lomnici.
Közös nyilatkozatukban felhívják az anyaországi és határon túli magyarok figyelmét, fogjanak össze az emlékhelyek védelme érdekében, és egységesen emeljék fel szavukat a sorozatos rongálások ellen.
Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.
Eddig csak javasolták az Arad megyei gazdáknak, hogy se itatásra, se öntözésre ne használják a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett Maros vizét, csütörtök délután azonban a megyei vészhelyzeti bizottság egyenesen megtiltotta ezt.
Nincsenek élő halak a parajdi bányakatasztrófa miatt megnövekedett sótartalmú Kis-Küküllő szennyezett szakaszán, és hódelhullást is tapasztaltak az elmúlt napokban.
Minden június 18-án a Lakásbetörések Megelőzésének Európai Napja alkalmából a rendőrség különféle rendezvényekkel hívja fel a lakosság figyelmét az éberségre, és javainak védelmére. Háromszéken szórólapokat osztogattak a rendőrök.
A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) pszichológia tanszéke meghirdette, hogy kutatási programjuk keretében ingyenes pszichológiai kezelést vehetnek igénybe az alvászavarokkal, álmatlansággal küzdők.
A Temes megyei Óbéb és a Csongrád-Csanád vármegyei Kübekháza között épül meg hamarosan a legújabb román–magyar határátkelőhely. Ez lesz a 23. román–magyar közúti határátlépő hely.
Csekély mértékű, évi néhány milliméteres felszínmozgásokat mutatnak a Parajd térségére vonatkozó mozgásvizsgálatok – derül ki a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet kutatóinak legfrissebb jelentéséből.
A daganatos megbetegedések korai felismerésére és kezelésére, a prevencióra és a közegészségügyi infrastruktúra fejlesztésére irányuló magyar–román együttműködést ültet gyakorlatba Békés és Arad megyei európai uniós támogatással.
Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.
szóljon hozzá!