Diszkriminált Ráduly?

Csíkszereda – Elmarasztalta a CNA a Fun Fm-et. Elmarasztalta az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) a csíkszeredai Fun Fm rádió műsorvezetőjét, amiért nem szólt rá Ráduly Róbert Kálmán helyi polgármesterre, aki egy élő műsorban közvetett módon ugyan, de bevándorlóknak nevezte a Székelyföldön élő románokat.

2007. június 07., 00:002007. június 07., 00:00

„A franciaországi elnökválasztás, s azt követő incidensekről volt szó” – idézte fel lapunknak az ezelőtt két héttel, május 22-én sugárzott műsorban elhangzottakat Günther Ottó, a rádióadó főszerkesztője. Mint hangsúlyozta, a polgármester nem beszélt a románokról, csupán általánosságban bevándorlókról szólt. Ráduly, a főszerkesztő elmondása szerint egyfajta párhuzamot vont, kifejtve, amint Franciaországban, Párizs külvárosában a bevándorlók „háborogtak”, és gyújtogatták az autókat, „úgy itthon, a Munkácsy-kiállítás kapcsán is háborognak a bevándorlók”. Ráduly kijelentésével arra utalt, hogy az egyik román nyelvű országos napilap felrótta a csíkszeredai Munkácsy Mihály kiállítás szervezőinek, hogy a megnyitóra nem hívtak meg egyetlen román személyiséget sem.

A CNA szóbeli figyelmeztetésben részesítette a csíkszeredai rádiót. Az audiovizuális tanács elnöki teendőit ideiglenesen ellátó Gáspárik Attila lapunknak elmondta, lakossági feljelentés alapján került a testület figyelmébe a csíkszeredai történet. Mint mondta, a levél hangneméből ítélve, valaki olyan írta, aki „szándékosan vadászta a dolgot”. „Oda kellene figyelnünk azokra a dolgokra, amelyek, ha fordítva történnek, és teszem azt bennünket hontalanoznak le, számunkra is zavaróak” – fejtette ki Gáspárik. Hozzátette: a műsorvezetőnek csakis annyit kellett volna tennie a helyzet „megmentéséért”, hogy konkrét példát kérjen a polgármester kijelentésére. „Sértő volt egy Marosvásárhelyen születettnek is. Diszkrimináció esete forgott fenn” – fejtette ki blogjában Gáspárik.

„Aki úgy érzi, hogy bevándorló, és magára is veszi, az akkor bevándorló” – reagált röviden az olvasói feljelentésre és CNA-elmarasztalásra Ráduly, hozzátéve, az emberek csak az igazságot szokták magukra venni.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 31., szombat

Parajdra és Háromszékre látogat Nicușor Dan államfő

Parajdra, majd Háromszék árvizek által sújtott településeire látogat el szombaton Nicușor Dan államfő – a hírt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök jelentette be egy rövid videóban, amelyet a Facebook-oldalán tett közzé.

Parajdra és Háromszékre látogat Nicușor Dan államfő
2025. május 31., szombat

Elhunyt Nagy Benedek közíró, helytörténész, politikus, volt 1956-os politikai elítélt

Életének 89. évében, május 30-án elhunyt Nagy Benedek erdélyi magyar közíró, helytörténész, politikus, volt 1956-os politikai elítélt. Halálhírét Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere jelentette be Facebook-oldalán.

Elhunyt Nagy Benedek közíró, helytörténész, politikus, volt 1956-os politikai elítélt
2025. május 31., szombat

Gazdasági miniszter: mintegy 300 millió lejt fordítunk a parajdi bánya megmentésére

A gazdasági minisztérium és a környezetvédelmi minisztérium kormányhatározatot dolgoz ki egy 300 millió lejre becsült sürgősségi beruházásról a parajdi sóbányában kialakult helyzet megoldására – jelentette be pénteken Bogdan Ivan gazdasági miniszter.

Gazdasági miniszter: mintegy 300 millió lejt fordítunk a parajdi bánya megmentésére
2025. május 30., péntek

Kezdő vállalkozásokat támogató központ nyílt Székelyföldön

Kezdő vállalkozásokat támogató központ nyílt meg pénteken Sepsiszentgyörgyön, a Start Venture Studio (Start VS) feladata, hogy segítse a helyi startup-cégek nemzetközi terjeszkedését – tájékoztatta a szervezet pénteken az MTI-t.

Kezdő vállalkozásokat támogató központ nyílt Székelyföldön
2025. május 30., péntek

Sziklaomlás történt az Egyes-kőre vezető túraösvények egyikén

A Hargita megyei hegyimentők pénteken figyelmeztették a hegyitúrák kedvelőit, hogy a földcsuszamlások és sziklaomlások miatt a következő napokban kerüljék a Balánbányáról az Egyes-kőre vezető kék kereszttel jelzett túraösvényt.

Sziklaomlás történt az Egyes-kőre vezető túraösvények egyikén
2025. május 30., péntek

Harmadfokú árvízkészültség van érvényben szombat reggelig a Feketeügy folyón

Harmadfokú (vörös jelzésű) árvízkészültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Feketeügy Kovászna megyei szakaszára.

Harmadfokú árvízkészültség van érvényben szombat reggelig a Feketeügy folyón
2025. május 30., péntek

Elárasztotta a víz a bözödújfalusi templom hajóját, de egyelőre nincs ok aggodalomra

Az elmúlt hetek esőzései következtében víz alá került a tavaly átadott bözödújfalusi Összefogás templomának hajórésze. Szász Levente Loránd erdőszentgyörgyi polgármester a Krónikának elmondta, egyelőre nem aggódnak.

Elárasztotta a víz a bözödújfalusi templom hajóját, de egyelőre nincs ok aggodalomra
2025. május 30., péntek

A geológusok lakosságvédelmi zóna kijelölését sürgetik Parajdon

A parajdi sóbányában bekövetkezett vízbetörés következtében közvetlenül fenyegető veszélyhelyzet alakult ki – állapítják meg erdélyi geológusok egy május 30-án közzétett szakmai állásfoglalásban.

A geológusok lakosságvédelmi zóna kijelölését sürgetik Parajdon
2025. május 30., péntek

Parajdra látogat Sulyok Tamás, aki anyagi támogatást is nyújt a leginkább rászoruló közösségeknek

Jövő heti erdélyi látogatása során Parajdot is felkeresi Sulyok Tamás – ezt maga a köztársasági elnök jelentette be pénteken Facebook-oldalán.

Parajdra látogat Sulyok Tamás, aki anyagi támogatást is nyújt a leginkább rászoruló közösségeknek
2025. május 30., péntek

Gyűjtést hirdet a székelyföldi árvízkárosultak számára az Erdélyi Református Egyházkerület

Az Erdélyi Református Egyházkerület gyűjtést hirdet a székelyföldi árvízkárosultak számára.

Gyűjtést hirdet a székelyföldi árvízkárosultak számára az Erdélyi Református Egyházkerület