Az Arany János-emlékmúzeumnak otthont adó Csonkatorony mellett található Arany-palotát 180 millió forintból újították fel (archív felvétel)
Fotó: Facebook/Nagyszalontai Városi Könyvtár
A magyarság valamennyi emlékét meg kell őrizni, mert ez a nemzet jövője – mondta Kásler Miklós a felújított Arany-palota avatóünnepségén Nagyszalontán szombaton.
2021. szeptember 11., 13:362021. szeptember 11., 13:36
2021. szeptember 11., 16:352021. szeptember 11., 16:35
Az emberi erőforrások minisztere emlékeztetett, Széll Kálmán miniszterelnök volt az, aki kezdeményezte, hogy Arany János emlékét őrizzék, hagyatékát ápolják. A jelenlegi magyar kormányfő érti Széll Kálmánt, „ez a magyarázata annak, hogy ápoljuk emlékeinket a Kárpát-medencében” – fogalmazott.
A tárcavezető véleménye szerint Arany Jánoshoz leginkább Deák Ferenc hasonlított. Közös volt bennük a legtisztább emberi minőség képviselete, a hazaszeretet, az erkölcs mindenek felettisége; ezek miatt abszolút tisztelet övezte őket. „Arany szavakban írta le, amit Deák a gyakorlatban képviselt” – jelentette ki.
Kásler Miklós ünnepi beszédében kitért arra: itt az ideje, hogy minden nemzet ismerje fel és képviselje saját értékeit és hagyományait, mert „akkor a régió ismét meg tud erősödni és ki tud emelkedni”. Ígéretet tett arra, hogy ő segít őrizni a hitet, a magyarságot és ápolni a hagyományokat.
A politikus szerint a megújulás a túlélés és a megmaradás eszköze, akarat, kitartás és közös munka kell hozzá. Ezen dolgozik Bukarestben az RMDSZ is – jelentette ki. Hozzátette, hogy 84 erdélyi magyar műemléket, „közösségünk bástyáit” – várakat, kastélyokat, múzeumokat, templomokat – újítanak fel.
Úgy fogalmazott: „mi, magyarok nemcsak túlélni akarunk, hanem jól akarunk élni”, ezért újítanak fel és építenek bölcsődéket és óvodákat. Nagyszalontán felújították a kórházat, az idősek gondozási központját, és finanszírozzák a belváros megújítását – mondta.
Az ünnepségen köszönetét fejezte ki Török László, Nagyszalonta polgármestere is, majd az új központ Áder Orsolya képzőművész kiállításával nyitotta meg kapuit.
Az összegből kicserélték a tetőt, megújultak a belső terek, a lépcsőház, tatarozták az épületet, felújították vagy cserélték a nyílászárókat, megújult a víz- és csatornahálózat, valamint az elektromos és a fűtési rendszer. A padlástérben kialakítottak egy 100 fős konferenciatermet és három vendégszobát.
Mint ismeretes, teljesen megújul a nagyszalontai Arany-palota, új kulturális központ létesül az Arany János Emlékmúzeumnak otthont adó Csonkatorony mellett található épületben. Patócs Júlia, az Arany János Művelődési Egyesület elnöke arról beszélt lapunknak, hogyan haladnak a munkálatok, mire bukkantak időközben.
Az épületben kiállítóteret, galériát, előadótermet és múzeumi kávézót is magában foglaló kulturális központ működik majd. Az emeleten könyvtár üzemel és kialakítottak egy Dánielisz-termet. Dánielisz Endre 96 éves helytörténész, Arany-kutató ugyanis felajánlotta az Arany János Művelődési Egyesületnek több ezer kötetes magánkönyvtárát és dolgozószobája teljes berendezését.
A palotát 1912-ben azért építette az Arany János Művelődési Egyesület, hogy legyen bérháza, aminek a jövedelméből fenn tudja tartani a költő emlékére létesített gyűjteményt. Magánlakásként és üzlethelyiségként használták, 36 évig a bérleti díjból tartották fenn a múzeumot.
Az államosítást követően az épület első emeletére költözött a városi könyvtár, a földszinten üzletek kaptak helyet. Az 1990-es évek végétől galéria működött az épületben, az egyesület 1991 és 2016 között harcolt a visszaszerzéséért. A palotában több mint 70 éve nem volt hasonló méretű felújítás.
A Csonkatoronyban lévő Arany János-emlékmúzeumot 2017-ben, az Arany-emlékév keretében újították fel a magyar kormány 160 millió forintos támogatásából.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).
Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.
A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.
Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.
A katonai tűzoltók folytatják a beavatkozást a parajdi sóbányában, ahol az utóbbi napok heves esőzései nyomán kedden vízszivárgást észleltek.
Öt ukrán állampolgárt mentettek meg a Máramaros megyei Salvamont munkatársai az elmúlt éjszakán; továbbra is keresnek viszont egy hatodik személyt – közölte csütörtökön Dan Benga, a hegyimentő-szolgálat vezetője.
szóljon hozzá!