Súlyos tűzvész pusztította el Szilágy megye egyik legjelentősebb néprajzi emlékét
Fotó: ISU Sălaj
Súlyos tűzvész pusztította el Szilágy megye egyik legjelentősebb néprajzi emlékét, a Csizér községben található Lupuț-portát, közismert nevén Horea házát. A történelmi jelentőségű parasztház és a hozzá tartozó épületek is porrig égtek. A tűz keletkezésének okát még vizsgálják.
2025. július 25., 19:322025. július 25., 19:32
A Szilágy megyei Csizér községben található legrégebbi és néprajzi szempontból legjelentősebb paraszti porta – a Lupuț-ház, más néven Horea háza – pénteken teljesen leégett.
A graiulsalajului.ro portál beszámolója szerint
A riasztás 2025. július 25-én 13:11-kor érkezett a 112-es segélyhívóra.
A Szilágy Megyei Katasztrófavédelem (ISU Sălaj) közleménye szerint a bevetésre négy víz- és habsugárral felszerelt tűzoltókocsit, egy vízszállító tartálykocsit, valamint egy magasból mentő járművet vezényeltek ki Zilah tűzoltóegységétől és a Szilágysomlyói szekciótól.
A tűz érkezéskori helyzetértékeléséből kiderült: a lángok három, múzeumként működő parasztházat borítottak be, mintegy 300 négyzetméteren, valamint az általános iskola egyik szárnyának tetőszerkezetét is elérték, körülbelül 400 négyzetméteren. Személyi sérülés nem történt.
A tűzeset okát a beavatkozás lezárása után állapítják meg – áll a közleményben.
A csizéri Lupuț-ház
A Lupuț család egykori portája négy hagyományos falusi épületből állt: egy lakóházból, egy hagyományos csűrből, egy raktárból, valamint egy olajsajtoló egységből. Az épületegyüttes a 18. század első felében épült származott, és történelmi műemlékként tartották nyilván. A parasztházat 2018 szeptemberében teljes körűen felújították egy európai uniós támogatású projekt keretében, amelyet a Nemzeti Vidékfejlesztési Programon (PNDR) keresztül valósítottak meg. A projekt teljes költsége 174 055 euró volt, amit az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap, valamint a román kormány finanszírozott. A ház nevét az utolsó lakójáról, Lupuț Ioanról kapta.
A néphagyomány szerint a híres parasztfelkelés vezére, Horea (polgári nevén Vasile Ursu), 1773-ban itt élt egy övid ideig, miközben részt vett a falu híres fatemplomának építésében. Ez a templom ma már a kolozsvári Romulus Vuia Néprajzi Parkban tekinthető meg. Ezért is nevezi a közösség a házat Horea házának.
A tudomány nemzetközi, de a tudós hazafi, így elvárható a magyar tudósoktól, hogy a nemzetközi tudomány szolgálata mellett saját nemzetük megerősítésén dolgozzanak – hangoztatta Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombaton Tusnádfürdőn.
Orbán Viktor miniszterelnök a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem hagyományos előadása után idén is maradt a színpadon, hogy válaszoljon a közönség több esetben igencsak személyes jellegű kérdéseire.
A román-magyar párbeszéd közös jövőnk tekintetében nélkülözhetetlen, Erdély és benne az erdélyi magyarság ügye a román partnerek, barátok nélkül megoldhatatlan – hangoztatta Tőkés László szombaton az erdélyi Tusnádfürdőn.
Narancssárga és sárga jelzésű riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a várható zivatarok miatt.
Saját belső felméréseink szerint ha most vasárnap lennének az országgyűlési választások, akkor 106 egyéni választókerületből 80-at mi nyernénk, ami fölényes győzelem, elsöprő többség – jelentette ki Orbán Viktor a Tusványoson.
Egy fiatal férfit üldözőbe vett egy medve a Cenk és a Keresztényhavas közötti túraútvonalon. A túrázót végül a csendőrség mentette meg.
A nemzeti kisebbségek jogainak hatékony érvényestéséhez szükség van arra, hogy a közösséget képviselő etnikai pártok bejussanak a parlamentbe, és ott legyenek a döntéshozatalnál.
A magyar kormány nemzetpolitikájának sikerességét és a további együttműködés szükségességét hangsúlyozták a külhoni magyar politikai szervezek vezetői pénteken az erdélyi Tusnádfürdőn.
Több mint húsz évvel a bezárása után végleg lebontják a nagybányai strandot. A helyén egy korszerű aquapark épül, amelyet részben uniós támogatással valósítanak meg, és amely régóta várt beruházás a város lakói számára.
A hosszan tartó szárazság következtében teljesen kiszáradt a Tőz folyó és a Timercsa-patak Arad megye észak-nyugati részén, az Erdőhát vagy Körösköz nevű tájegységben.
2 hozzászólás