2010. június 30., 10:462010. június 30., 10:46
A regisztrációt követően csapatösszerázón és bulin vehettek részt a jelentkezők, akikre a tábor egész ideje alatt számos előadás, vetélkedő és csapatépítő tevékenység vár. „Az előkészületek végéhez közeledünk, már csak a fősátor felállítása van hátra, de a szervezők folyamatosan dolgoznak. Közel 80 ember munkája van az EU-tábor előkészítésében. Reményeink szerint ugyanolyan jó hangulat vár mindenkit, mint az eddigi években” – adott hangulatjelentést a tegnap délutáni állapotokról a tábor főkoordinátora, Jakab Adorján.
A helyszín ugyan változott, de a program nagyjából a régi, a táborozók a szakmai előadásokon kívül számos egyéb, kreativitást igénylő tevékenységen vehetnek részt. A szervezők szerint a Karrier express című verseny lesz a tábor egyik fő attrakciója, ennek keretében az idei tematikára alapozva az álláskeresésben és karrierépítésben mérhetik össze rátermettségüket a résztvevők. A délutáni szabadidős tevékenységek, vetélkedők mellett számos koncertre is sor kerül, fellép a Tündérground, Murányi Tóni és zenekara, valamint a Hot Snow Storm és a Syrinx.
A nulladik nap esti szabadidős programjait követően a mai megnyitó előadás vendégei Borboly Csaba, a Hargita megyei közgyűlés elnöke, Tonk Márton, a Sapientia EMTE kolozsvári karának dékánja, Bodor László, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) elnöke, Széll Lőrincz, az Országos Sport- és Ifjúsági Hatóság alelnöke, Bende Sándor, a Gyergyó területi RMDSZ elnöke, valamint Magyari Levente, a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács elnöke.
A helyszínen áldását adja Msgr. Portik H. Kelemen pápai káplán, kanonok, gyergyói főesperes-plébános és Bíró Sándor református lelkipásztor. Ezt követően a fősátorban Markó Attila, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának államtitkára tart előadást A kisebbségek kultúrájának megőrzése a digitális jövőben címmel, majd Takács Csaba, az RMDSZ megbízott ügyvezető elnöke, valamint Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke tart előadást az ifjúsági szervezetek életgörbéjéről.
Újabb hullámban jutott magas sótartalmú víz a Kis-Küküllőbe a parajdi sóbányánál zajló hétfői munkálatok nyomán, így a folyó vizében a sókoncentráció kedden meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Sebes-Körös vízgyűjtő területére.
Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemre, a felsőoktatási intézményben 150-200 magyarországi egyetemi hallgató tanul évente – mondta kedden Markó Bálint tanulmányi rektorhelyettes.
A deficitcsökkentő intézkedések keretében a lehetséges áfaemelésnek a nyomtatott sajtóra gyakorolt hatására hívja fel a figyelmet a MÚRE. Az újságíró-szervezet a közszolgálati rádió, illetve televízió nehéz helyzetére is figyelmeztet.
Az aradi önkormányzat ellenőrző szakbizottsága technikai hiányosságokat fedezett fel a Partiumot és a Bánságot összekötő ferdekábeles hídon, ezért kötelezte a tervezőt és a kivitelezőt, hogy javítsák ki a hibákat.
Büntetőeljárást indított a Temes megyei rendőrség, miután kedden három személy – köztük egy gyermek – egy temesvári tömbház felvonójával a második emelet magasságából a mélybe zuhant.
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a 2025–2026-os tanévre 5598 tandíjmentes helyet hirdet meg az alapképzésre felvételizőknek, emellett több, mint 10 000 tandíjköteles hely áll az érdeklődők rendelkezésére.
Viharokra figyelmeztet kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Az országos vízügyi igazgatóság katasztrófavédelmi főosztályának igazgatója a hétfő esti parlamenti meghallgatásakor kijelentette, hogy a parajdi sóbányánál nincs azonnali omlásveszély, viszont a lakosság vízellátásának szempontjából nehéz a helyzet.
A kedvezménnyel az aradi önkormányzatnak az a célja, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a közösségi biciklikölcsönzést és az alternatív közlekedési eszközöket.