Esélyegyenlőség és átmenet

TOK – Krónika-pályázat Interjú Márton Zoltánnal, a Teleki Oktatási Központ igazgatójával. Miért összpontosított pályázatával kimondottan a vidéki iskolákra a Teleki Oktatási Központ? Az újítások, fejlesztések általában a várost célozzák, a falu ritkán részesedik a kor vívmányainak áldásaiból. Így van ez az iskolák felszerelésével is, főleg ami a számítógépek tekintetében. Lassan az adókat is interneten fizethetjük be, de még mindig akad olyan falusi iskola, ahol egyetlen számítógép sincs.

Szucher Ervin

Szucher Ervin

2007. január 11., 00:002007. január 11., 00:00

Ezért az igazgató hibáztatható, aki lehet, hogy kiváló tanerő, de kevésbé jó menedzser?

Többnyire, de azért vannak kivételek is, mert egy rátermett igazgató a település önkormányzatának támogatásával és személyes kapcsolatainak kiaknázásával egyre többet tud segíteni a helyzeten. Előnyben vannak a külföldi kapcsolatokkal rendelkező iskolák, de végső soron ez is az iskolavezetők rátermettségét dicséri. Az oktatási és a hírközlési minisztérium egyre több hangsúlyt fektetnek az iskolák számítógép-ellátására, de messze van még a mai helyzet a kielégítőtől. Az sem mellékes körülmény, hogy mire minden iskolában kellő mennyiségű számítógép lesz, kezdődhet elölről a folyamat, mert a gépek viszonylag hamar elavulnak.

A szovátai Teleki Oktatási Központ az évek során hány géppel segítette az erdélyi iskolákat?

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének továbbképző intézményeként kötelességünknek érezzük a szegényesen felszerelt, vagy éppenséggel bajba jutott iskolák számítástechnikai és taneszköz ellátását támogatni. Több száz használt, de oktatásban még hasznosítható számítógépet szállítottunk ki falusi iskoláknak, és részt vállaltunk a nyikómenti árvízkárosult falvak iskoláinak taneszköz ellátásában is. Munkánkat a Rákóczi Alapítvány, az Illyés Közalapítvány, és magyarországi nagyvállalatok segítették, segítik. Idén először csatlakozott erdélyi támogató, a Krónika közéleti napilap 48 gépet ajánlott fel. A közösen meghirdetett pályázatra 34 iskola nyújtotta be igényét, minden iskola hat számítógépet kap, amelyeket jogtiszta operációs rendszerrel, és irodai programcsomaggal látunk el, szükség esetén hardwarebővítést végzünk, és hálózati elemeket is adunk az így kialakított csomaghoz. Azt szeretnénk, ha egy oktatásra alkalmas, és használható rendszert adhatnánk át a nyertes pályázóknak.

Mire számíthatnak az ezúttal sikertelenül pályázó iskolák?

A támogatóinknak köszönhetően ezután is folyamatosan fogunk Erdélybe számítógépeket hozni, így akik benyújtották igényüket az általunk meghirdetett pályázatra, előbb-utóbb számítógépekhez jutnak.

Sokan a hagyományőrzés fontossága, a komputermentes, egészséges életmód mellett kardoskodnak. Megfér együtt a két fogalom?

A falusi gyerekek esélyegyenlősége elképzelhetetlen számítógépes alapismeretek nélkül. A kábeltelevízió-hálózatok már minden faluban sugározzák a „tartalmas” műsorok tucatjait. Már nem jár senki fonóba, nem kalákáznak az emberek, hanem a szappanoperáktól, és agressziótól szétpukkanó képernyőket bámulják napestig. A gyerekek is a tévé képernyőjére ragadva nőnek fel, és természetesen olyanná szeretnének válni, mint amilyenek a filmek szereplői. Az iskolai oktatás programja mindenhol azonos, de a szakképesített oktatók, és az iskola felszerelésének helyzete közel sem azonos mindenütt. Így a kis nindzsa, űrkalóz és rapper növendékekkel nem minden iskolában tudnak mit kezdeni, pedig kellene lennie egy helynek, ahol ellensúlyozzák a felgyorsult társadalom káros hatásait. Valamikor az egyház látta el ezt a nehéz feladatot, de mára már nem tud megbirkózni vele. A számítógép népszerű a gyerekek körében, és ésszerűen használva ez az eszköz megteremtheti az átmenetet az áhított, de valótlan világ, és a hasznos tevékenységek között. Ezért lenne fontos, hogy a falusi iskolában a gyerekek használhassák a számítógépet, az internetet – és persze ne csak játékra. Mi azon vagyunk, hogy ezt elősegítsük.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 18., szerda

Már csaknem 300 ezer lej folyt be közösségi adakozásból a parajdiak és a háromszéki árvízkárosultak javára

Pontosan 291 273 lej folyt be egy hét alatt az RMDSZ által népszerűsített és támogatott adománygyűjtésekből és jótékonysági koncertekből – tájékoztatott szerdán a szövetség sajtóirodája.

Már csaknem 300 ezer lej folyt be közösségi adakozásból a parajdiak és a háromszéki árvízkárosultak javára
2025. június 18., szerda

Nesze neked turistacsalogatás: norvég suhancok rongáltak

Három norvég turista kedd este megrongálta a Szamos folyó jobb partján létesített, nemrég átadott új sétányon lévő játszóteret Szatmárnémetiben. A 19 és 20 éves fiatalok több kültéri elemet széttörtek, egyes darabokat a folyóba dobtak.

Nesze neked turistacsalogatás: norvég suhancok rongáltak
2025. június 18., szerda

Pokolinak látta a lemondása óta eltelt másfél évet Novák Katalin

Pokolinak látta a lemondása óta eltelt másfél évet Novák Katalin, Magyarország korábbi köztársasági elnöke, de önkénteskedett, és az Istenbe vetett hite átsegítette a nehézségeken.

Pokolinak látta a lemondása óta eltelt másfél évet Novák Katalin
2025. június 17., kedd

Meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot a Kis-Küküllő vizének sókoncentrációja

Újabb hullámban jutott magas sótartalmú víz a Kis-Küküllőbe a parajdi sóbányánál zajló hétfői munkálatok nyomán, így a folyó vizében a sókoncentráció kedden meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot.

Meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot a Kis-Küküllő vizének sókoncentrációja
2025. június 17., kedd

Elsőfokú árvízvédelmi készültség érvényes kedd éjfélig a Sebes-Körösön

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Sebes-Körös vízgyűjtő területére.

Elsőfokú árvízvédelmi készültség érvényes kedd éjfélig a Sebes-Körösön
2025. június 17., kedd

BBTE: Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák

Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemre, a felsőoktatási intézményben 150-200 magyarországi egyetemi hallgató tanul évente – mondta kedden Markó Bálint tanulmányi rektorhelyettes.

BBTE: Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák
2025. június 17., kedd

A nyomtatott erdélyi magyar sajtó is súlyosan megsínylené az áfaemelést, figyelmeztet a MÚRE

A deficitcsökkentő intézkedések keretében a lehetséges áfaemelésnek a nyomtatott sajtóra gyakorolt hatására hívja fel a figyelmet a MÚRE. Az újságíró-szervezet a közszolgálati rádió, illetve televízió nehéz helyzetére is figyelmeztet.

A nyomtatott erdélyi magyar sajtó is súlyosan megsínylené az áfaemelést, figyelmeztet a MÚRE
2025. június 17., kedd

Elhalasztott hídavató: hiányosságokat fedeztek fel a 165 millió lejes építményen

Az aradi önkormányzat ellenőrző szakbizottsága technikai hiányosságokat fedezett fel a Partiumot és a Bánságot összekötő ferdekábeles hídon, ezért kötelezte a tervezőt és a kivitelezőt, hogy javítsák ki a hibákat.

Elhalasztott hídavató: hiányosságokat fedeztek fel a 165 millió lejes építményen
2025. június 17., kedd

Mélybe zuhant egy lift Temesváron, négyen is kórházba kerültek

Büntetőeljárást indított a Temes megyei rendőrség, miután kedden három személy – köztük egy gyermek – egy temesvári tömbház felvonójával a második emelet magasságából a mélybe zuhant.

Mélybe zuhant egy lift Temesváron, négyen is kórházba kerültek
2025. június 17., kedd

Új szakokkal is várja a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a felvételizőket

A Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a 2025–2026-os tanévre 5598 tandíjmentes helyet hirdet meg az alapképzésre felvételizőknek, emellett több, mint 10 000 tandíjköteles hely áll az érdeklődők rendelkezésére.

Új szakokkal is várja a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a felvételizőket