Fotó: Krónika
2007. november 29., 00:002007. november 29., 00:00
2005 óta minden évben eredményesen gazdálkodik a vállalat, amely a médiatörvény elfogadásától 2004-ig 46 milliárd forintos veszteséget halmozott fel. Közben az ingatlanjainak 95 százalékát 2002-re eladó, ezzel pedig lényegében vagyontalanná vált MTV 2006-ra rendezte tőkehelyzetét: saját tőkéje már eléri a jegyzett tőke kétharmadát. Az elnök a szükséges újjászervezés, a vállalati működés megújításának eredményeként értékelte azt is, hogy mára megfeleződött az MTV dolgozóinak létszáma, miközben megindult a maradó munkatársak továbbképzése, felkészítése a digitális kor szakmai feladataira.
Rudi Zoltán szerint az MTV-nek a jövőben is „tényszerűen és tényfeltárással kell tájékoztatnia, segítenie a társadalmi integrációt, erősítenie az összetartozás érzését, támogatnia az önszerveződő nyilvánosságot.” A televízió feladata a jövőben is a közösség szolgálata, az értékteremtés, az értékőrzés, az értékközvetítés – fejtette ki az elnök, aki az elmúlt 44 hónap fontos eredményének tartja, hogy az MTV megerősítette harmadik helyét a nézettségi rangsorban. Hozzátette: elnöksége idején három tematikus csatorna műsorkoncepciója, finanszírozási terve készült el. Ezek közül az MTV 10 tagú honlap-csoportja megvalósult, és az internetes tematikus csatorna mára piacvezető lett az online televíziós tartalomszolgáltatásban. „Ez is a jövőbe mutat” – magyarázta Rudi Zoltán, aki a főbb feladatok közt említette a határon túli magyarság hiteles tájékoztatását is.
„Amikor 2004-ben elnök lettem, az jelentett számomra kihívást, hogy vállalatvezetőként menedzseljem az átmenetet az állami televízió és a korszerű médiavállalat között. Ez sikerült. Most az a kihívás, hogy vállalatvezetőként menedzseljem azt a folyamatot, amelynek eredményeként az MTV a digitális médiatér meghatározó közszolgálati tartalomszolgáltatója lesz” – összegzett Rudi Zoltán.
Életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta a Bihar megyei törvényszék azt a háromtagú nagyváradi bűnbandát, amelynek tagjai tavaly brutálisan meggyilkolták az általuk prostitúcióra kényszerített fiatal magyar nőt, húgát pedig súlyosan sanyargatták.
Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.
Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.
Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.