Fotó: Biró István
2010. április 09., 09:162010. április 09., 09:16
A polgármesteri hivatal gazdasági igazgatója, Kiss Imola közgazdász szerint dúsgazdag, hatalmas udvarral rendelkező vásárhelyiek ismeretség, kapcsolatok útján elérték, hogy udvarukat mezőgazdasági területnek nyilvánítsák, és így minimális adót fizetnek, miközben a belvárosban lakó kisnyugdíjasok udvaraikért lepengetik az évi több száz lejt.
„Rendet kell teremteni ezen a téren. Nem fogadható el az, hogy a magántulajdonban levő telkek, udvarok, kertek 60 százaléka mezőgazdasági területként van bejelentve, és így minimális adót fizetnek utánuk a tulajdonosok. Akik becsületesen, udvarként jelentették be a házuk körüli telket, hetvenszer akkora adót pengetnek le, mint az ügyeskedők” – hangsúlyozta a Krónikának az igazgató. Mint mondta, 1990 után mindenki saját maga nyilatkozott arról, hogy mekkora telek után milyen típusú adót kell fizetnie.
Az önkormányzat a napokban felszólítást juttat el a háztulajdonosokhoz, melyben felkérik őket, hogy június 30-áig nyilatkozzanak arról: mekkora terület van a házuk körül, s erre milyen típusú adót fizetnek. Ha szántóként, legelőként, szőlősként, gyümölcsösként használnak belterületeket, azt is bizonyítaniuk kell. Ellenkező esetben a teljes háztáji telek udvarnak minősül, és ekként kell az illető tulajdonosnak adót fizetnie.
„Akik mezőgazdasági terület után adóznak, azoknak bizonyítványt kell felmutatniuk a mezőgazdasági igazgatóságtól arra vonatkozóan, hogy valóban ilyesmivel foglalkoznak” – mondta Kiss Imola, aki szerint topográfus ellenőrzi majd a nyilatkozatok helyességét, valós voltát. Az igazgató becslése szerint, ha az 500 hektárnyi marosvásárhelyi belterületért megfelelően fizetnének a tulajdonosok, évi egy-két millió lejes bevételtöbblete származna a városnak.
De ennél is fontosabb szempont az, hogy mindenkinek igazságosan, méltányosan kellene részt vállalnia a közteherviselésből. Kiss Imola helyteleníti, hogy az RMDSZ-tanácsosok a határozat életbeléptetésének az elnapolását kérik, mert szerinte ezt az ügyet sürgősen rendezni kellene. „Már több mint egy éve zajlik a vita, és már három változata létezett ennek a határozatnak. Nem tudom, mi lehet ellene a kifogás” – mondta.
„Az RMDSZ-frakció utólag úgy döntött, kéri a határozat visszavonását, mivel a tervezetet nem tárgyalták meg a költségvetési szakbizottságban, nem volt eléggé alátámasztva. Pontosan tisztázni kell, mi számít udvarnak és mi kertnek” – magyarázta a Krónikának Csegzi Sándor alpolgármester. Az elöljáró szerint azért sem jó év közben változtatni az adószinteket, mert sokan már egész évre kifizették az adót – az addigi besorolás alapján. A prefektúra még nem hagyta jóvá a határozatot. Marius Paşcan prefektus Dorin Florea feltétlen híveként valószínűleg nem vétózza meg a tanács döntését, ugyanis a polgármester sürgősen rendezni szeretné a telekadó ügyet.
Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.
Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.
Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.