2023-ban Kisiratoson, a Máltai Szeretetszolgálat aradi szervezete megalapításának 30. évfordulóján mondott beszédet a 75 évesen elhunyt Puskás Bálint Zoltán
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
Hetvenöt éves korában elhunyt Puskás Bálint Zoltán jogász, volt alkotmánybíró, az RMDSZ korábbi szenátora, a romániai Máltai Szeretetszolgálat alapító tagja és tiszteletbeli elnöke.
2025. január 05., 14:272025. január 05., 14:27
2025. január 05., 15:012025. január 05., 15:01
Az életének 76. évében elhunyt néhai politikus és alkotmányjogász 1949. április 19-én született Szovátán, 1981-ben diplomázott a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem jogtudományi karán. Ezt követően líceumi tanárként dolgozott néhány évig Gyergyószentmiklósón, majd a Kovászna Megyei Kisipari Szövetkezetek Szövetségének volt jogatnácsosa, utóbb pedig elnöke.
Az 1989-es rendszerváltás Háromszéken érte, alapítója volt a magyar érdekvédelmi szervezet, az RMDSZ megyei szervezetének, amelyet három évig vezetett is.
Több mint 50 jogszabály szerzője, törvényhozói munkásságát a bukaresti Elnöki Hivatal 2000-ben a Köztársasági Érdemrend lovagi fokozatával, az erdélyi magyar közösségért és a szülőföldért végzett munkáját az RMDSZ 2002-ben Ezüstfenyő-díjjal ismerte el.
Alkotmányjogi kérdésekben szaktekintélynek tartották, a közelmúlt viharos belpolitikai eseményei – az elnökválasztás és a parlamenti választás kapcsán kialakult helyzetek – kapcsán a Krónika több ízben is kikérte a véleményét.
Ebbéli minőségében tavaly és tavalyelőtt is látogatást tett az Arad megyei Kisiratoson: 2023-ban a Máltai Szeretetszolgálat megalapításának 30., 2024-ben a kisiratosi szervezet megalakulásának 25. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen szólalt fel. Utóbbin a Krónikának elmondta:
Puskás Bálint Zoltán halálhírét többek között az RMDSZ szövetségi elnöke, Kelemen Hunor is megosztotta a közösségi oldalán, egyúttal részvétét fejezve ki a családnak. Az RMDSZ elnöke úgy jellemezte: „örökmozgó embere volt a romániai magyarságnak, az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának egyik élharcosa.”
A Maros alacsony vízszintjének köszönhetően egy középkori monoxylon, egy darab fatörzsből kivájt csónak maradványai kerültek felszínre Arad közelében. A régészek gyanítják, hogy egykoron sószállításra használt vízi alkalmatosságról van szó.
Az idegenforgalom fejlesztése mellett a környezetkímélő közlekedést is bátorító beruházás lesz „a király útja” elnevezésű új műút az Arad megyei Marospetres és a Hunyad megyei Alváca között: elektromos töltőállomást is kiépítenek a Zaránd-hegységben.
Visszahelyezik a kolozsvári Szent Mihály-templom falára a régi, barokk oltárképet. Az alkotó kilétére a most befejeződött restaurálás nyomán derült fény.
Illegális fakitermelésen érték tetten azt a három Maros megyei férfit, akit a nyárádszeredai rendőrök 24 órára őrizetbe vettek.
Reneszánsz muzsikával, táncházzal, valamint a korabeli zenei hagyományokat megidéző kórusművekkel ünneplik idén is az igazságos király születésnapját Kolozsváron. Mátyás király emléke előtt színes programsorozattal tisztelegnek.
Huszonöt év letöltendő börtönre ítélte hétfőn a Temes megyei törvényszék azt az orvostanhallgatót, aki tavaly márciusban Temesváron 50-nél több késszúrással megölte a barátnőjét, aki a diáktársa is volt. A gyilkosságért nemcsak szabadságvesztés járna.
Országszerte különösen hideg lesz ezen a héten, fagypont alatti csúcsértékekkel, jövő héten azonban felmelegszik az idő, 12 Celsius-fok körüli maximumokra is számítani lehet.
Fagyra és havazásra vonatkozó elsőfokú figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Az elmúlt 24 órában 89 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 92 személynek nyújtottak segítséget – tájékoztatott hétfőn a Facebook-oldalán a Salvamont.
Kisiklott egy személyvonat hétfőn reggel a Kovászna megyei Málnásfürdő és Sepsibükszád között – közölte a Román Vasúttársaság (CFR).
szóljon hozzá!