EMNT: az RMDSZ kizárólag saját jelöltjeként kívánja indítani Vass Leventét Marosvásárhelyen – RMDSZ: az EMNT hazudik

[FRISSÍTETT] Sajtóközleményeikkel, nyilatkozataikkal és cselekedeteikkel keserű hétvégét szereztek egymásnak az RMDSZ, az EMNT és az EMNP marosvásárhelyi vezetői. A nemzeti tanács és a néppárt képviselői azzal vádolták az RMDSZ-t, hogy „derült égből villámcsapásként” kisajátították Vass Leventét, akit kizárólag a tulipán védjegye alatt indítanának a polgármesteri szék visszaszerzéséért. A szövetség vezetői „övön aluli ütésként” értékelték az EMNT vádjait, melyek – Kelemen Atilla megyei elnök szerint – egy magánbeszélgetésen elhangzottak elferdítésére épülnek.

Szucher Ervin

2012. február 05., 14:012012. február 05., 14:01

Pénteken délben minden jel arra utalt, hogy még összeállása előtt robban a tavaly nyáron megálmodott helyi magyar-magyar koalíció. A jelenlegi állás szerint egyre inkább úgy tűnik: nem lesz magyar pártkoalíció Marosvásárhelyen, mert az RMDSZ nem hajlandó elkötelezni magát az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) oldalán. Ha ez nem történik meg, válaszként a Vass Levente jelölését szorgalmazó nemzeti oldal már nem lesz hajlandó támogatni az RMDSZ orvos-politikusát.

Vass még bízik a különböző magyar szervezetek vezetőinek józanságában és tárgyalókészségében és reméli, hogy végül csak sikerül valamiféle egyezségre jutni.

Csalódás érte az EMNP-t

Az indulatok már pénteken délelőtt felkorbácsolódtak, amikor az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei elnöksége nevében Jakab István levelet juttatott el a sajtónak. Azon túl, hogy megköszöni a történelmi magyar egyházfők egy nappal korábban közzétett támogatónyilatkozatát, az EMNT megyei elnöke azzal vádolta meg Kelemen Atillát, az RMDSZ megyei vezetőjét, hogy az egy nappal korábbi egyeztetéseken felrúgta szervezete korábbi álláspontját, és ellentmondást nem tűrve közölte: Vass Leventét csak az RMDSZ színeiben kívánják indítani a helyhatósági választásokon.

„Marosvásárhelyen a magyarság érdeke megkívánja, hogy valós együttműködéssel mozgósítsuk a magyar választópolgárokat, és sajnálattal vesszük tudomásul, hogy a tervezett formában a »szövetség« önös érdekei miatt ez nem valósulhat meg. Csalódás ugyanakkor, hogy az RMDSZ újfent bizonyítja: vezetői adott szavában nem lehet megbízni” – áll többek között a nyilatkozatban.

Jakab szerint rendkívül szomorú, hogy azok után, hogy a tavaly az EMNT, történelminek nevezett gesztusként, éppen az RMDSZ berkeiből javasolt valakit közös jelöltnek, a kormánypárt most teljesen más értelmezést ad az összefogásnak.

„Mihelyt Kelemen Atilla az RMDSZ mögé való felsorakozásként értelmezi az összefogást, be kell látnunk, hogy Marosvásárhelyen még mindig korai a magyar politikai pártok együttműködéséről álmodni” – állapította meg hétvégi sajtótájékoztatóján Jakab István.

Az EMNP marosvásárhelyi elnöke, Portik Vilmos bemutatta azt az általuk megfogalmazott koalíciós szerződés-tervezetet, amit a két félnek vasárnap kellett volna aláírnia. Ennek értelmében a szerződő felek megállapodnak abban, hogy a Magyar Együttműködés Marosvásárhelyért – RMDSZ-EMNP nevet viselő választási koalíciójuk közös jelöltként indítja Vass Leventét, akinek választási kampányát egy szintén közös bizottság irányítaná.

Kelemen visszautasító gesztusát értékelve, Portik úgy fogalmazott: derült égből villámcsapásként érintette őket.

Kelemen szerint hazudik az EMNT

Az RMDSZ megyei vezetője szerint azonban korántsem így állnak a dolgok, mint ahogy az EMNT és az EMNP képviselői bemutatják. Kelemen elmondása szerint Jakab egy csütörtöki magánbeszélgetés alkalmával vetette fel a pártszövetség ötletét, amire ő azt válaszolta, hogy erről az RMDSZ állandó tanácsa hivatott dönteni, amit péntekre hívtak össze.

„Ezek után pénteken reggel 8 óra 10 perckor felhívott Jakab István, és sajnálattal közölte, hogy a központi vezetés kivette a kezéből a döntés jogát, és most már csak azt tudják elfogadni, ha Vass Levente teljesen független jelöltként kiáll az RMDSZ-ből” – pergette vissza a történtek kronológiáját Kelemen Atilla, aki szerint a következő egy órában szétküldött, az RMDSZ-t súlyos vádakkal illető nyilatkozat már egyenesen „övön aluli ütés volt”.

A politikus egyszerűen hazugságnak tartja a levélben megfogalmazottakat. Az EMNT levelére reagálva, a későbbiekben az RMDSZ is nyilatkozatot adott ki. A szövetség ebben abbéli reményét fejezi ki, miszerint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt rövid időn belül felülbírálja jelenlegi álláspontját.

„Marosvásárhelynek egyértelmű érdeke, hogy a magyar összefogás jelöltje megnyerje a polgármester választást, visszanyerje többségi erejét a tanácstestületben, és a megye magyarsága megőrizze vezető tisztségét a megyei tanács élén” – olvasható a nagyobbik magyar párt állásfoglalásában.

Eshet az ellenzéki támogatás?

Arra a kérdésre, hogy mit tesz az EMNT és az EMNP, ha az RMDSZ a továbbiakban is ragaszkodik álláspontjához és ezt Vass Levente is felvállalja, Portik Vilmos leszögezte: ez esetben szóba sem jöhet az általuk „kitalált” jelölt támogatása.

„Legyen világos: mi nem támogatjuk az RMDSZ jelöltjét. Nem azt kérjük, hogy lépjen ki a pártból, hanem azt, hogy a választásokon függetlenként induljon. Ezzel azt szeretnénk elérni, hogy azok is Vassra szavazzanak, akik egyébként semmi szín alatt nem pecsételnének a tulipánra” – fejtette ki a párt vásárhelyi elnöke. Szerinte az EMNP nem vállalhat fel egy efféle kompromisszumot, és nem kíván egy eleve vesztes harcba részt venni. Portik szerint egy pártkatona jelöltnek sokkal kisebbek az esélyei, mint egy függetlennek, hisz púpként kell hordoznia a hátán az RMDSZ-kormányzás ódiumát.

A Krónika arra is kíváncsi volt, hogy jelen helyzetben a néppárt gondolkodik-e saját polgármester- illetve megyei tanácselnök-jelölt állításában. „Korai még erről beszélni, de benne van a pakliban. Legalább is a megyei önkormányzatot illetően. Marosvásárhely polgármesterségét illetően, valószínűleg nem indítunk senkit Vass Levente ellenében, tagjaink és szimpatizánsaink belátására bízzuk, hogy kire szavazzanak” – vélekedett Portik Vilmos.

A párt országos megbízott elnöke azonban ennél nagyobb kiskaput hagy nyitva. „Meggyőződésünk, hogy amikor a képviseleti monopóliumához kétségbeesetten ragaszkodó RMDSZ elárulja közösségét, akkor a közösségnek magának kell kézbe vennie képviseletének ügyét – állítja közleményében Toró T. Tibor, aki a továbbiakban hozzáteszi: – A Néppárt országos szervezete ezúton biztosítja messzemenő támogatásáról az EMNT Maros megyei szervezetét és Vass Leventét: tagjai és szimpatizánsai minden segítséget megadnak nekik mind a jelöltséghez szükséges aláírások összegyűjtéséhez, mind a sikeres választási szerepléshez. Hisszük, hogy Marosvásárhely visszaszerzése nem csak a város magyarságának, hanem az egész erdélyi magyarságnak közös ügye”.

Nem egyeztettek „a nép fiával”

Azt a kérdést, hogy az elmúlt hónapokban tisztázták-e Vassal, hogy függetlenként vagy kizárólag az RMDSZ színeiben indul, Portik Vilmos azzal hárította el, hogy a jelöltjük egyetlen EMNT-RMDSZ közös tárgyaláson sem volt jelen, ahol ez a kérdés is terítékre kerülhetett volna.

„A népet a nép fia tudja a legjobban képviselni, ehhez neki nincs szüksége pártszínekre. Vass Leventét a rátermettsége és a vezetői készsége teszik támogathatóvá” – tette hozzá a néppárt helyi elnöke.

Hogy az RMDSZ-től való függetlenedéséről nem volt szó, ezt maga Vass Levente is megerősítette. Lapunknak úgy vélekedett, hogy egy várost nem lehet független polgármesterként, politikai támogatás nélkül vezetni. Miután tudtára adtuk, hogy a kérdés nem a város vezetéséről, hanem egyelőre annak a jognak a megszerzéséről szól, az orvos-politikus azzal visszakozott, hogy ez nem tőle függ. A kellemetlen helyzetbe sodort Vass azonban reméli, hogy az elkövetkezendő hetekben a magyar politikai pártoknak mégiscsak sikerül valamilyen egyezséget kötniük.

Mint arról beszámoltunk, Benedek István, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke január végén azt mondta: Vass Levente személyében már megvan a jelölt, akit az EMNP megyei és helyi szervezete egyezmény nélkül is támogat, már csak a Magyar Polgári Párt (MPP) csatlakozását várják. Azt viszont elutasította Benedek, hogy koalíciós megállapodást írjanak alá, vagy hogy előválasztást tartsanak a közös polgármesterjelölt kiválasztására.

Néhány nappal korábban a marosvásárhelyi magyar történelmi egyházak képviselői közös nyilatkozatban állást foglaltak Vass Levente támogatása mellett.

Vass Leventét egyébként az EMNT javasolta polgármester-jelöltnek 2011 nyarán, később az RMDSZ is jelezte: őt támogatja, az MPP azonban a kezdeti támogatás után visszakozott.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 21., szombat

Tűz ütött ki az egyik kolozsvári kórházban

Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.

Tűz ütött ki az egyik kolozsvári kórházban
2025. június 21., szombat

Az ország egyik legnagyobb droglaborjára bukkantak a rendőrök az egyik erdélyi megyében

Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.

Az ország egyik legnagyobb droglaborjára bukkantak a rendőrök az egyik erdélyi megyében
2025. június 21., szombat

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken

Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken
2025. június 21., szombat

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát

Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát
2025. június 20., péntek

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben

Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben
2025. június 20., péntek

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása

A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása
2025. június 20., péntek

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon

Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon
2025. június 20., péntek

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján

Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján
2025. június 20., péntek

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán

Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán
2025. június 20., péntek

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány

A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány