Az építés alatt álló nagyszalontai élményfürdő is szerepel a szaktárca prioritásai között
Fotó: Facebook/Constructii Erbasu
A fejlesztési szaktárca kormányhatározatot bocsátott közvitára, amelyben a minisztérium által, az Országos Beruházási Társaságon (CNI) keresztül finanszírozott építkezésekre vonatkozó prioritásokat jelöli ki 2025-re – jelentette be pénteken Cseke Attila fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős tárcavezető.
2025. január 10., 16:262025. január 10., 16:26
Az RMDSZ közleménye szerint Cseke Attila úgy fogalmazott, az a cél az, hogy az elkezdett munkálatokat befejezzék, és ne maradjanak félig felépített épületek.
Az összköltségvetés egynegyedét költik a kiemelten fontos beruházásokra, 29 ilyen projekt van:
továbbá a Konstancán épülő Hagi-stadion.
„Az ország az elmúlt években egy nagy építőtelep volt, ideje ezeket befejezni és a helyi közösségeknek átadni” – véli. A költségkeret felét az olyan beruházásokra fordítják, amelyek kivitelezése legalább 80 százalékban elkészült, ezt követik a legalább 40 százalékban megvalósult projektek, majd az újabb beruházások.
A szaktárca 20 százalékot szán a költségkeretből az oktatásügyi infrastruktúrára, 15 százalékot a víz- és szennyvízhálózati, illetve úthálózati beruházásokra, 10 százalékot pedig az egészségügyi infrastruktúrára,
A fejlesztési minisztérium további 10 százalékot költ a sportinfrastruktúra-beruházásokra, 5 százalékot pedig kulturális beruházásokra: ezek között szerepel a szászrégeni megújuló mozi. A költségkeret fennmaradó részét adminisztratív épületek felújítására költheti a szaktárca.
A miniszter ugyanakkor aláhúzta: 2024 végén sikerült minden olyan beruházás elmaradt számlájára finanszírozást találni, amelyet a minisztérium az Országos Beruházási Társaságon keresztül fedez.
Bár a kormány oktatási válságkezelő intézkedéseit még nem hirdették ki hivatalosan, a pedagógustársadalomban és az iskolákban már most érezhető a bizonytalanság.
Polipos töltött káposztával rukkolt elő egy brassói étteremlánc, mind a négy vendéglőjükben megkóstolhatják a vendégek a különlegességet.
Négy gyerek kapott szervet, egyikük szívet a július 15-én, egy tragikus baleset miatt elhunyt kosárlabdázó kisfiú halála után.
A gázkazánok beszerelése miatt csütörtökön napközben nem lesz melegvíz abban több mint 20 ezer aradi háztartásban, amelyek a távfűtési hálózaton keresztül kapják mind a fűtést, mind a melegvizet.
Iskolakezdésre beüzemelnék a sótalanító berendezéseket a Kis-Küküllő mentén, ezért gyorsított eljárással szerzik be a felszereléseket, amelyek révén ismét ihatóvá válna a folyónak a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett vize.
Több mint egy kilogramm kokaint fedeztek fel a román határrendészek egy Nagylakon keresztül az országba érkező autóban elrejtve.
Több Hargita megyei településen szünetel az áramszolgáltatás a viharos időjárás miatt – számolt be szerda délután a katasztrófavédelmi felügyelőség.
Hosszú évek halogatásai és ígéretek után végre megoldódik a kolozsvári filharmónia székhelyének gondja, ősztől az új zeneakadémia épületébe költözik – közölte Facebook-oldalán szerdán Vákár István, a Kolozs megyei tanács alelnöke.
A XXXIV. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) idei mottója – Ránk számíthatsz! – nem csupán szlogen, hanem a rendezvény lényegét összegzi, ami a közösség, bizalom és összetartozás – jelentette ki Popa Ilona erdélyi főszervező.
Három személy megsérült szerdán a Hargita megyei Gyimesközéplokhoz tartozó Antalokpataka településen, miután autójukat elsodorta a vonat a közúti vasúti átjárón – közölte a megye katasztrófavédelmi felügyelősége.
szóljon hozzá!