Európa Tanács: pozitív diszkrimináció a romáknak

A romák társadalomba való integrálása csakis a népcsoport hagyományainak tiszteletben tartásával engedhető meg. Ugyanakkor szükség van a cigányság pozitív diszkriminálására – hangsúlyozta tegnap Marosvásárhelyen tartott közös sajtótájékoztatóján az Európa Tanács parlamenti közgyűlése jogi és emberjogi bizottságát vezető Herta Däubler-Gmelin és vendéglátó kollégája, Frunda György RMDSZ-es szenátor.

Szucher Ervin

2009. május 20., 09:412009. május 20., 09:41

Az ET jogi és emberjogi bizottságának elnöke úgy látja, a romák integrálása csakis az állandó párbeszéd által könnyíthető meg. „Ehhez viszont a cigányságot minden szinten képviselnie kell valakinek” – mutatott rá Németország egykori igazságügyi minisztere.

Pozitív diszkriminációt kérnek

Hasonlóan vélekedett Frunda György is, aki hangsúlyozta: amíg a romániai cigányság nem jut megfelelő képviselethez a helyi és megyei döntéshozatalban, vagy nem lehet ott az igazságügyi, oktatásügyi vagy akár egészségügyi fórumokban, a hivatalból járó egyszemélyes parlamenti képviselet aligha érhet valamit.

„Ezért a számos ET-dokumentum által is javasolt pozitív diszkriminációra van szükség. Külön óvodákat, iskolákat kell létrehozni nekik, és külön helyeket kell biztosítani az egyetemen. Ha Kolozsváron, a jogon nem lenne az a néhány romáknak fenntartott hely, lehet, hogy húsz év múlva sem jutna be egyetlen roma fiatal sem az egyetemre” – példálózott az RMDSZ szenátora.

Hatásos szegregáció?

Szerinte kártékony a hazai politikusok azon szemlélete, miszerint a romákat kizárólag a szegregáció megfékezésével lehet integrálni. Ennek szellemében nemrég az oktatási minisztérium felszámolta a marosvásárhelyi cigányság hidegvölgyi iskoláját. A hatósági intézkedés után az addig oda szívesen ellátogató gyermekek többsége nem volt hajlandó román vagy magyar gyermekekkel együtt, más „koedukált” iskolákba járni. Az ET bizottsága levélben fogja javasolni a hazai oktatásügyi szaktárcának a vásárhelyi iskola újraindítását és a bevált modell követését.

Frunda György szerint ugyanakkor abban is segíteni kell a roma ifjakat, hogy a népcsoport évszázados hagyományra visszatekintő mesterségeiben helyezkedhessenek el. Az erdélyi politikus örvendetesnek tartja a román rendőrség néhány évvel ezelőtti kezdeményezését, amikor kötelékébe kimondottan a cigány kisebbség sorából származó fiatalokat alkalmazott. „Egészen másként tud szót érteni egy roma származású rendőr a cigányokkal, mint egy olyan, aki a többségi nemzethez tartozik” – fejtette ki az erdélyi politikus.

Herta Däubler-Gmelin szerint mindehhez a román hatóságoknak nem kell újból feltalálniuk a kereket, elég, ha körülnéznek a szomszédos államokban, és az ottani tapasztalatokból merítenek ötleteket. Az elnök reméli, 2010 elején elkészül az az ET-ajánlás, amely alapján mind a 47 tagország hatásos intézkedéseket hozhat a romakérdés megoldása érdekében.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 02., szombat

Magyar Péter: Székelyföld nem lehet a NER játszótere

Székelyföld nem lehet a NER játszótere – írta a Tisza Párt elnöke szombati, erdélyi látogatásáról szóló közleményében; a látogatásról videót is feltöltött a Facebook-oldalára.

Magyar Péter: Székelyföld nem lehet a NER játszótere
2025. augusztus 02., szombat

Ismét bevenné a dévai várat a magát minduntalan megadó méregdrága felvonó

A jövő héten újraindítják a dévai vár hírhedt, eredetileg csaknem 4 millió euróba kerülő új felvonóját, amelyet tavaly márciusban avattak fel, de mindjárt másnap elromlott, majd többször is üzemképtelenné vált.

Ismét bevenné a dévai várat a magát minduntalan megadó méregdrága felvonó
2025. augusztus 02., szombat

Nagyváradi premontrei apát: kettős mércét alkalmaznak, a kilakoltatásom jogi diszkrimináció és morális visszaélés

Nyílt levélben fordult Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei főapát az őt a rendházból kilakoltatni akaró városi önkormányzat fejéhez, Florin Birta polgármesterhez, miután az elöljáró levélben javasolt találkozót.

Nagyváradi premontrei apát: kettős mércét alkalmaznak, a kilakoltatásom jogi diszkrimináció és morális visszaélés
2025. augusztus 02., szombat

Magyar Péter lerománozta Markó Bélát, őt pedig „lepoloskázták” Marosvásárhelyen

Marosvásárhelyen kezdte meg erdélyi látogatását Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki pénteken többek között felkereste a Teleki Tékát és megkoszorúzta a Bolyaiak és Sütő András sírját.

Magyar Péter lerománozta Markó Bélát, őt pedig „lepoloskázták” Marosvásárhelyen
2025. augusztus 01., péntek

Megkezdte csíksomlyói szolgálatát Böjte Csaba ferences szerzetes

Augusztus elsején, pénteken megkezdte lelkészi szolgálatát Csíksomlyón Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány és az erdélyi gyermekotthon-hálózat alapítója. Böjte Csaba Tusnádfürdőről kerékpárral tette meg az utat Csíksomlyóig.

Megkezdte csíksomlyói szolgálatát Böjte Csaba ferences szerzetes
2025. augusztus 01., péntek

Tragédiával végződött a magyar kamionos balesete

Halálos közlekedési baleset történt péntek délután Arad megyében, a megyeszékhelyhez közeli Zimándköz határában. A balesetben egy magyarországi kamionos és egy aradi nő volt érintett, utóbbi életét vesztette.

Tragédiával végződött a magyar kamionos balesete
2025. augusztus 01., péntek

Az fix, hogy bemérnek: rögzített traffipaxok Erdélyben is

Egyre nagyobb területet hálóz be Romániában az e-SIGUR közúti ellenőrző- és bírságolórendszer, amely egyelőre mobil sebességmérők révén „szedi áldozatait”, viszont hamarosan több száz fix traffipaxot is kihelyeznek országszerte.

Az fix, hogy bemérnek: rögzített traffipaxok Erdélyben is
2025. augusztus 01., péntek

Megkezdődött az erdélyi Tisza-tábor, egy újságot már kitiltottak

Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.

Megkezdődött az erdélyi Tisza-tábor, egy újságot már kitiltottak
2025. augusztus 01., péntek

Új módszerrel, éjszaka próbálkoznak a telefonos csalók

A békésen alvó, majd a hirtelen telefoncsörgésre felriadó, ettől még kissé öntudatlan nyugdíjas korosztályú személyeket vették „célkeresztbe” a csalók.

Új módszerrel, éjszaka próbálkoznak a telefonos csalók
2025. augusztus 01., péntek

Létszámhiány a hegyimentőknél, a katasztrófavédelmi főigazgató szerint nem kaphat központi finanszírozást a Salvamont

A hegyimentő-szolgálat egy „rendkívül fontos” szervezet, amellyel a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya szorosan együttműködik, de a finanszírozása nem a központi hatóságok hatáskörébe tartozik – közölte Raed Arafat, a DSU vezetője.

Létszámhiány a hegyimentőknél, a katasztrófavédelmi főigazgató szerint nem kaphat központi finanszírozást a Salvamont