Diószegi László párbeszédet sürget a lelátón tomboló magyarellenességgel szemben

Ismét dúl az idegengyűlölet a romániai lelátókon, miután magyarellenes skandálások zavarták meg a Kolozsvári Universitatea és a Sepsi OSK mérkőzését az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 6. fordulójában, és az incidens miatt a játékvezető leállította a találkozót 10 percre. Miközben a háromszéki együttes győzelemmel „válaszolt” a provokációra, Diószegi László klubtulajdonos a Krónikának elmondta, párbeszédet kezdeményez a gyűlölködés megfékezése érdekében. Már csak azért is, mivel a kolozsvári mérkőzés óta maga is rengeteg gyűlölködő és fenyegető üzenetet kapott.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2022. augusztus 23., 19:402022. augusztus 23., 19:40

2022. augusztus 24., 10:442022. augusztus 24., 10:44

Mint arról beszámoltunk, kiviselték magukat a Kolozsvári Universitatea labdarúgócsapatának szurkolói, a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK elleni mérkőzésen magyarellenes megnyilvánulásokkal provokáltak és pirotechnikai eszközökkel zavarták meg a játékot. Sebastian Colțescu játékvezető az összecsapás 25. percében félbe is szakította a hétfő késő délutáni találkozót, mintegy tízpercnyi kényszerpihenő után folytatódhatott csak a küzdelem a Szuperliga hatodik fordulójában.

A Szamos-parti együttes ultrái, a „vörössapkások” (Șepcile Roșii) nem először viselkednek botrányosan, együttesük csapatkapitánya, Romario Pires pedig hiába próbálta csitítani a Magyarország és a magyarok ellen skandálókat, azok nem hallgattak rá.

A „Ki a magyarokkal az országból!” bekiabálás már visszatérő rigmusnak számít, az U-sok viszont molinókkal is „készültek”.

Az egyiken „1920. június 4., 1919. augusztus 4. Székelyföld nem létezik” felirattal üzentek – felemlegetve a trianoni békediktátum, valamint a román hadsereg budapesti bevonulásának dátumait –, a másikon pedig az állt: „Ahogyan gyökereiben kell elfojtani Nagy-Magyarország és Székelyföld álmait, úgy kell eltörölni a futball térképéről a horthysta csapatokat, a Sepsit, a Csíkot és az Udvarhelyt”.

Egy másik molinón „A trianoni békeszerződés szent dokumentum. Hivatalosítja földünk határait” felirat volt olvasható,

és mialatt a futballisták az öltözőben voltak, az ultrák a román himnuszt énekelték a lelátón. Miután a felek visszatértek a pályára, katonadalok éneklésére, és „Románia, Románia” skandálásra „mérséklődött” az U „kemény magjának” repertoárja.

Persze a hangosbemondón figyelmeztették őket, hogy ha viselkedésük miatt másodjára is le kell állítani a mérkőzést, akkor a kolozsvári együttes játék nélkül 3-0-ra elveszíti azt a zöldasztalnál. Erre nem került sor, ugyanakkor az ultrások nem is tartják xenofóbnak a bekiabálásaikat és az üzengetéseiket, mert mint azt közösségi oldalukon közleményben magyarázták: nem akarnak haragot szítani, „egyszerűen kitessékelik a földjükről a vendégszeretetükből gúnyt űző vendégeket.”

•  Fotó: U Cluj Fans/Facebook Galéria

Fotó: U Cluj Fans/Facebook

Szerintük ők hazafiak, Romániát képviselik és a „tolerancia” jelszava mögé bújva fejet hajtó hatóságokkal ellentétben ők kiállnak a „románellenes megnyilvánulásokkal” szemben.

A pályán viszont csapatuknak, a Kolozsvári U-nak nem sikerült „elsöpörnie” a Sepsi OSK-t, Cristiano Bergodi edző háromszéki alakulata 1-0-ra győzte le Eric Lincar edző „egyetemistáit” a viseltes állapotban lévő gyepen. A Sepsi OSK olasz mestere elismerte, aggódott amiatt, hogy a skandálások okán lefújják a meccset. „Ilyen skandálásoknak nem lenne szabad létezniük, de Romániában folyton ez történik, főleg ezzel a csapattal” – fejezte ki csalódását Bergodi.

Diószegi Lászlót is megfenyegették

Lapunk megkeresésére Diószegi László, a Sepsi OSK tulajdonosa elmondta, egész nap a történtekről kérdezték. „Nem tudom, hogyan lehet ezt elviselni” – ismerte el, amikor mi is a magyarellenes rigmusokról kérdeztük. Rámutatott, hogy a kolozsváriak nem a saját csapatuknak szurkoltak, hanem egész végig a háromszékiek ellen skandáltak. „A labdarúgásnak a fair-playről és a tiszteletről kellene szólnia. Ez hétfőn nagyon hiányzott a részükről” – jelezte a háromszéki üzletember. Elismerte, fel voltak készülve, hogy az „U” ultrái nem fogják „kenyérrel és sóval” fogadni őket, de erre ők sem számítottak.

Reményének adott hangot, miszerint a futballszövetség olyan döntést hoz, amely rábírja a klubokat arra, hogy szurkolóikkal elbeszélgessenek és azok megértsék: „a labdarúgásban nincs helye az idegengyűlöletnek, a rasszizmusnak, a xenofóbiának.”

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

Érdeklődtünk arról is, hogy a Szamos-parti klub valamilyen formában elhatárolódott-e a szurkolók viselkedésétől és esetleg elnézést kért-e a Sepsi OSK-tól, de mint azt Diószegi jelezte: ez nem történt meg, és nem is szokásuk a kluboknak.

„Mi most készülünk a Rapid elleni mérkőzésre, több ezren jelezték érdeklődésüket. Remélem, hogy balhémentes lesz” – mondta aggódva. Kiemelte: ez a soron következő szombati mérkőzés rendkívül fontos számukra, mert a Botoșani találkozójától függetlenül ideiglenesen akár az összetett élére is léphetnek a Szuperliga alapszakaszában. A Rapid elleni találkozó ugyanakkor azért is kiemelkedő, mivel a giulești-i klub társtulajdonosa, Dan Șucu épp a napokban nehezményezte, hogy a Sepsi OSK önkormányzati támogatásban részesül. Diószegi a Krónikának elárulta, küldtek egy levelet az üzletembernek, amelyben a meccs alkalmával vacsorára invitálják, hogy „nyugodtan átbeszéljék”, mert amit állít, az nem fedi a valóságot.

A Sepsi OSK tulajdonosa kiemelte: nincs takargatnivalójuk, és szeretne minden egyes csapatvezetővel párbeszédet folytatni, hogy megértsék, a klubjuk nem politikáról és nem nemzetiségről szól, hanem csakis a zöld gyepen zajló játékról.

A Krónikának elárulta azt is, hogy a Kolozsvári Universitatea elleni mérkőzés óta rengeteg gyűlölködő és fenyegető üzenetet kapott. „Remélem, tettlegességig nem fajul mindez” – mondta Diószegi.

korábban írtuk

Az U szurkolóinak magyarellenes megnyilvánulásai közepette győzött a Sepsi OSK Kolozsváron
Az U szurkolóinak magyarellenes megnyilvánulásai közepette győzött a Sepsi OSK Kolozsváron

A hazai drukkerek magyarellenes skandálásai miatt félbeszakadt a Kolozsvári Universitatea és a sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK hétfő délutáni mérkőzése.

 

3 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 18., péntek

Vizes vb: románveréssel biztosította be nyegyeddöntős szereplését a magyar férfi vízilabda-válogatott

15-11 arányban legyőzte Romániát a magyar férfi vízilabda-válogatott a szingapúri vizes világbajnokságon pénteken megrendezett keresztbejátszáson, így a negyeddöntőben, a legjobb nyolc között szerepelhet.

Vizes vb: románveréssel biztosította be nyegyeddöntős szereplését a magyar férfi vízilabda-válogatott
2025. július 18., péntek

Két próbálkozásból sem sikerült belőni egy tizenegyest, kiejtette a Paksot a CFR

A kupagyőztes Paksi FC 3-0-ra kikapott a Kolozsvári CFR vendégeként a labdarúgó Európa-liga selejtező első fordulójának csütörtöki visszavágóján, így 3-0-s összesítéssel búcsúzott a sorozattól és a Konferencia-ligában folytatja szereplését.

Két próbálkozásból sem sikerült belőni egy tizenegyest, kiejtette a Paksot a CFR
2025. július 16., szerda

Magyar–román párharcot rendeznek a vízilabda-vb negyeddöntőjébe jutásért

A magyar válogatott 10–9-es vereséget szenvedett az Európa-bajnok spanyol csapattól a szingapúri vizes világbajnokság férfi vízilabdatornáján, így másodikként jutott tovább csoportjából.

Magyar–román párharcot rendeznek a vízilabda-vb negyeddöntőjébe jutásért
2025. július 14., hétfő

Második mérkőzését is megnyerte a magyar férfi vízilabda-válogatott szingapúri világbajnokságon

Második mérkőzését is megnyerte a magyar férfi vízilabda-válogatott a szingapúri világbajnokság csoportkörében: Varga Zsolt együttese hétfőn 23-18-ra diadalmaskodott a japánok felett.

Második mérkőzését is megnyerte a magyar férfi vízilabda-válogatott szingapúri világbajnokságon
2025. július 14., hétfő

Labdarúgó-klubvilágbajnokság: kiütötte a Chelsea a PSG-t

A Chelsea nyerte az első, 32 csapatosra bővített labdarúgó-klubvilágbajnokságot, mivel vasárnap a New York-i döntőben 3-0-ra legyőzte a Paris Saint-Germain együttesét.

Labdarúgó-klubvilágbajnokság: kiütötte a Chelsea a PSG-t
2025. július 13., vasárnap

A japánokat is legyőzte, gyakorlatilag csoportelső a magyar női vízilabda-válogatott

Második csoportmérkőzését is megnyerte a magyar női vízilabda-válogatott a szingapúri világbajnokságon: Cseh Sándor együttese a torna vasárnapi játéknapján 33-13-ra diadalmaskodott a japánok felett.

A japánokat is legyőzte, gyakorlatilag csoportelső a magyar női vízilabda-válogatott
2025. július 12., szombat

Magyarországnak 2036-ban lehet nagy esélye olimpiát rendezni, továbbra is lesz Forma–1-es Magyar Nagydíj

Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint Magyarországnak 2036-ban lehet a legnagyobb esélye a nyári játékok megrendezésére, azt követően viszont már nagyobb lesz az európai konkurencia.

Magyarországnak 2036-ban lehet nagy esélye olimpiát rendezni, továbbra is lesz Forma–1-es Magyar Nagydíj
2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját