2012. április 20., 09:172012. április 20., 09:17
„Nem számítottam rá, hogy ennyi lehetőségünk lesz, de ezekkel sajnos nem éltünk – nyilatkozta Guardiola azt követően, hogy tanítványai számos hatalmas helyzetet puskáztak el. – Tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz, de meglátjuk majd a visszavágón. Sohasem könnyű a Stamford Bridge-en játszani. A visszavágón is megpróbálunk majd minél több helyzetet kidolgozni, de ez nagyon nehéz egy ilyen mélyen védekező csapat ellen.”
A spanyolok hiába birtokolták 72 százalékban a labdát, a Chelsea egyetlen, a kapu felületét érő lövésével megnyerte a meccset – Drogba egy ellentámadás során a bal szélen meglépő Ramires remek passzát értékesítette közelről az első félidő hosszabbításában. A Barcelonának ez volt a 63. tétmérkőzése a szezonban, és mindössze a harmadik vereségét szenvedte el. A BL-ben 16 meccs után kapott ki újra, tavaly február 16-án az Arsenallal szemben maradt alul. A katalánoknak még a keddi visszavágó előtt az ősi rivális Real Madrid elleni szombati bajnokin is helyt kell állniuk.
A Chelsea-t irányító Roberto Di Matteo nem véletlenül dicsérte csapata védekezését, amelyből a második félidőben még Drogba is alaposan kivette a részét. „A Barcelona azt játszotta, amit szokott. Kivételes stílusban, nagyszerű játékosokkal. Nekünk le kellett szűkítenünk a területeket, amennyire csak lehetett. Az egész csapat kiválóan védekezett.” Az olasz szakember hozzátette, kemény visszavágóra számít.
„Nem gondolom, hogy mi lennénk a párharc esélyesei. Nagyon nehéz dolgunk lesz a Camp Nouban, de hinnünk kell benne, hogy gólt szerzünk. A legjobbunkat kell nyújtanunk.”
Kezdő vállalkozásokat támogató központ nyílt meg pénteken Sepsiszentgyörgyön, a Start Venture Studio (Start VS) feladata, hogy segítse a helyi startup-cégek nemzetközi terjeszkedését – tájékoztatta a szervezet pénteken az MTI-t.
A Hargita megyei hegyimentők pénteken figyelmeztették a hegyitúrák kedvelőit, hogy a földcsuszamlások és sziklaomlások miatt a következő napokban kerüljék a Balánbányáról az Egyes-kőre vezető kék kereszttel jelzett túraösvényt.
Harmadfokú (vörös jelzésű) árvízkészültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Feketeügy Kovászna megyei szakaszára.
Az elmúlt hetek esőzései következtében víz alá került a tavaly átadott bözödújfalusi Összefogás templomának hajórésze. Szász Levente Loránd erdőszentgyörgyi polgármester a Krónikának elmondta, egyelőre nem aggódnak.
A parajdi sóbányában bekövetkezett vízbetörés következtében közvetlenül fenyegető veszélyhelyzet alakult ki – állapítják meg erdélyi geológusok egy május 30-án közzétett szakmai állásfoglalásban.
Jövő heti erdélyi látogatása során Parajdot is felkeresi Sulyok Tamás – ezt maga a köztársasági elnök jelentette be pénteken Facebook-oldalán.
Az Erdélyi Református Egyházkerület gyűjtést hirdet a székelyföldi árvízkárosultak számára.
Antal Lóránt Hargita megyei RMDSZ-es szenátor csütörtök este a parajdiakkal találkozott egy nagygyűlés keretében. A politikus a Krónikának elmondta, hogy meg kell találni a tragédia felelőseit.
Továbbra is súlyos az árvízhelyzet Erdély keleti részén, Hargita megye mellett Brassó és Kovászna megyében is komoly gondokat okoz a lezúdult hatalmas mennyiségű eső.
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) megnyitotta hivatalosan 23. karát, az Orvos- és Egészségtudományi Kart.