Ujj Ágnes a gyermekszínpad tagjainak körében az idei bemutató végén
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
Olyan jó tulajdonságokat is a felszínre hoz a gyerekekben a színpadi játék, a közös alkotói folyamatban való részvétel, amelyeket még osztálytársaik, tanáraik, sőt még a legközelebbi hozzátartozóik sem ismernek – vallja Ujj Ágnes több mint egy emberöltőnyi tapasztalattal a háta mögött. A nyugalmazott aradi magyartanár 1999-ben hívta életre a Százszorszép Gyermekszínpadot, amelyben mindenféle képességű, tudású és tehetségű gyerekek mutathatják meg magukat. Az aktuális csoport mindig a tanév vége felé közeledve mutatja be az előadást, amelyet telt ház előtt játszanak, jelezve, hogy az aradi magyar közösség eseménynaptárában egy hagyományos, nemcsak a gyerekszínészek hozzátartozói által, hanem a volt „százszorszépek”, tanárok, átlagnézők által is várt program. Idén gyereknapon tartották meg a bemutatót, másnap pedig az elemi iskolásoknak is előadták a két mesejátékot. Ujj Ágnes a második előadás után beszélt a Krónikának a gyermekszínpad történetéről, a nemzedékekre jellemző változásokról, a gyerekekre gyakorolt pozitív hatásokról.
2025. június 15., 09:232025. június 15., 09:23
– Huszonhat évvel ezelőtt alapította meg a gyermekszínpadot, e szerint olyan gyerekszínésze is lehet, akinek a szülei, vagy azok egyike is önnél szerepelt egykor. Volt már erre példa?
– Ezen nem gondolkodtam még el, de azt tudom, hogy a Csiky Gergely Főgimnázium jelenlegi nevelési igazgatója, Czeglédi Csilla például tagja volt 1999-ben az akkor alakuló Százszorszépnek. Meg azok közül is, akik most ballagtak el, sokan nyolcadikos koruk után vissza-visszajöttek, besegítettek. Név szerint megemlíteném Kiss Esztert, aki évek óta segít a szövegkönyvek begépelésében és a meghívók megszerkesztésében, és Rudolf Barnabást, aki tavaly egy megoldhatatlannak tűnő helyzetből segített ki, mert a főszereplőnk egy élsportoló volt, és elvitték edzőtáborba, de Barni két héttel a bemutató előtt beugrott Döbrögi szerepébe, és megmentette az előadást.
Egyszóval rengeteg önzetlen segítséget kapok, és annyira szeretik a diákok ezt az egészet, hogy sokszor én is hihetetlennek tartom.
– Milyen ötlettől vezérelve alapította meg a társulatot?
– Abban az évben nyugdíjaztak, de semmiképp sem akartam elszakadni a gyerekektől, el sem tudtam képzelni, hogy többet nem megyek be az iskolába.
A 2000-es évek elején, miután a régi 1-es számú iskolából a magyar tagozat átköltözött az akkor önállósuló Csiky-be, még öt évig óraadó tanár voltam, de közben a gyerekszínpaddal is foglalkoztam mindvégig.
2015-ig a minorita kultúrház volt az otthonunk, ám az abban az évben kitört borzalmas bukaresti klubtűz rádöbbentett arra, hogy az a helyiség nagyon veszélyes. Nem mintha valaki ellenőrzött volna bennünket, de ott egyszerűen már nem lehetett biztonságos körülmények között előadást tartani. Akkor Fekete Réka, az Aradi Kamaraszínház művészeti és produkciós titkára elintézte, hogy 2016-ban a Bábszínházban lépjünk fel, s azóta már a tizedik előadást tartjuk itt.
Ez óriási segítség, mert erre az anyagiakat nem tudnám előteremteni: nem kell terembért fizetnünk, és a technikusok is rendelkezésünkre állnak, akikkel már szinte baráti viszonyban vagyok, olyan kedves, segítőkész emberek. A minoritáknál sem kellett terembért fizetni, de mindent magamnak kellett megszervezni, itt pedig a díszletek szállításában is rendelkezésre állnak, nem beszélve arról, hogy Réka a szervezésben és, ha kell, a forgatókönyvírásban is segít.
– Tehát profi színházi körülmények között léphetnek fel, és ennek megfelelően az előadás is a hivatásosokat idézi: a felkonferálástól az alakításon át a tapsrendig minden megtervezettnek, begyakoroltnak, helyénvalónak tűnt. Mennyi munka, idő és energia kellett ehhez?
– Egy egész tanév. Mert én abban hiszek, hogy amit hosszasan, jól kidolgozottan, átélten csinálunk meg, annak van értéke. Nem mondom, hogy nem lehet két hét alatt gyorsan összeállítani valamit, amit előadnak, és még ügyesek is hozzá, de ez felületesen átfut rajtuk. Ahhoz, hogy mélyebben megmaradjon, érzelmileg átéljék, ahhoz idő kell, hogy amikor már az előadáshoz érünk, az már örömjáték legyen, hiszen a szöveg és az összes mozdulat a kisujjukban van, és itt már csak az az egészséges izgalom legyen bennük, amit az előadás nyújt nekik, hogy színpadra lépnek, és közönség előtt játszanak.
Energiabefektetés? Igen, van, de azt az energiát, amit belefektetek, többszörösen visszakapom a gyerekektől. Annyi szeretet, energiát adnak, hogy a mai napig is ez éltet.
Huszonhat éve készjti fel a diákszínjátszókat töretlen lelkesedéssel
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
– Most a Csiky Gergely Főgimnázium a két hatodik osztályosainak a zöme lépett fel, kiegészülve néhány alacsonyabb évfolyamon járó diákkal. Tudatosan választotta ezt a korosztályt?
– Mindig az adott körülmények diktálnak. Korábban is dolgoztam általános iskolásokkal, aztán amikor túl sok terhet rótt a vállukra a tanulás, úgy gondoltam, hogy a kicsik jobban ráérnek. Az az ötletem támadt, hogy Arad összes magyar tannyelvű iskolájában indítok csoportot, amelyek majd az év végén együtt előadnak egy darabot. Alakult csoport az akkor még létező gáji és mikelakai magyar tagozatokon, a Mosóczy-telepi és az Aurel Vlaicu Általános Iskola magyar tagozatán és a Csiky-ben. Ezek mind harmadik osztályosok voltak, s minden héten felkerestem mind az öt iskolát, s a tanév végén bemutattuk a közös produkciót.
Jó érzés volt látni így, együtt az összes magyar harmadikost, és ezt a tanítónénik is így gondolták, ezért kértek, hogy folytassuk. Nagyon sok népi játékot gyűjtöttem, és azt mondtam, hogy én betanítom a gyerekeket, de a gyakorlás már legyen a tanítók dolga. Így jött létre az eddigi egyetlen olyan előadás, 2009-ben, amit a nagyszínházban kellett bemutatni, mert a 115 gyerek külön csoportokban elfért volna ugyan a minorita kultúrház színpadán, de a hozzátartozóik nem fértek volna el a nézőtéren. Az iskola vezetőségétől azonban megkaptunk ezt a lehetőséget, s a nagyszínházban léptünk fel.
Azután elkezdtem megint az általános iskolásokkal foglalkozni, egy adott pillanatban már 70-80 gyerek járt hozzám. Ezt a folyamatot a koronavírus-járvány zárta le. A Covid után, ahogy beengedtek az iskolába, megkérdeztem két hatodik osztályt, hogy ősztől részt vennének-e ebben a munkában, és többen jelentkeztek, mint amire számítottam. Miután nyolcadik végén ők „kirepültek”, még mindig nem tudtam az mondani, hogy ennyi volt, vége.
A mostani hatodikosok egy részét ismertem korábbról a Szent Antal-táborból, ezért szóltam nekik, hogy akinek van kedve, jelentkezzen, így született meg a Mátyás király-mesék közül a Tök és csikó, illetve a Kártyavári királyság című mesejáték.
Máytás király álruhában találkozott a szegény emberrel
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
– A bemutatóra főleg a szülőket és a hozzátartozókat várták, másnap délelőtt pedig az elemi osztályosoknak is előadták a színdarabokat. Nem sajnálja, hogy ennyi munka és idő után csak két előadást játszhatnak?
– A gyerekek is jobban élvezték a második előadást, sokkal felszabadultabban játszottak, és nem azért, mert kicsik ültek a nézőtéren, hanem mert nem volt bennük az a nagy izgalom. De nem tudunk máskor is fellépni, ez a lehetőség erre a két alkalomra szól, így is örülök neki, hogy kettőt meg tudtunk valósítani.
– Említette, hogy volt időszak, amikor öt iskolába járt próbákat tartani. Azóta sokat változott a helyzet, Aradon például már csak három helyszínen folyik magyar nyelven tanítás. De változtak-e a gyerekek, van-e különbség a nemzedékek között, mások-e az igényeik, vagy más-e a hozzáállásuk a gyerekeknek manapság, mint korábban?
– Minden változik. Legfőképpen én is. Ez nekem is egy tanulási folyamat volt:
Az egyik korosztályban nagyon sok tehetséges gyerek volt, és láttam, hogy rengeteg ötletük van. Akkor jöttem rá, hogy sokkal könnyebb dolgozni, ha a gyereket bevonod, mert akkor ő is maga is ezzel foglalja le magát, még akkor is, ha éppen nincs színen. Tehát én hármat léptem hátra, a gyerekeket közelebb hívtam, és így sokkal jobban megy, ha a próbákon megbeszéljük a koncepciót, ők maguk jöhetnek ötletekkel, és együtt hozhatjuk létre.
– Hosszú távon milyen előnye lehet annak a gyerekek számára, hogy egy alkotói folyamatban közösen vesznek részt, fellépnek, nyilvánosság előtt szerepelnek?
– Minden fellépést követ egy találkozó, amelyen megbeszéljük a történteket, és mindenki elmondhatja, hogyan élte meg, neki ez mit jelentett.
Olyan megfogalmazásaik, gondolataik voltak, hogy csak ültem és hallgattam. Minden gyerek érzi, hogy egy kicsit bátrabb lett, nagyobb az önbizalma, meg mer nyilvánulni más ember előtt, adott esetben kiáll a saját véleménye mellett. Olyan is volt, aki azt mondta, hogy nyolc év után sem ismerte annyira meg az osztálytársait, mint az együtt végzett munkának köszönhetően. Tartalmasnak érzik ezt a tevékenységet, és olyan gyerekek is megmutathatják magukat, akik mondjuk az iskolában nem brillíroznak. Mert ez nem arról szól, amit az iskola mér jegyekkel meg különféle versennyel, úgyhogy itt azoknak is van lehetőségük sikerélményt kapni, akik az iskolát nem annyira szeretik, a tanulást meg a legkevésbé – de így talán szívesebben járnak iskolába is.
A Kártyavári királyság c. mesejáték szereplői
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
– Az, hogy kétszer is megtelt a 180 férőhelyes nézőtér, annak is a jele, hogy várt esemény ez a bemutató?
– Szívmelengető érzés, hogy soha nem kellett nagy hírverést csapni neki, mert így is mindig megtelik a terem. A minorita kultúrháznál is, ahol kétszáz férőhely van, meg itt is. Vannak visszajárók, akik ezt mindig megnézik, barátok, ismerősök, kollégák, akikkel meg tudom beszélni, akik néha rácsodálkoznak egy-egy gyerekre, hogy az órán még a hangját se hallották, de a színpadon nagyot alakít.
Ez azért fontos, mert így nemcsak virtuális kapcsolatot létesítenek, hanem meg tudják élni ezeket a kapcsolatokat, a közösen létrehozott művet. S nem kell őket toborozni – jönnek maguktól! Ami pedig azelőtt talán egyáltalán nem volt: a testi érintkezés. Láthatta, jönnek, hogy még egy ölelést adjanak búcsúzóul. Ugyanígy próbán is, igénylik ezt. Vagy ha meglátnak most a kilencedikesek vagy tizenkettedikesek, volt színjátszóim, szintén átölelnek. Ez annyi plusz energiát ad, hogy el nem mondható.
– Jövő júniusban ugyanitt tapsolhatunk a következő előadás végén?
– Ebben nem én határozok, hanem a Fennvaló. Ameddig ő erőt, egészséget ad, és amíg nyugi van körülöttem, addig én ezt nem tudom abbahagyni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
A vasárnapi mérések szerint tovább nőtt a Kis-Küküllő vizének sótartalma Balázsfalvánál, de a Nagy-Küküllő mihálcfalvi és a Maros gyulafehérvári szakaszán is a megengedettnél magasabb értékeket mértek.
Olyan hírek láttak napvilágot a román nyelvű sajtóban, miszerint a kolozsvári Cholnoky Jenő Földrajzi Társaság akadályozta volna meg a Korond-patak elterelését. Imecs Zoltán elnök a Krónikának elmondta, a civil szervezetet csak véleményezésre kérték fel.
Egyedülálló módszert próbál ki a Brassó megyei Barcarozsnyó önkormányzata, hogy távolt tartsa a medvéket a településtől. Brassó megyében ugyanis nagyon gyakori a nagyvad felbukkanása a lakott településeken és a települések közelében.
Továbbra is aggasztóan magas a sókoncentráció mind a Korond-patak és a Kis-Küküllő, mind a Nagy-Küküllő és a Maros vizében – nyilatkozta szombaton Parajdon Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.
Mága Zoltán magyarországi hegedűművész 24 tonna segélyt adományozott szombaton a háromszéki Nagyborosnyón élő árvízkárosult családoknak.
Nagyon rossz jövőképre kell felkészülni a Kis-Küküllő mentén szakértők szerint, mivel nem lehet eltüntetni a vizekbe, altalajba bejutott brutális sómennyiséget a természetből.
Igényelhetővé vált az úgynevezett „de minimis” kártérítés a Parajdon bejegyzett, vagy ott munkapontot működtető vendéglátóipari és idegenforgalmi vállalkozások számára.
A süllyedések továbbra is veszélyeztetik a parajdi sóbánya struktúráját, de az eddigi beavatkozásokkal sikerült csökkenteni a hirtelen beomlás kockázatát – közölte a gazdasági miniszter.
Romániában elkészült egy átgondolt sportstratégia – mégsem történt semmi. Mert a sport még mindig nem számít igazán – hangsúlyozta Călin Hințea professzor a kolozsvári Sports Festival színpadán, hozzátéve, hogy a sport nem stadionokkal kezdődik.
A katasztrófa sújtotta Parajdot támogatja idén a TIFF, amelynek 24. kiadását ünnepélyesen megnyitották Kolozsváron.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!