Fotó: Erdélystat
A magyar diákok céltudatosabbnak, kitartóbbnak tűnnek, mint általában a romániai végzősök – derül ki az Erdélystat statisztikai szolgálat friss elemzéséből, amelyben a 2019-es érettségi eredményeket vizsgálták.
2020. február 10., 13:252020. február 10., 13:25
2020. február 10., 13:352020. február 10., 13:35
Az Erdélystat erdélyi statisztikai szolgálat által hétfőn nyilvánosságra hozott összesítés alapján a 2019-es érettségi és pótérettségi vizsgán országosan 100 824 diák szerzett oklevelet, a nyári vizsgaidőszak sikerességi rátája 69,1%-os, az őszi pótérettségié 33,4%-os.
Az Erdélystat elemzése rámutat: az alacsonyabb nyári sikerességi ráta ellenére a magyar nyelven tanulók hasonló arányban szereztek érettségi diplomát, mint a teljes romániai diákpopuláció, a sikeresen érettségizők körében az arányuk 4,2%-os. Ennek magyarázata, hogy
A romániai oktatási rendszerben az érettségire jogosító középiskolai képzés három kategóriára oszlik: elméleti líceumi, szaklíceumi, illetve hivatási (vokacionális) képzésről beszélhetünk, ezen belül pedig 11 szakot különböztetünk meg. A 2019-es érettségi nyári vizsgaidőszakán részt vevő, az aktuális évfolyam nappali tagozatos diákjainak érettségi eredményei jelentősen eltérnek szakok szerint.
A magyarul érettségizők lemaradása is kisebb, főképp a reál osztályokban, a természettudományok esetében kevéssel jobban is teljesítenek. Az elméleti képzésen belül a magyar filológia osztályokból érkezők eredményei átlag alattiak, míg az országos sikerességi arány 87%-os, a magyar vonalon csupán 66%-os.
Képünk illusztráció
Fotó: Gábos Albin
A szaklíceumi képzésben jelentős a leszakadás az elméletihez képest, itt az érettségire beiratkozott diákok kevesebb mint fele (48%-a) érettségizett sikeresen első próbálkozásra Románia-szinten.
A hivatási (vokacionális) képzésen belül országos szinten a pedagógiai líceumot végzők esetében a legmagasabb a sikerességi arány (92%), viszont a magyar tanítóképzősök lemaradása nagyon hangsúlyos (63%-os sikerességi aránnyal). Jelentős az elmaradás a teológiai, illetve a művészeti képzésből érkező magyar diákok esetében is.
A megyei adatok értelmezésénél figyelembe kell venni, hogy a diákok profilok szerinti megoszlása nagyon aszimmetrikus, nem egyforma súlyt képvisel az elméleti, a szak-, illetve a hivatási oktatás egy-egy megyében – hívják fel a figyelmet az Erdélystat elemzői. A magyar szaklíceumi képzés például alapvetően három megyébe koncentrálódik, a szakközépiskolás diákok háromnegyede Hargita, Maros és Kovászna megyében tanul.
A matematika-informatika, illetve a természettudományi képzés diákjai esetében a legjobbak a románeredmények, a bukók aránya mindössze 11%-os. A gyenge román eredmények elsősorban a szaklíceumi osztályokban kritikus hatásúak, a bukók aránya 60%-os, miközben más tantárgyakból a magyar szakközépiskolások relatív jól teljesítenek.
Magyar nyelv és irodalomból kiemelkedően jók az eredmények, a bukók aránya csupán 2,6%-os, a jegyek átlaga 7,6. Anyanyelvből a magyar diákok eredményei jobbak, mint a román diákok román nyelv és irodalom eredményei (az ő körükben a bukók aránya románból 8,5%, a jegyek átlaga 7,3). A kötelező írásbeli vizsga esetében az osztályok profiljától függően matematikából vagy történelemből vizsgázhatnak a végzősök. A román nyelv és irodalom után a matematika vizsga a második nagy próbatétel a magyar tagozatos diákoknak, a bukók aránya 20,6%-os (ami kevéssel jobb, mint az országos 22,0%). Történelemből a magyar társadalomtudományi hallgatók eredményei kiemelkedőek, jobbak, mint a profilon belüli országos átlag.
Biológiából, szervetlen kémiából, anatómiából és szociológiából például jobbak a magyar diákok eredményei, mint az országos átlagok.
Számottevő ugyanakkor a magyarul tanulók lemaradása az idegennyelv-ismeretet felmérő próbán. Az érettségi keretében vizsgázó, az önálló felhasználói szintet elérők között alulreprezentáltak, csupán egyharmaduk (33%) szerezte meg ezt a minősítést, miközben az országos arány 38%-os.
Őrizetbe vettek a rendőrök egy 50 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölte kutyáit, majd egy mezőn szabadult meg a tetemektől – közölte hétfőn a Szatmár megyei rendőr-főkapitányság.
Életét vesztette egy, Temesvár és Berekszó között történt közúti balesetben egy 17 éves lány hétfőre virradó éjszaka, miután az autó, amelyben utazott, felborult.
Lezárják hétfőn néhány órára az észak-erdélyi autópálya Aranyosgyére és Maroskece közötti szakaszát a térségben zajló NATO-hadgyakorlat miatt.
Durván nekirontott az RMDSZ-nek Geroge Simion, a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Szatmár megyében.
Kalotaszeg legtöbb magyarlakta településén vasárnap konfirmáltak a református fiatalok, akik a hagyományoknak megfelelően cifra népviseletbe öltöztek a jeles alkalomból.
Holtan találtak rá a mentőcsapatok a Radnai-havasok egyik hegyi ösvényéről lezuhant nőre.
A felújított Marosvásárhelyi Művészeti Főgimnáziumban és a kibővített Körtvélyfái Általános Iskolában kértek bizalmat a munka folytatásához az újabb mandátumra pályázó önkormányzati vezetők szombaton.
Románia hegyvidéki területein bárhol találkozhatunk viperákkal – hívta fel a figyelmet a Krónika megkeresésére Kovács Zoltán Róbert. A Maros megyei hegyimentő-szolgálat vezetőjével a kígyótámadás elkerüléséről, a megmart személy kezeléséről beszéltünk.
Mintegy 30 métert zuhant és elvesztette az eszméletét egy 50 éves nő szombaton a Radnai-havasokban levő Száka-hegyi nárciszmező térségében.
Édesanyákat, nagyszülőket, nőket, családokat érintő témákat közelítenek meg Szatmárnémetiben az Édesanyák hete lenevezésű rendezvénysorozat keretében, amelyet május 13. és 18. között szerveznek az Iparos Otthonban.
szóljon hozzá!