És ami ebből nekünk, magyaroknak is nagyon fontos, hogy nincs kölcsönrecept: saját magunknak kell kitalálni, megfőzni, megenni, és remélhetőleg jóllakni.

– Ha jól tudom, a könyvben öt különböző szcenáriót bont ki. Nem kérem, hogy mind az ötöt vázolja fel, de mégis van-e ezek között olyan, ami Magyarország szempontjából „rokonszenves”?

– Nincs. És azért is szedtem össze ezt az öt szcenáriót. Hogy csak a két szélső pólust említsem: az egyik azzal számol, hogy az Amerikai Egyesült Államok megőrzi hegemón pozícióját, a másik meg azzal, hogy az Amerikai Egyesült Államok elveszíti azt, és új hegemón jön Kína személyében, aki innentől kezdve domináns lesz az egész világrendben.

Ez olyan, mint a természeti törvényszerűségek. Reggel feljön a nap, este meg lemegy. Azon kár lamentálni, hogy miért jön fel, meg miért megy le mindennap. Mi annyit tehetünk, hogy eldöntjük, ha följön a nap, akkor mit csinálunk. Tehát ez a könyv megpróbálja ennek szellemében végigvezetni az olvasót a magyar stratégiai gondolkodás kulcspontjain, illetve a világrend átalakulására adott válaszok legfontosabb intellektuális csomópontjain.

– Azontúl, hogy elmélyülünk a geopolitikai kérdésekben, látva a könyv forrásjegyzékét, muszáj megkérdeznem: azzal együtt is, hogy Ön ott van az események „sűrűjében”, azaz személyes tapasztalatok alapján is rálát a dolgokra, mennyire volt nagy munka ezt a könyvet megírni?

– A könyvírás nagy munka, komoly dolog. Azért van benne ennyi szakirodalom meg lábjegyzet, mert az elmúlt egy évben azt tapasztaltam, hogy amikor a konnektivitás stratégiáról kezdtem el beszélni, azzal támadtak, hogy ez illuzórikus, légvárakra épülő, kivitelezhetetlen, a világban zajló események félreértésén alapuló elképzelés. Ezért is írtam meg a könyvet. Itt van, tessék: a nyugati világban és a nyugaton kívüli világban így látják az átalakulást, így látják Magyarország lehetséges szerepét, Európa helyzetét, így látják a körülöttünk zajló eseményeket. Lehet kritizálni, amit mondunk, de azt mondani, hogy légvárakra építünk, és ennek nincs egy nagyon erős intellektuális és nemzetközi megalapozása, azt nem lehet állítani.

– Ennek a gondolatnak a mentén remél is valamit a könyvtől? Olyan értelemben, hogy akár egy magyarországi politikus kollégája, aki eddig támadta, végig olvassa, és valami lecsapódik benne, vagy akár az angol megjelenés után Nyugat-Európában valaki egyszer csak azt mondja: a szerzőnek igaza van.

– Illúzióim nincsenek. Arra, hogy egy olyan politikus elolvassa, aki eddig támadott, és utána majd azt mondja, hogy neked volt igazad, nem támadlak tovább, hanem melléd állok, kevés esélyt látok. De nagyon fontos, hogy a magyar olvasóközönséghez minél szélesebb körben eljusson a kötet és a benne kifejtett gondolat, főleg azért, mert azt látom, az embereket érdekli, hogy mi történik a világban. A tömegkommunikációban leegyszerűsödtek az üzenetek, de úgy tapasztalom, hogy sokan vannak, akik szívesen olvasnak, gondolkodnak ilyen témákról egy ötperces interjú meghallgatásán túl is.

– Aktuálpolitikai kérdésre kitérve: épp attól hangos Brüsszel, hogy Charles Michel, az Európai Tanács elnöke európai parlamenti képviselőnek indul, így ideiglenesen Orbán Viktor miniszterelnök is lehetne a testület vezetője. Reálisnak tartja ezt a forgatókönyvet?

– Először is minden ilyen esetben, ahogy a miniszterelnök úr mondta, stratégiai nyugalmat javaslunk. Két dolog biztos. Az egyik az, hogy lesz európai parlamenti választás. Szerintünk ez fontos választás, meg szeretnénk változtatni Brüsszelt, és arról szeretnénk meggyőzni a magyar választópolgárokat, hogy támogassanak minket abban, hogy olyan képviselőket küldjünk Brüsszelbe, akik az ország érdekében, és nem az ország ellenében dolgoznak. Ez utóbbiból kevesebbet, az előbbi kategóriából többet kellene küldeni.

Ráadásul a magyar elnökség az egyik legtapasztaltabb elnökség lesz, mert mi vagyunk az egyetlen kormány, amely volt már egyszer ilyen szerepben, és most második alkalommal kerül ránk a sor. Tudjuk, mi a munka, tudjuk, hogy kell jól csinálni, tudjuk, mi a feladat. Hírként az merült fel, ha úgy alakul, hogy a belga választáson az Európai Tanács mostani elnöke egyáltalán elindul, ha megszavazzák, és EP-képviselő lesz belőle, és ha az Európai Tanács nem tud választani tanácselnököt meghatározott határidőn belül, akkor átmeneti időre a soros elnöki tisztséget ellátó ország kormányfője lép az Európai Tanács élére is.

Jelen pillanatban ezzel nem foglalkozunk, majd meglátjuk, hogyan alakul.

– Bennünket Erdélyben azért is foglalkoztat különösen a kérdés, mert a hír nyomán a kormányzó román liberális pártból (PNL) kiszivárgott információk szerint Bukarestben felmerült egy forgatókönyv, miszerint Klaus Iohannis lemond az államfői tisztségről, hogy megpályázza a magas rangú funkciót. Miként vélekedik erről?

– Orbán Viktor miniszterelnök úr nem szeretné megpályázni az Európai Tanács elnökségét, tehát ha nem tudnak a meghatározott időn belül valakit megválasztani, akkor az európai uniós jogszabályokban meghatározott dolgok történnek, amiben ha nekünk van szerepünk, van, ha nincs, nincs. Egyébként sok sikert kívánunk minden román aspiránsnak, hogy induljon európai pozíciókért.

– Ha már a helyi viszonyokat emlegettem: Romániában van egy elég komoly román nemzetiségű, mondjuk úgy, rajongóbázisa Orbán Viktor kormányfőnek. A román választópolgárok jelentős része arra vágyik, hogy az ő politikusa is hasonló határozottsággal képviselje hazája érdekeit az EU-ban és a világpolitikában. Ön szerint ez hogy lehetséges egy olyan környezetben, ahol azért elég rendszeresen riogatnak azzal, hogy Magyarország vissza akarja venni Erdélyt?

– Igen, mi is látjuk ezeket a közvélemény-kutatásokat, hogy a szomszédos országokban a magyar kormányfő a legnépszerűbb politikusok egyike. Örülünk ennek, mert ez tulajdonképpen visszavezet a könyvhöz. Az egész könyv kiinduló gondolata az, hogy Magyarország akkor tud sikerstratégiát vinni, ha kulcsállamként lép fel, és a kormány a nemzetközi vitákban az egész térség és a térségben élő összes állampolgár – nemzetiségi hovatartozástól függetlenül – véleményét képviseli.

Vegyük például a háború ügyét, illetve a háború és a béke kérdését: Nyugat-Európában, Brüsszelben abszolút kisebbségben van az a vélemény, hogy ez a háború nem jó nekünk, nem jó Európának, nem jó a térségnek, de ez itt, a Kárpát-medencén belül domináns vélemény. Ezt pedig csak Magyarország képviseli – kvázi a térségi emberek többségének véleményét nagyon nyíltan felvállalva az európai, illetőleg a globális politikai színtéren. Valószínűleg ennek köszönhető a miniszterelnök és Magyarország népszerűsége.