Három évvel idősebb testvére légfegyverrel meglőtt egy gyermeket Maros megyében, az áldozat mellkasi sérülései annyira súlyosak voltak, hogy a helyszínre érkező mentők már nem tudták megmenteni az életét. A rendőrség eljárást indított a tragádia nyomán.
2021. május 03., 19:202021. május 03., 19:20
2021. május 03., 19:352021. május 03., 19:35
Maria Salanţa, a Maros megyei rohammentőszolgálat (SMURD) vezetője azt nyilatkozta az eset kapcsán, hogy a mentőorvosok körülbelül a baleset bekövetkezte után 14 perccel érkeztek a helyszínre, a Maros megyei Mezőpanit és Mezőmadaras határában, egy erdő szelére. A gyermeket eszméletben állapotban találták meg, leállt a szíve és a légzése is.
A tragédia hétfőn délután három óra körül történt, egy erdő szélén Mezőpanit és Mezőmadaras között. A fiút közelről lőtték meg egy légfegyverrel, aminek következtében a tüdeje és valószínűleg a szíve is sérült, átlyukadt, de pontosabbat csak az igazságügyi szakértők vizsgálta után lehet majd tudni.
Emanuela Farcaş, a Maros megyei rendőr-főkapitányság szóvivője a News.ro portálnak úgy nyilatkozott, hogy az előzetes vizsgálat szerint az ötéves gyermeket nyolcéves testvére lőtte mellkason. A két gyerek a szüleivel és több más személlyel a környéken piknikezett, amikor az idősebb testvér egy sűrített levegővel működő fegyvert talált, és miközben a fegyvert nézegette, véletlenül meglőtte testvérét. Nem hivatalos információk szerint a fegyver egy erdőőr tulajdona, aki engedéllyel birtokolja a puskát, ám vélhetően úgy rakta le, hogy ahhoz hozzáférhettek a gyerekek is.
A rendőrség a marosvásárhelyi ügyészség koordinálásával büntetőeljárást indított a gyermek halálának körülményeinek pontos megállapítása érdekében.
Az Erdélyi-szigethegységben lévő Vârtop üdülőfaluban táborozó diákok egy csoportját szállították kórházba kedd éjjel ételmérgezés gyanújával.
A Kolozsvártól bő húsz kilométerre fekvő Magyarfenesen áthaladó főúton sokan megállnak a László-Rigó porta előtt friss zöldségért. Videós riportunkban a gazdacsalád farmbéli teendőit jártuk körül.
Több mint 50 százalékkal megemelték az Aradi Nemzetközi Repülőtér igazgatótanácsi tagjainak a havi illetményét, de az intézmény többségi tulajdonosa, a megyei önkormányzat elnöke megvétózta a fizetésemelést.
A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) tájékoztatása szerint 18 óráig számos erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás.
Európai szintű támogatást kapott a romániai ösztöndíjak megnyirbálása ellen fellépő diákmozgalom. Az EU-s diákszervezetek támogatásának jelentőségéről, a nyugat-európai ösztöndíjrendszerek jó gyakorlatairól Kassay Ákos, a MAKOSZ külügyi referense beszélt.
Régóta nyomoz a rendőrség annak a 37 éves Maros megyei férfinak a bűnügyeiben, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta élettársára a lakást Mezőméhesen. A férfi ellen több bűncselekmény miatt folyik eljárás.
A Temes megyei rendőrség keresi azt a személyt, aki megrongálta a magyar nyelvű táblát a temesvári református templomon, ahol Tőkés László szolgált.
Körözést adott ki a rendőrség kedden egy 37 éves Maros megyei férfi ellen, aki a gyanú szerint reggel felgyújtott egy házat Mezőméhesen. A tűzben egy fiatal nő életét vesztette.
A duális képzést népszerűsíti a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) új képzési formaként: a hallgatók a felsőfokú tanulmányaik végzésével egy időben egy munkáltatónál is gyakorlatozhatnak, kipróbálhatják az egyetemen tanultakat.
A tordai sóbányában is sürgős biztonsági és megerősítő munkálatokra van szükség, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló tragédia. Slănic Prahova hatalmas sóbányája is veszélyben van.
szóljon hozzá!