Előrelépés a Székelyföldön áthaladó autópálya ügyében

Autópályát terveznek Háromszéknek is

Még ködbe vész. Autópályát terveznek Háromszéknek is

Fotó: Haáz Vince

A közúti infrastruktúráért felelős országos társaság (CNAIR) kiadta az engedélyt a Háromszéken is áthaladó A13-as Brassó–Bákó-autópálya megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére. A székelyföldi autópálya alapterve két év alatt készülhet el.

Páva Adorján

2024. szeptember 13., 11:532024. szeptember 13., 11:53

Mint ismeretes, idén tavasszal rendkívül hosszas, már-már végeláthatatlannak tűnő közbeszerzési eljárás során hirdettek győztest az autópálya alapterveinek elkészítéséért kiírt liciten. A hosszú évek óta tervezett aszfaltcsík számára 2020-ban már kijelöltek a hatóságok egy tervezőcéget, ám a nyertes Search Corporation vállalat bő két év elteltével, 2022 nyarán a szerződés felbontását kérte, mondván: nem képes elkészíteni a több mint 160 kilométeren tervezett munkálatok megvalósíthatósági tanulmányát és műszaki tervét, ugyanis nem tudja fedezni a földtani tanulmányok elvégzésének költségeit.

Autópályát terveznek Háromszéknek is Galéria

Egyelőre a tervek készülnek az autópálya megépítése még odébb van

Fotó: Haáz Vince

Rengeteg totojázás a Brassó–Bákó-autópálya ügyében

Pedig ha sikerült volna megoldani ezt a rendelkezésére álló több mint 20 millió lejből – amelyet vissza nem térítendő uniós forrásokból biztosítottak –, már 2023 nyarára végezhetett volna a munkával.

Ehelyett a hatóságoknak új közbeszerzési eljárást kellett kiírniuk 2022 novemberében, és 2023 január közepéig várták a jelentkezőket, akiket immár áfa nélkül 45 millió lejes költségvetéssel „csalogattak”. Az első kiírásra így sem érkezett ajánlat, de 2023 májusában már három pályázó „tolongott”. A román Consitrans és Explan, illetve a török Mega Mühendislik vállalat közül a tervek szerint tavaly októberig ki kellett volna választani a győztest, akinek 24 hónapot irányoztak elő a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére.

korábban írtuk

Leállósávon ragadt a Háromszéken majdan áthaladó autópálya terve
Leállósávon ragadt a Háromszéken majdan áthaladó autópálya terve

Két napon belül kétszer is határidőt módosítottak a hatóságok a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó-autópálya megvalósíthatósági tanulmányának elkészítését célzó közbeszerzési eljárásban.

Csakhogy így is csaknem fél évet várni kellett a nyertes kihirdetésére, ugyanis a CNAIR további információkat kért a közbeszerzési hatóságtól (ANAP) a földtani tanulmányok elvégzését illetően, ugyanis ezt eddig a tervezési szakaszban követelték meg a jelentkezőktől, nem a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésekor. Végül a legutóbbi, májusi határidő előtt néhány nappal kihirdették, hogy a Consitrans Kft. készítheti el (áfa nélkül) 81,2 millió lejből a tanulmányt.

A szerződést június 21-én írták alá, július 22-én közölték a közbeszerzések elektronikus rendszerében (SEAP), a CNAIR pedig most adott rajtengedélyt a legtöbb 24 hónapot igénybe vevő munkára – közölte az Economedia.ro portál.

Autópályát terveznek Háromszéknek is Galéria

Két autópályának is „helyet csinálnak” Székelyföldön

Fotó: Haáz Vince

Háromszék autópályája

A Brassó–Bákó-autópálya A13-as sztráda néven fut, miután „egyesítették” a Nagyszeben–Brassó-nyomvonallal (utóbbin a Szeben–Fogaras-szakasz már kivitelezőkkel rendelkezik, tervezési fázisban van; Szebentől egy kis megszakítással el lehet jutni egészen a magyar határig a dél-erdélyi A1-es autópályán).

A Cenk alatti és a moldvai város közötti mintegy 164 km pontos székelyföldi nyomvonaláról 2022 elején határozott a Kovászna Megyei Tanács, amikor elfogadta a megyei szakaszra vonatkozó területrendezési bizonylatot. Tamás Sándor önkormányzati vezető akkor úgy fogalmazott:

Háromszék számára kiemelten fontos ez az autópálya, hiszen a Brassó–Kézdivásárhely–Bákó-országút a legforgalmasabb útszakasza a megyének, ahol napi 15 ezer autó halad át, miközben mindössze egy-egy sávon zajlik a közlekedés”.

Ugyanakkor direkt összeköttetést biztosít a vidombáki reptérrel. „A nyomvonalról többször egyeztettünk a tervezőcéggel, minden érintett község és város polgármestere részt vett a megbeszéléseken. A végleges nyomvonal szerint a megyében mintegy 76 kilométeres szakasz épül meg, az autópálya Illyefalva területén Aldobolynál lép be, majd Berecknél hagyja el Háromszéket. Bízunk benne, hogy a kivitelezési terv elkészítését követően az építkezés is hamar elkezdődik” – adott hangot reményének a tanácselnök.

Az akkori tájékoztatás szerint a székelyföldi autópálya Kovászna megyében áthalad Illyefalva, Sepsiszentgyörgy, Uzon, Réty, Gidófalva, Maksa, Nagyborosnyó, Dálnok, Szentkatolna, Kézdivásárhely, Torja, Kézdiszentlélek, Lemhény, Kézdialmás, Bereck közigazgatási egységek területén. Közlekedési csomópont (le- és felhajtó) épül Kilyénnél, Sepsiszentgyörgynél, Rétynél, Kézdivásárhely északi és nyugati részén, valamint Lemhénynél.

A Brassó–Bákó-sztráda a második gyorsforgalmi összeköttetés lesz Erdély és Moldva között az egyesülésről is elnevezett, Marosvásárhely és Iași között építendő, onnan a Moldovai Köztársaság határáig elérő A8-as pálya után, amely Maros és Hargita megye területén halad át Székelyföldön. Előbbi megyében már kivitelezőkről is tudni, amitől még messze áll a Háromszéket is érintő autópálya.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. szeptember 13., péntek

Felújítják a városszépítő egykori magyar főépítész kolozsvári villáját

A Babeș–Bolyai Tudományegyetem áfa nélkül 20 millió lejt szán a kolozsvári Pákei-villa felújítására, melyben jelenleg a felsőoktatási intézmény Pszichológiai Intézete működik.

Felújítják a városszépítő egykori magyar főépítész kolozsvári villáját
2024. szeptember 13., péntek

Nyolcvan éve dúltak a magyar áldozatokat követelő Arad környéki súlyos harcok

1944 szeptemberében véres harcok dúltak Arad környékén, az Ópálos feletti magaslatokon és a magyar határhoz közeli településeken magyar áldozatokat követeltek az ütközetek.

Nyolcvan éve dúltak a magyar áldozatokat követelő Arad környéki súlyos harcok
2024. szeptember 12., csütörtök

Energiát, pénzt spórolhatnának a szabályozott, tudatosan megtervezett közvilágítással az erdélyi városok

A közvilágítás, az üzletek neonfényei vagy akár a szomszédos lakások világítása sokak mindennapjait, pontosabban éjszakáit megkeseríti.

Energiát, pénzt spórolhatnának a szabályozott, tudatosan megtervezett közvilágítással az erdélyi városok
2024. szeptember 12., csütörtök

Megvannak a kilövési engedélyek, indul a medvevadászat Maros megyében

Ciprian Dobre prefektus csütörtökön bejelentette, hogy idén 43 olyan medvét fognak kilőni a Maros megyében, amelyek a lakosság életét veszélyeztetik és kárt okoznak a gazdáknak.

Megvannak a kilövési engedélyek, indul a medvevadászat Maros megyében
2024. szeptember 12., csütörtök

A Moszkva tér nyitja a 24. Filmtettfesztet, ami 17 erdélyi és partiumi településen zajlik október elején

Friss magyar nagyjátékfilmek, nemzetközi díjakat nyert rövidek, kiváló egészestés dokumentumfilmek, közönségtalálkozók és egyéb kísérőprogramok várják a 24. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle közönségét.

A Moszkva tér nyitja a 24. Filmtettfesztet, ami 17 erdélyi és partiumi településen zajlik október elején
2024. szeptember 12., csütörtök

Nyugat-nílusi vírussal fertőzött férfi hunyt el Szilágy megyében

Nyugat-nílusi vírussal fertőzött férfi halt meg múlt héten Szilágy megyében – közölte csütörtökön Ligia Marincaş, a Szilágy megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) vezetője az Agerpres-szel.

Nyugat-nílusi vírussal fertőzött férfi hunyt el Szilágy megyében
2024. szeptember 12., csütörtök

Hatósági felügyelet alá helyezték Déda község korrupcióval vádolt polgármesterét

Elutasította szerdán a Maros megyei törvényszék Lucreţia Cadar dédai polgármester előzetes letartóztatásának elrendelését; az uniós alapok jogtalan megszerzésével gyanúsított elöljáró 60 napra hatósági felügyelet alá kerül.

Hatósági felügyelet alá helyezték Déda község korrupcióval vádolt polgármesterét
2024. szeptember 11., szerda

Kétszeres túljelentkezés az RMDSZ parlamenti képviselői és szenátori helyeire

Kapósak az RMDSZ parlamenti mandátumai: összesen hatvankilencen nyújtották be pályázatukat a szövetség 21 képviselői és 9 szenátori helyére, ennyien indulnának befutó helyen tulipános színekben a decemberi törvényhozási választáson.

Kétszeres túljelentkezés az RMDSZ parlamenti képviselői és szenátori helyeire
2024. szeptember 11., szerda

Megkezdték a Transzfogarasi út mentén turistalátványossággá vált „kolduló medvék” befogását

Befogják a hely hatóságok az ország leglátványosabb hegyi útján, a Transzfogarasi út mentén turistalátványossággá vált „kolduló medvéket”, mert ezek veszélyt jelentenek a turisták testi épségére – közölte szerdán Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.

Megkezdték a Transzfogarasi út mentén turistalátványossággá vált „kolduló medvék” befogását
2024. szeptember 11., szerda

Uniós pénzekkel való visszaéléssel vádolják Déda község őrizetbe vett polgármesterét

Uniós alapok jogtalan megszerzésének gyanúja miatt őrizetbe vett kedden a korrupcióellenes ügyészség (DNA) három személyt, köztük a Maros megyei Déda község polgármesterét, Lucreţia Cadart is.

Uniós pénzekkel való visszaéléssel vádolják Déda község őrizetbe vett polgármesterét