2010. március 30., 09:062010. március 30., 09:06
Fellebbezést nyújtott be tizenhárom hazai civil szervezet a European Goldfields kanadai társaság által Felsőcsertésre tervezett bányaberuházás környezetvédelmi engedélye ellen. Az óvás kapcsán a kolozsvári székhelyű Független Központ a Környezeti Erőforrások Fejlesztéséért elnevezésű zöldszervezet bocsátott ki közleményt tegnap, amelynek elnöke, Dan Mercea bejelentette azt is: amennyiben a hatóságok nem vonják vissza a környezetvédelmi jóváhagyást, akkor a civil szervezetek az igazságszolgáltatáshoz fordulnak.
A Temesváron működő regionális környezetvédelmi ügynökség március 15-én bocsátott ki környezetvédelmi engedélyt a nyolcvan százalékban a kanadai cég, húsz százalékban pedig a román állam tulajdonában lévő Deva Gold Rt. által kidolgozott városrendezési tervre. A fellebbező civilek egyebek mellett azt kifogásolják, hogy a hatósági engedély beszerzése érdekében előterjesztett dokumentáció nem tartalmaz tanulmányt a projekt vonzáskörzetébe tartozó régió lakosságának egészségi állapotáról, sőt olyan kutatást sem, amelyből kiderülne: várhatóan miként befolyásolná a színesfémbányászat az emberek egészségét és az élővilágot.
Szerepel az óvásban az is, hogy a bányatársaság jelentős ipari létesítmények (például meddőhányók) megépítését tervezi olyan területre, amely kívül esik az 1999-ben kibocsátott kitermelési engedélyben meghatározott övezeten. Mint ismeretes, akárcsak a Gabriel Resources Verespatakon, az European Goldfields a Dévától húsz kilométerre fekvő Felsőcsertésen szintén ciántechnológiával kívánja kinyerni az aranyat.
A cég eddig 30 millió eurót költött kutatásra és próbafúrásokra, az összesen 150 millió eurós összköltségvetésű beruházás során 32 millió tonna aranyércet termelne ki 11 év alatt. A román környezetvédelmi minisztérium tavaly májusban küldött értesítést Magyarországnak arról, hogy megkezdődött a csertési arany- és ezüstbányászat folytatásához kapcsolódó környezeti vizsgálat. Válaszában a magyar szaktárca tavaly decemberben 74 kérdést tartalmazó anyagot állított össze arra vonatkozóan, hogy a Hunyad megyében színesfémbányát nyitni kívánó beruházónak milyen tartalmi elemekre kell kitérnie a hatástanulmány elkészítésekor annak érdekében, hogy abból a tervezett beruházás határon átterjedő környezeti hatásai megítélhetőek legyenek.
Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.
Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.
Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.