Fotó: Bíró István
A kolozsvári bíróság első fokon valamennyi esetben érvénytelenítette azt a bírságot, amelyet a csendőrség rótt ki azokra, akik Erdély-zászlót lengettek az RMDSZ által szervezett március 15-i kincses városi felvonuláson.
2017. november 10., 20:122017. november 10., 20:12
2017. november 10., 23:462017. november 10., 23:46
Az utolsó, Vincze Zoltán nevére kiállított bírságolási jegyzőkönyvet pénteken semmisítette meg a bíróság. Az ítélet kivonatát a bíróságok portálján tették közzé. Korábban a Soós Sándorra, Luka Lehelre és Fancsali Ernőre kirótt bírságot érvénytelenítették. Soós és Luka ügyében a csendőrség nem élt a fellebbezés lehetőségével, így ezek az ítéletek már jogerőssé váltak. Fancsali Ernő ítéletének esetében még nem járt le a fellebbezés határideje.
Vincze Zoltán ügyében kétszer is elhalasztották az ítélethirdetést. Amint korábban Fancsali Ernő, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kolozsvári szervezetének elnöke az MTI-nek elmondta, ez azzal állhatott összefüggésben, hogy a Vincze Zoltán nevére kiállított jegyzőkönyv különbözött a másik háromtól. Ez említést tett az Erdély-zászló lobogtatásáról, a másik három bíróság elé került jegyzőkönyv pedig nem.
Ezt azzal magyarázta, hogy Vincze volt az egyedüli az Erdély-zászlót lobogtatók közül, aki a helyszínen aláírta a bírságolási jegyzőkönyvet. Fancsali szerint a március 15-i felvonuláson a nevére is olyan jegyzőkönyvet állítottak ki, amelyben hivatkoztak az Erdély-zászlóra, de ő megtagadta a jegyzőkönyv aláírását, és a csendőrség később olyan okmányt postázott, amelyben már csak azzal vádolta, hogy nem vetette alá magát a rendezvényszervezők felszólításának.
A csendőrség előbb a felvonulás RMDSZ-es szervezőit szólította fel, hogy távolítsák el az Erdély-zászlókat a tömegből, majd amikor az Erdély-zászlóval vonulók elutasították a távozást, a csendőrség összesen 1500 lej értékben rótt ki rájuk bírságot. A hatóság később közleményben tudatta: nem azért bírságoltak, mert egyesek Erdély-zászlót lengettek, hanem azért, mert az érintettek nem hagyták el a tömegrendezvény helyszínét, amikor erre a szervezők felszólították őket.
Tíz évvel az első kapavágás után a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság kérvényezte a Marosvásárhelyen továbbra is csak várva várt körgyűrű régóta tervezett szakaszának áthelyezését egyik európai uniós támogatási programból a másikba.
Lejárt szavatosságú és fel nem használt gyógyszerek gyűjtőpontját indítják el május közepétől az Arad megyei sürgősségi kórházban.
Kibővíti és középiskolai szintre is kiterjeszti anyanyelvű tehetséggondozó programjait Temesváron az Óbudai Egyetem (ÓE) – jelentette be Kovács Levente rektor pénteken Temesváron, a 25. Műszaki Tudományos Diákköri Konferencia (MTDK) megnyitóján.
Augusztusra elkészülhet a Bihar megyei gazdaságokat és a helyi mezőgazdasági termékeket megjelenítő térkép. A termelői vásárok új Bihar megyei helyszíneken is megjelennek, és bővülhet a nagyváradi helyszínek köre is.
Meghalt pénteken egy 75 éves férfi, aki Temesváron kijelölt helyen, ám pirosan világító lámpánál akart átkelni az úttesten, és elütötte egy autó.
Tíz jelölt pályázik a polgármesteri székre Temesváron, a Temes megyei tanács elnöki tisztségéért pedig heten szálltak versenybe – derül ki a helyi és a megyei választási iroda által közzétett adatokból.
A Hamász palesztin iszlamista szervezet felfüggesztette a kairói tűzszüneti és fogolycsere-tárgyalásokat Izraellel amiatt, hogy utóbbi elindította szárazföldi támadását a Gázai övezet déli határán található Rafah város ellen.
Az RMDSZ felelősséget vállal az erdélyi magyar közösségért, építeni akarja a szülőföldet, és hallatni az erdélyi magyarok hangját Brüsszelben – hangoztatta Kelemen Hunor csütörtökön Székelyudvarhelyen, a szövetség székelyföldi kampányrendezvényén.
Akadnak, akik szépnek mondható összegeket keresnek azzal, hogy pillepalackokat, üvegeket és fémdobozokat gyűjtenek össze és adnak le a betétdíjas visszaváltási rendszer keretében.
Őrizetbe vett a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egy 18 és egy 16 éves fiatalembert, akik ellen többszörös lopás miatt nyomoznak – olvasható a rendőrség közleményében.
szóljon hozzá!