2012. február 08., 09:282012. február 08., 09:28
Néhányan vissza is mondták a bérlakást, ám a többség kénytelen előteremteni a költségekre a pénzt, mert nincs hova költöznie. Sztakics Éva sepsiszentgyörgyi alpolgármester a Krónikának elmondta, arra kérik a fiatalokat, tartsanak ki, abban bízva, hogy sikerül módosítani a vonatkozó jogszabályt. Az önkormányzat a fejlesztési minisztériumnak jelezte, hogy differenciált díjszabást kellene bevezetni, hiszen Bukarestben nem annyi a bér, mint Sepsiszentgyörgyön, mint ahogy Ozsdolán sem lehet annyi pénzt elkérni, mint egy városi lakásért.
Akik betöltötték a 35 évet, és lejárt az ötéves kedvezményes szerződésük, a piaci átlagnál sokkal magasabb bért fizetnek az ANL-s lakásokért, ugyanez vonatkozik az ingatlanok eladási árára is, hiszen például Sepsiszentgyörgyön nagyon sok a négyzetméterenkénti 409 euró, magyarázta Sztakics Éva. A magas bérek miatt sokan panaszkodnak az önkormányzatnál, de eddig csak néhányan mondták vissza a lakást, amelyet azonnal kiutalnak, hiszen több százan vannak a várólistán. Az alpolgármester hangsúlyozta, az önkormányzat tehetetlen, a jogszabály nem teszi lehetővé az engedményeket, így csak a törvénymódosításban bízhatnak.
Sepsiszentgyörgyön eddig még egyetlen ANL-s lakást sem vásároltak meg, így ezek építése is leállt, hiszen a minisztérium tervei szerint az eladásból befolyt összegekből építenének újabbakat. Kernászt Huba ötéves szerződése idén lejárt, januárban már emelt bért kellett fizetnie, s mint mondta, a közköltséggel együtt a számla meghaladta az ezer lejt. „Öt évig jelképes összeget fizettünk, ez tényleg segítséget jelentett, februárban azonban kiköltöztünk. A többség ennyi idő alatt sem tud annyi pénzt megtakarítani, hogy lakást vásároljon. Mi is beköltöztünk a szüleimhez, amíg falun megépül a házunk” – magyarázta a fiatalember. Kernászt Huba szerint az lenne a megoldás, ha a béreket és az árakat annak függvényében határoznák meg, hogy hol van a lakás, és azon a településen éppen milyenek a piaci árak.
Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.
Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.
A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.