Délutáni oktatás Zsobokon: feltölti és a jövőbeli kihívások kezelésére is felkészíti a gyerekeket

délutáni oktatási program

A Szilágy megyei Zsobokon 20 elemista vesz részt a délutáni oktatási programban

Fotó: Gál-Jankó Katalin

A délutáni oktatási program keretében a diákok más szemszögből ismerkednek meg a tananyaggal, ezáltal erősödhet tanulási motivációjuk, ugyanakkor a közös munka, a csapatban való részvétel elősegíti szociális készségeik fejlődését. A Szilágy megyei Zsobokon tavaly szeptembertől számos tevékenység zajlik az Iskola Alapítvány programjának köszönhetően, a Dr. Molnár János Általános Iskola igazgatója, a délutáni oktatásban résztvevő pedagógusok tapasztalataikról, terveikről beszéltek a Krónikának.

Bede Laura

2025. január 26., 18:142025. január 26., 18:14

2025. január 26., 18:182025. január 26., 18:18

Folyamatosan növekvő érdeklődés övezi az Iskola Alapítvány által működtetett, a magyar kormány finanszírozásával megvalósuló délutáni oktatási programot, amelyben a 2024/2025-ös tanévben 2904 elemista és 190 pedagógus vesz részt. A szórványvidékek magyar tanintézeteiben zajló program szeptemberben a Szilágy megyei, közel 300 fős, többségében magyarok lakta Zsobokon is elindult. Varga-Imre István, a Dr. Molnár János Általános Iskola igazgatója a Krónika érdeklődésére elmondta, az elemista osztályokból 20 gyerek vesz részt a délutáni oktatási programban,

az 5–8. osztályokban pedig támogatás hiányában is zajlik délutáni oktatás, mivel erre igény mutatkozott.

„A zsoboki iskolások összevont osztályokban tanulnak az alacsony létszám miatt, többségük intézményben nevelkedik, ezek a tények pedig kihívást jelentenek a mindennapokban. A délutáni alkalmak mindenképp az elmélyítést, megértést, a minőségi munka érdekeit képviselik” – fogalmazott az intézményvezető.

délutáni oktatási program Galéria

A diákok szerint a foglalkozásokon érdekes dolgokat játszva tanulhatnak

Fotó: Gál-Jankó Katalin

A délutáni oktatási program felelősének, Gál-Jankó Katalinnak meggyőződése, hogy az iskolának olyan helynek kell lennie, ahová a gyermek örömmel megy, ahol jól érezve magát az életre készül fel. Mint mondta, a mindennapokban ezt kőkemény munka elérni. „Nyilván a délutáni oktatás pedagógus szemmel nézve plusz lehetőség a minőségi munka végzésére, ugyanakkor a gyermek szemszögéből olyan program, ami miatt ő többet kell üljön az iskolában. Egyértelmű, hogy

Idézet
ehhez akkor kap kedvet, ha jól telik, ha olyan tevékenységeken vehet részt, amelyek izgalmasak, ahol elfogadják, támogatják.

Már-már álomszerű, de nekünk, pedagógusoknak ebben felelősségünk van” – hangsúlyozta lapunknak a magyartanárnő. Rámutatott, a programmal kapcsolatban a legtöbb gyereknek pozitív tapasztalatai vannak, mert érdekes dolgokat játszva tanulhatnak.

délutáni oktatási program Galéria

A programnak köszönhetően szociális készségeiket is fejleszthetik a gyerekek

Fotó: Gál-Jankó Katalin

„Három gyermekünk vesz részt a délutáni programban, így tőlük valós információkkal szolgálhatok azt illetően, hogyan érzik magukat ott. Sokszor fárasztónak, hosszúnak értékelik a napot, több szabadidőre vágyva, de összességében azt vallják, hogy érdekes. Egyértelműen nem a házi feladat megoldási ideje tölti fel őket, hanem azok a tevékenységek, amelyek ezeken túlmutatnak. Ezért nagyon fontosnak tartjuk, hogy

minden napba emeljünk be valami »táplálót«, valamit, amivel a gyermek töltekezni tud, szárnyait bontogathatja, önmagát és társait jobban megismerheti” – magyarázta a pedagógus.

Fóris Melinda-Piroska tanítónő arról beszélt lapunknak, hogy a program keretében a diákok számos tevékenységen vesznek részt, mint például a táncoktatás, művészetterápiás foglalkozások, önismereti- és társas játékok, kézműves tevékenységek, színjátszás, mozgásos játékok, hagyományőrző tevékenységek. „A közös munka, a csapatban való részvétel elősegíti a szociális készségek fejlődését, mint például az együttműködés, kommunikáció, empátia és konfliktuskezelés.

Idézet
A gyerekek megtanulják, hogyan dolgozzanak együtt, osztozzanak az erőforrásokon, és támogassák egymást a közös célok elérésében.

A foglalkozások erősítik a tanulási motivációt, hiszen a délutáni programok lehetőséget biztosítanak arra, hogy a diákok más szemszögből ismerkedjenek meg a tananyaggal. A gyakran interaktív és élvezetes módszerekkel szemben az iskolai órák számos esetben monotonabbak” – mutatott rá a zsoboki iskola pedagógusa.

délutáni oktatási program Galéria

A színjátszó kör ünnepek alkalmával szerepel

Fotó: Gál-Jankó Katalin

Hozzátette, a különféle készségfejlesztő foglalkozások segíthetnek fenntartani a gyerekek érdeklődését és motivációját a tanulás iránt, miközben új ismeretekre is szert tesznek. Mint kifejtette, a művészetek, kézművesség, zene vagy akár a tudományos projektek segítik a gyerekek kreativitásának kibontakozását. Az ilyen tevékenységek során a diákok új megoldásokat keresnek, próbálkoznak, kísérleteznek, és így fejlesztik problémamegoldó képességüket. „A kreativitás fejlesztése fontos, mivel a 21. századi munkaerőpiacon egyre nagyobb igény van az innovatív gondolkodásra és az alkalmazkodó képességre. Itt önálló döntéseket hozhatnak és saját tempójukban dolgozhatnak.

A készségfejlesztés során a gyerekek felelősséget vállalnak saját fejlődésükért, és megtanulják, hogyan kezeljék a sikereket és kudarcokat egyaránt.

Az ilyen típusú tapasztalatok segítenek kialakítani az önbizalmat és a kitartást” – világított rá Fóris Melinda-Piroska. Arra is kitért, hogy a különféle délutáni mozgásos tevékenységek, mint a sport, tánc vagy kinti játékok, hozzájárulnak a gyerekek fizikai fejlődéséhez és egészségük megőrzéséhez, hiszen a rendszeres mozgás nemcsak a testi egészséget javítja, hanem a mentális jólétet is támogatja.

korábban írtuk

Egész nap lehetne sorolni az adományozókat: sok segítséggel épültek meg a Bethesda családtípusú gyermekotthonok Zsobokon
Egész nap lehetne sorolni az adományozókat: sok segítséggel épültek meg a Bethesda családtípusú gyermekotthonok Zsobokon

Elkészültek a családtípusú gyermekotthonok a Szilágy megyei Zsobokon, ahol az érvényben lévő gyermekvédelmi törvény miatt kellett átalakulnia a Bethesda Gyermekotthon és Szórvány-iskolaközpontnak.

A délutáni oktatási program felelősétől azt is megkérdeztük, hogy milyen foglalkozásokat terveznek még a tanév hátralevő részében. Gál-Jankó Katalin elmondta, júniusig lesznek olyan tevékenységek, amelyek rendszeres jelleggel futnak.

Idézet
„A néptáncoktatást, a gyermekjátékok átörökítését, a tanulók identitástudatának formálását kiemelt feladatunknak tekintjük,

ehhez pedig Dezső Ákos és Dezső Eszter táncoktatókat hívjuk segítségül. Mindenképpen szeretnénk mindenkiből kiaknázni odafigyeléssel és bizalommal azt, ami mélyen ott van, ezért a művészetterápiás foglalkozások folytatását is tervezzük Gál-Máté Anikó szakember bevonásával” – sorolta a magyartanárnő.

délutáni oktatási program Galéria

A sütő-főző szakkor a gasztro kultúra fejlesztését is célozza

Fotó: Gál-Jankó Katalin

Mint kifejtette, nagy sikernek örvend a „Süssünk-főzzünk kulcskompetenciákkal fűszerezve” szakkörük, melynek keretében a diákokkal közösen különböző finomságokat készítenek, miközben komoly fejlesztés történik: mértékegységeket alakítgatnak, recepteket értelmeznek, alapanyagok után kutatnak. Ez az inspiráló tevékenység a gasztro kultúra fejlesztését is célozza, a programfelelős szerint pedig hosszútávon felbecsülhetetlen tudást kínál. A naptári év jeles eseményeit ugyanakkor a megszokott módon ünneplik az iskolában, ezért a színjátszó csoport is lendületben marad.

„A felsorolást folytathatnánk, de sokkal inkább azt tartjuk fontosnak, hogy

olyan rendszerben működjünk együtt, amely esélyt ad, és minden gyermek a saját üteme szerint fejlődhet.

Igyekszünk minden segítséget megadni, erőn felül is, hogy mindenki megízlelhesse a sikert. Szintén fontosnak tartjuk a projektpedagógiát előtérbe helyezni, hogy az aktív tanulást szem előtt tartva tudjon fejlődni problémamegoldó készségük, illetve szeretnénk a tanulókat együttműködésre, és nem versengésre tanítani” – hangsúlyozta Gál-Jankó Katalin.

délutáni oktatási program Galéria

A délutáni tevékenységek erősítik a résztvevők szociális kapcsolatait

Fotó: Gál-Jankó Katalin

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy a zsoboki iskola pedagógusai mit vélnek a program legfőbb hozadékának. Ambrus-Ferencz Edit tanítónő szerint a gyerekek sokat nyernek a délutáni oktatásba és készségfejlesztő tevékenységekbe való bekapcsolódás által, ezek a tevékenységek ugyanis elősegítik a tanulók holisztikus fejlődését, erősítik szociális kapcsolataikat, kreativitásukat.

Idézet
A készségfejlesztés és a különféle délutáni foglalkozások nemcsak a jelenlegi tanulásban segítenek, hanem felkészítik a gyerekeket a jövőbeli kihívások kezelésére is.

A komplex problémák megoldásában való részvétel, a különböző ismeretek elsajátítása és az önálló munka mind olyan készségeket fejlesztenek, amelyek segítenek abban, hogy a gyerekek később sikeresek legyenek a munka világában és a társadalomban. A szülői oldalt is szem előtt tartva fontos megjegyezni, hogy gyermekét biztonságban tudhatja a család, ami ebben a felgyorsult, leterhelt világban nagy pozitívum. Pedagógus pedig szemmel jó látni, hogy a gyerekek lelkesek, és sokat fejlődnek a foglalkozások során. A kreatív tanulási módszerek inspirálják őket” – értékelte a Szilágy megyei tanítónő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 30., péntek

Elárasztotta a víz a bözödújfalusi templom hajóját, de egyelőre nincs ok aggodalomra

Az elmúlt hetek esőzései következtében víz alá került a tavaly átadott bözödújfalusi Összefogás templomának hajórésze. Szász Levente Loránd erdőszentgyörgyi polgármester a Krónikának elmondta, egyelőre nem aggódnak.

Elárasztotta a víz a bözödújfalusi templom hajóját, de egyelőre nincs ok aggodalomra
2025. május 30., péntek

A geológusok lakosságvédelmi zóna kijelölését sürgetik Parajdon

A parajdi sóbányában bekövetkezett vízbetörés következtében közvetlenül fenyegető veszélyhelyzet alakult ki – állapítják meg erdélyi geológusok egy május 30-án közzétett szakmai állásfoglalásban.

A geológusok lakosságvédelmi zóna kijelölését sürgetik Parajdon
2025. május 30., péntek

Parajdra látogat Sulyok Tamás, aki anyagi támogatást is nyújt a leginkább rászoruló közösségeknek

Jövő heti erdélyi látogatása során Parajdot is felkeresi Sulyok Tamás – ezt maga a köztársasági elnök jelentette be pénteken Facebook-oldalán.

Parajdra látogat Sulyok Tamás, aki anyagi támogatást is nyújt a leginkább rászoruló közösségeknek
2025. május 30., péntek

Gyűjtést hirdet a székelyföldi árvízkárosultak számára az Erdélyi Református Egyházkerület

Az Erdélyi Református Egyházkerület gyűjtést hirdet a székelyföldi árvízkárosultak számára.

Gyűjtést hirdet a székelyföldi árvízkárosultak számára az Erdélyi Református Egyházkerület
2025. május 30., péntek

Meg fogják találni a parajdi sóbánya tragédiájának felelőseit, ígéri az RMDSZ

Antal Lóránt Hargita megyei RMDSZ-es szenátor csütörtök este a parajdiakkal találkozott egy nagygyűlés keretében. A politikus a Krónikának elmondta, hogy meg kell találni a tragédia felelőseit.

Meg fogják találni a parajdi sóbánya tragédiájának felelőseit, ígéri az RMDSZ
2025. május 30., péntek

Kovászna és Brassó megyében továbbra is súlyos az árvízhelyzet, utakat zártak le, embereket telepítettek ki

Továbbra is súlyos az árvízhelyzet Erdély keleti részén, Hargita megye mellett Brassó és Kovászna megyében is komoly gondokat okoz a lezúdult hatalmas mennyiségű eső.

Kovászna és Brassó megyében továbbra is súlyos az árvízhelyzet, utakat zártak le, embereket telepítettek ki
2025. május 30., péntek

Négyszáz hallgató tanulhat a BBTE frissen megnyílt Orvos- és Egészségtudományi Karán

A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) megnyitotta hivatalosan 23. karát, az Orvos- és Egészségtudományi Kart.

Négyszáz hallgató tanulhat a BBTE frissen megnyílt Orvos- és Egészségtudományi Karán
2025. május 30., péntek

Parajdi sóbánya: a helyi autonómia hiánya okozta a tragédiát Zakariás Zoltán parlamenti képviselő szerint

,,Bukarestben rontották el, ezért Bukarestnek kell megoldania a parajdi sóbánya tragikus történetét” – fogalmazott a Krónika megkeresésére Zakariás Zoltán Hargita megyei parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke.

Parajdi sóbánya: a helyi autonómia hiánya okozta a tragédiát Zakariás Zoltán parlamenti képviselő szerint
2025. május 30., péntek

Parajdi tragédia: történelmi párhuzamok Románia és a világ sóbányáiból

Erdély egyik legismertebb turisztikai célpontja, a parajdi sóbánya a napokban drámai események színterévé vált.

Parajdi tragédia: történelmi párhuzamok Románia és a világ sóbányáiból
2025. május 30., péntek

Teljesen feltelhetett vízzel a parajdi sóbánya

Teljesen feltelhetett vízzel a parajdi sóbánya csütörtök estére: erről tanúskodik néhány, Facebook közösségi portálon megosztott videó.

Teljesen feltelhetett vízzel a parajdi sóbánya