Elúszik a tornaterem?

•  Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Székelyudvarhely – A miniszteri ígéretek ellenére is kétséges, hogy felépül-e a sportlétesítmény. Félő, hogy tornaterem és uszoda helyett csupán az ígérettel marad a székelyudvarhelyi Bányai János Iskolaközpont, amelynek vezetői 2003-ban döntötték el, hogy a helyi önkormányzat segítségével megépítik a létesítményeket. Szakács Pál István, az iskola igazgatója közölte, a Nemzeti Befektetési Társaság (CNI), amely a tervek szerint átvette és befejezte volna a helyi önkormányzat által elkezdett befektetést, formai hibákra hivatkozva halogatja a beruházás folytatását.

2006. december 19., 00:002006. december 19., 00:00

Az iskolaközpont vezetői közel négy évvel ezelőtt, a székelyudvarhelyi parlamenti képviselők javaslatára döntöttek úgy, hogy az országos program keretében épülő kisebb tornaterem helyett olyan ingatlant létesítenek, amelyben egy szabvány méretű kézilabdapálya is helyet kaphat. Az iskola ifjúsági kézilabdacsapata ugyanis országos bajnoki címmel büszkélkedhetett. A helyi elöljárók ugyanakkor úgy döntöttek, egyúttal régi tervüket, egy uszoda építését is megvalósítják. A két létesítmény felépítéséhez azonban egymillió lejre lett volna szükség, amelynek finanszírozásához a CNI segítségére számítottak. A helyi önkormányzat telket vásárolt az uszoda számára, és elkészítette annak alapjait is; a beruházás értéke meghaladta a 440 ezer lejt. Kiderült azonban, hogy a CNI országos program híján a politikusi ígéretek ellenére sem vállalhatja az uszoda építésének finanszírozását. Az elöljárók ezért lemondtak az uszodáról, és csupán a sportcsarnok felépítéséhez szükséges 500 ezer lejt kérték, ám a CNI mindeddig a felére csökkentett beruházást sem vette át. Ez év szeptemberében Borbély László területrendezési és középítkezési miniszter, októberben Radu Berceanu szállítási, építési és idegenforgalmi miniszter is ígéretet tett a sportcsarnok megépítésére. Szakács Pál István szerint azonban félő, hogy az ígért sikertörténetből csupán a történettel maradnak.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Elsőfokú árvízvédelmi készültség érvényes kedd éjfélig a Sebes-Körösön

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Sebes-Körös vízgyűjtő területére.

Elsőfokú árvízvédelmi készültség érvényes kedd éjfélig a Sebes-Körösön
2025. június 17., kedd

BBTE: Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák

Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemre, a felsőoktatási intézményben 150-200 magyarországi egyetemi hallgató tanul évente – mondta kedden Markó Bálint tanulmányi rektorhelyettes.

BBTE: Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák
2025. június 17., kedd

A nyomtatott erdélyi magyar sajtó is súlyosan megsínylené az áfaemelést, figyelmeztet a MÚRE

A deficitcsökkentő intézkedések keretében a lehetséges áfaemelésnek a nyomtatott sajtóra gyakorolt hatására hívja fel a figyelmet a MÚRE. Az újságíró-szervezet a közszolgálati rádió, illetve televízió nehéz helyzetére is figyelmeztet.

A nyomtatott erdélyi magyar sajtó is súlyosan megsínylené az áfaemelést, figyelmeztet a MÚRE
2025. június 17., kedd

Elhalasztott hídavató: hiányosságokat fedeztek fel a 165 millió lejes építményen

Az aradi önkormányzat ellenőrző szakbizottsága technikai hiányosságokat fedezett fel a Partiumot és a Bánságot összekötő ferdekábeles hídon, ezért kötelezte a tervezőt és a kivitelezőt, hogy javítsák ki a hibákat.

Elhalasztott hídavató: hiányosságokat fedeztek fel a 165 millió lejes építményen
2025. június 17., kedd

Mélybe zuhant egy lift Temesváron, négyen is kórházba kerültek

Büntetőeljárást indított a Temes megyei rendőrség, miután kedden három személy – köztük egy gyermek – egy temesvári tömbház felvonójával a második emelet magasságából a mélybe zuhant.

Mélybe zuhant egy lift Temesváron, négyen is kórházba kerültek
2025. június 17., kedd

Új szakokkal is várja a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a felvételizőket

A Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a 2025–2026-os tanévre 5598 tandíjmentes helyet hirdet meg az alapképzésre felvételizőknek, emellett több, mint 10 000 tandíjköteles hely áll az érdeklődők rendelkezésére.

Új szakokkal is várja a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a felvételizőket
2025. június 17., kedd

Több erdélyi megyében is viharosra fordul az időjárás

Viharokra figyelmeztet kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Több erdélyi megyében is viharosra fordul az időjárás
2025. június 17., kedd

Parajdi sóbánya: nincs közvetlen omlásveszély, de gondot okoz a lakosság vízellátása

Az országos vízügyi igazgatóság katasztrófavédelmi főosztályának igazgatója a hétfő esti parlamenti meghallgatásakor kijelentette, hogy a parajdi sóbányánál nincs azonnali omlásveszély, viszont a lakosság vízellátásának szempontjából nehéz a helyzet.

Parajdi sóbánya: nincs közvetlen omlásveszély, de gondot okoz a lakosság vízellátása
2025. június 17., kedd

Két hónapig ingyen kölcsönözhetők a kerékpármegosztó rendszer biciklijei a partiumi megyeszékhelyen

A kedvezménnyel az aradi önkormányzatnak az a célja, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a közösségi biciklikölcsönzést és az alternatív közlekedési eszközöket.

Két hónapig ingyen kölcsönözhetők a kerékpármegosztó rendszer biciklijei a partiumi megyeszékhelyen
2025. június 16., hétfő

Csökken a Korond-patak sótartalma, de Dicsőszentmártonban ismét leáll a vízmű

Csökken a Korond-patak sótartalma – közölte Luci Ervin román vízügyi igazgató. Ez annak köszönhető, hogy kiszivattyúzzák a vizet a parajdi sóbánya omladozó régi részlege fölött, és csak a veszélyeztetett terület alatt engedik vissza a mederbe.

Csökken a Korond-patak sótartalma, de Dicsőszentmártonban ismét leáll a vízmű