Csütörtökre ígérik

Borbély László, a román kormány területrendezési és középítkezési ügyekkel megbízott miniszterének részvételével kezdődik a 17. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor csütörtök délelőtti főelőadása.

Gazda Árpád

2006. július 20., 00:002006. július 20., 00:00

A vitatéma: Mit teljesített az állam a vállalkozói versenyképesség javítása érdekében? Demeter Attila, a gazdasági és kereskedelmi minisztérium tanácsosa, valamint Domokos László Fidesz-képviselőn kívül a meghívottak között szerepel Nagy István, a svájci AUDI Bank vezérigazgatója, Szatmári Kristóf képviselő, a budapesti Kereskedelmi és Iparkamara általános alelnöke, valamint Varujan Vozganian szenátor, a román szenátus költségvetési bizottságának elnöke. A fősátorban a vállalkozók beszélgetnek ugyanerről a témáról. A Mit kaptak és mit várnak a vállalkozók a kormánytól? című vitán jelen lesz Gansperger Gyula, a magyarországi Wallis Rt. vezérigazgatója, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, valamint Szalay Péter, az Erste biztosítótársaság vezérigazgatója.
Változhat-e a csángók helyzete Románia uniós csatlakozásával című vitán ismerheti meg a hallgatóság a csángó szervezetek képviselőinek álláspontja mellett Gabriel Andreescu politológus, Varga Andrea történész és Sógor Csaba szenátor e témához kapcsolódó nézeteit. Egy asztalnál vitázik a pluralizmusról, összefogásról és autonómiáról Csuzi István, a nagyváradi központú Magyar Polgári Egyesület elnöke, Szász Jenő, a Magyar Polgári Szövetség elnöke, valamint Nagy Zsolt, az RMDSZ ügyvezető alelnöke és Puskás Bálint szenátor. A Bakk Miklós politológus moderálta beszélgetésre várják Tulit Attilát, a Székely Nemzeti Tanács alelnökét és Toró T. Tibor RMDSZ-képviselőt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnökét is.
A Duna Tv-sátorban szervezett közönségtalálkozón 13 órától Cselényi László, a Duna Tv elnöke és Csinta Samu, a Krónika felelős szerkesztője a két médiafórum terveit, elképzeléseit ismerteti. Egész napos filmvetítés zajlik a Filmsátorban, este pedig a nagyszínpadon fellép a magyarországi Keleti Átjáró, valamint a romániai A.G. Weinberger és a Yesterdays nevű zenekar. A Ráckevei Kéve Néptáncegyüttes műsorát táncház követi.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 18., szerda

Nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a parajdi katasztrófa óta

A parajdi bányaszerencsétlenség óta nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a helyi turizmusban dolgozók szerint. Nemes Árpád, a tordai sóbánya volt idegenvezetője a Krónikának elmondta, a parajdi katasztrófa új lehetőségeket nyit a tordai létesítmény előtt.

Nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a parajdi katasztrófa óta
2025. június 18., szerda

Tanulni érdemes, a tudás érték – közösségként jutalmazta a tantárgyversenyek aradi magyar díjazottjait a tanfelügyelőség

Másodízben szervezte meg az Arad Megyei Tanfelügyelőség a tantárgyversenyeken helyezéseket elérő magyar diákok közös díjkiosztó ünnepségét.

Tanulni érdemes, a tudás érték – közösségként jutalmazta a tantárgyversenyek aradi magyar díjazottjait a tanfelügyelőség
2025. június 18., szerda

Hogyan kezelhető a családon belüli erőszak? – Rendőrségi tájékoztató a segítségnyújtásról

A családon belüli erőszak esetén igénybe vehető hatósági intézkedésekről nyújtott részletes tájékoztatót a rendőrség. A hatóság szerint az áldozaton múlik, hogy erőszak esetén időben igénybe veszi-e a segítséget.

Hogyan kezelhető a családon belüli erőszak? – Rendőrségi tájékoztató a segítségnyújtásról
2025. június 18., szerda

Kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak

Nehézségeik ellenére kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak, a 6600 eurós adományt Nagy Ferenc, a Nagydobronyi kistérség polgármestere vitte el szerdán Háromszékre.

Kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak
2025. június 18., szerda

A parajdi turizmus fellendülését remélik a hamarosan újranyíló sósfürdőtől

Legkésőbb július elsején újra megnyit a parajdi sósfürdő, melytől a helyi turizmus fellendülését remélik.

A parajdi turizmus fellendülését remélik a hamarosan újranyíló sósfürdőtől
2025. június 18., szerda

A Bánságban és a Partiumban is kánikula várható

Újabb elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki a nagy hőség miatt szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia területének nagy részére.

A Bánságban és a Partiumban is kánikula várható
2025. június 18., szerda

Nem kell megvárni, amíg szúr a szívünk – Kardiológus a rizikófaktorokról és a megelőzésről (VIDEÓ)

A vezető népbetegségnek számító szív-érrendszeri betegségek még mindig a legtöbb áldozatot szedik a romániai lakosság körében. Dr. Frigy Attila marosvásárhelyi kardiológus főorvossal készült videós riportunkban járjuk körül a témát.

Nem kell megvárni, amíg szúr a szívünk – Kardiológus a rizikófaktorokról és a megelőzésről (VIDEÓ)
2025. június 18., szerda

Már csaknem 300 ezer lej folyt be közösségi adakozásból a parajdiak és a háromszéki árvízkárosultak javára

Pontosan 291 273 lej folyt be egy hét alatt az RMDSZ által népszerűsített és támogatott adománygyűjtésekből és jótékonysági koncertekből – tájékoztatott szerdán a szövetség sajtóirodája.

Már csaknem 300 ezer lej folyt be közösségi adakozásból a parajdiak és a háromszéki árvízkárosultak javára
2025. június 18., szerda

Nesze neked turistacsalogatás: norvég suhancok rongáltak

Három norvég turista kedd este megrongálta a Szamos folyó jobb partján létesített, nemrég átadott új sétányon lévő játszóteret Szatmárnémetiben. A 19 és 20 éves fiatalok több kültéri elemet széttörtek, egyes darabokat a folyóba dobtak.

Nesze neked turistacsalogatás: norvég suhancok rongáltak
2025. június 18., szerda

Pokolinak látta a lemondása óta eltelt másfél évet Novák Katalin

Pokolinak látta a lemondása óta eltelt másfél évet Novák Katalin, Magyarország korábbi köztársasági elnöke, de önkénteskedett, és az Istenbe vetett hite átsegítette a nehézségeken.

Pokolinak látta a lemondása óta eltelt másfél évet Novák Katalin