Fotó: Anghel Tibor
Több mint 13 ezer Hargita megyei lakos panaszolta be a romániai környezetvédelmi minisztériumot az ombudsmannál a nagyvad-populációk szabályozásának elmulasztása miatt.
2017. szeptember 20., 16:332017. szeptember 20., 16:33
Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke szerdán nyújtotta be az ombudsman hivatalához a petíció szövegét és az aláírásokat. Az aláírók között többen is vannak, akiket medvetámadás ért az elmúlt hónapokban.
A panasztevők úgy vélik, hogy a környezetvédelmi minisztérium megsértette az élethez és a testi, szellemi épséghez, valamint az egészségük megőrzéséhez fűződő alkotmányos jogukat azzal, hogy 2016-ban és 2017-ben nem szabályozta a nagytestű ragadozók populációit.
Amint a petícióban leírják, a túlszaporodott ragadozók - elsősorban a medvék - napi rendszerességgel veszélyeztetik az emberek testi épségét, gazdaságaikat. A petíció a 2016-os évre és a 2017-es év első félévére vonatkozó adatokat is közöl. Ezek szerint
Tavaly 43 szarvasmarhát, 56 juhot és kecskét, 62 méhkaptárt és két lovat pusztítottak el, és 49 hektár mezőgazdasági területet károsítottak a vadállatok a megyében.
Az idei első félév veszteségmérlege: 28 szarvasmarha, 146 juh és kecske, 38 méhkaptár, egy ló, és öt hektár szántóföld termése.
A közölt adatokból kiderül: elsősorban a medvék jelentenek veszélyt a lakosságra és a gazdaságokra. A tavalyi 176 támadás közül 122 a medvék, húsz a farkasok, 21 a vaddisznók és a szarvasok, 13 pedig egyéb állatok számlájára írható. Az idei első félévben történt 82 támadás közül 58 esetben támadott medve.
A Hargita megyei önkormányzat szerdai közleménye Borboly Csabát idézte, aki szerint Románia nem tartja be az Európai Unió környezetvédelmi irányelvét, amely a természet és az emberek védelme érdekében megelőzési intézkedéseket szorgalmaz. Az RMDSZ-es megyei elöljáró úgy vélte:
Európában - Oroszország európai részét leszámítva - körülbelül 17 ezer medvét tartanak számon, amelyből több mint 6800 Romániában él. A romániai medveállomány túlnyomó része, mintegy 5300 példány a székelyföldi Hargita, Kovászna és Maros, valamint a szomszédos Brassó megyében található.
A medvetámadások azóta sokszorozódtak meg, hogy a kormány tavaly a populációszabályozás céljával történő medvevadászatot is betiltotta. Korábban a tárca évente 400-450 medve kilövésére adott engedélyt a vadásztársaságoknak.
amelyet élesen bíráltak az állatvédők. A székelyföldi illetékesek azt hangsúlyozták, hogy a rendelet csak a pillanatnyi válságkezelésre alkalmas, egy másik jogszabállyal a populációszabályozást kell megoldani.
Nicușor Dan független jelölt támogatására buzdít újfent az Erdélyi Magyar Szövetség, amely az államfőválasztás első fordulója előtt is kiállt Bukarest főpolgármestere mellett.
Életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta a Bihar megyei törvényszék azt a háromtagú nagyváradi bűnbandát, amelynek tagjai tavaly brutálisan meggyilkolták az általuk prostitúcióra kényszerített fiatal magyar nőt, húgát pedig súlyosan sanyargatták.
Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.
Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.
Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
szóljon hozzá!